Eszünk megáll: kötelező alkoholszonda a motorokra

Eszünk megáll: kötelező alkoholszonda a motorokra

A statisztikákból jól látszik, hogy az ittas vezetés komoly probléma és sok esetben a baleset kiváltó tényezője is, de szerencsére a motorosok között csak elvétve akad egy-egy renitens.

.

A rendszámos motorok tulajdonosait aligha látjuk részegen nyeregbe pattanni, annál többre becsülik a gépet és saját magukat, ráadásul tisztában vannak vele, hogy a kétkerekűek ereje és gyorsulása mekkora odafigyelést és éberséget követel. Nos, a statisztika és a józan ész mellőzve volt annál a rendeletnél, melyet a minap fogadtak el Franciaországban: 2012 júliusától minden egyes alkalommal, amikor motorra ülünk, meg kell győződnünk arról, hogy nem állunk alkoholos befolyásoltság alatt.

Ízlelgessük még kicsit ezt a mondatot. A fentiek alapján minden egyes leszállás után (!) el kellene végeznünk a műveletet, vagyis pl. tankoláskor nem indíthatnánk el a motort addig, míg a kis zöld fiola meg nem mutatja a helyes színt, vagy a digitális eszköz nem sípol kettőt, jelezvén, nem rúgtunk be a 95-ös oktánszámú nafta belélegzésétől…

Fújhatjuk... És lehet, hogy tényleg, ugyanis nem tértek ki arra, hogy a szigor a külföldi motorosokra is vonatkozik -e? (via: motorbiker)

Micsoda véletlen, hogy ebből a drákói szigorból pont a mopedek és robogók tulajdonosai maradnak ki, ők továbbra is önellenőrzés nélkül ülhetnek motorra. (Ismerve a hazai állapotokat, pont erre a kategóriára jellemző az ittas közlekedés…)

A francia motorosok most abban reménykednek, hogy a választásokon majd Hollande fog nyerni, aki maga is aktív motoros, és még életbe lépése előtt visszavonja a fura beadványt.

11 Comments

  1. Akkor most szokatlanul rövid és velős leszek.

    Ez fasság.

  2. Maximálisan egyetértek az előttem szóló tömör megfogalmazásával.
    Nincs az a rendszer, amit ne lehetne kijátszani… (vagy, ha igen, drágább lenne, mint a motorunk)
    Tudom, én vagyok a hülye, de mi van az olyanokkal, mint pl én, aki huszon-harmincon éve nem ittam alkoholt???
    Ennek örömére (mármint, hogy milyen jó nekünk, magyarországi motorosoknak) valaki valamerre???

  3. Máshol a hír így szól:
    A motorkerékpárokat kivéve minden motoros járművet vezető francia személyt érint az új szabályozás: 2012. július 1-től kötelező lesz az alkoholteszt minden gépkocsiban. A használatra azonnal alkalmas szonda nélkül autózókat pedig november 1-től 11 euróra meg is büntethetik a rendőrök. A Franciaországban közlekedő külföldi sofőrökre, illetve járművekre azonban nem vonatkozik a rendelet.

  4. Jani55 / március 4, 2012, én is láttam a hírt. az eredeti így hangzott:
    “Alcohol Test Unit Mandatory, Also On Motorcycles. The measure applies to motorcycles and scooter as well. Only mopeds are exempt.”

    nincs meg a Rigó utcai, de ez kb. annyit tesz, hogy a motorokra IS kötelező, kivéve a mopedeket.
    javítsanak az angolosok, ha ez a nyersfordítás a téves. 😉

  5. -Iszik vagy vezet- elvileg ez mindenkire kellene vonatkozzék.

    Azért élőben megnézném, hogy hogyan is járna el az
    “ellenőrző szerv” egy ilyen esetben…
    Kissé groteszk

  6. Nem olyan biztos hogy “Ez fasság”, mert a franciáknál nincs zéró tolerancia, ergo a vacsoránál elfogyasztott sör/bor után is nyugodtan lehet vezetni, ha az előírt értéken belül maradt a véralkoholszintünk.

    Ilyen szabályozás mellett ha a józan ember ittasan akar vezetni (micsoda paradoxon), akkor eddig sem ártott ha meggyőződött ittassága fokáról.

    Nem látom olyan tragikusnak a dolgot. Nyilván nem fogják minden sarkon azt nézni, hogy fúj e vagy sem. Viszont ha ott van kötelezően a cucc, ha kell úgyis használni fogják.

  7. Dipshit: Alapból az a problémám, hogy az antialkoholistákról is úgy rendelkezik. (szerintem a franciáknál is, a járművezetők 20-25%-a antialkoholista)
    Miért kell nekem bárhol, bármikor, bárkinek ezt bizonyítani és mindezt úgy, hogy a jármű kötelező tartozéka legyen egy műszer?
    Aki meg ittasan ül volánhoz, fog evvel bajlódni? A hülyebiztos rendszer pedig nagyon drága lenne…
    (jut eszembe a saját esetem, mikor az engem szondáztató rendőr olyan részeg volt, hogy megállni nem tudott a kocsikám mellett és a harmadik szonda után se hitte el, hogy én szintiszta józan vagyok… …másnap leszerelték)

  8. Nekem is ez a bajom, mint Janinak. Ha valaki tudja, hogy inni fog, és be akarja lőni, hogy mikor indulhat el utána, annak ez egy értelmes opció. De mi a halálnak vigyem magammal, ha tudom, hogy alkohol közelébe se megyek, mert mondjuk ügyintézni megyek a városba, vagy bevásárolni, vagy egy kellemes várnéző túrára a Zemplénbe, és nem akarok órákig ott lébecolni, ergo egyáltalán nem iszom? Nálam úgyis kifejezetten ritka dolog, hogy egymás szomszédságába kerül a motor és a szesz. Most ezért köteles legyek megvenni és állandóan hurcolni azt a sz@rt? Fogadjunk, hogy a t. képviselő haverja vagy családtagja gyártja a szondákat…

  9. Sziasztok, jó irányba ment a hozzászóló, mikor a magyar törvényekkel állította párhuzamba, mivel ott nincs zéro tolerancia, ezért ott megy a magyarázkodás, hogy mikor és milyen állapotba ült be az autójába, amikor balesetet okozott, mehet kint a magyarázkodás, hogy de hogy ő nem érezte, annyira befolyásoltnak magát, hogy ne ülhessen be a volán mögé, ha viszont kötelezik az önellenőrzésre minden elindulás előtt, akkor szembesülni-e kell az eredménnyel és nincs mire hivatkozni. Igaz szigorúbb a magyar verzió ( saját véleményem szerint jobb is ez mivel, látom is mennyit vesz le már minimális alkohol is reakcióidőből és ítélőképességből ) , de itt nincs mit magyarázkodni, ha alkoholt mutatnak ki a sofőr szervezetéből. Vélhetőleg ezt a jogszabályi lyukat próbálják meg befoltozni a szonda alkalmazásával…

  10. Az hiszem ezt mi innen nem igazán tudjuk értelmezni. Franciaországban vörösboros környékeken teljesen normális, hogy kisgyerekkortól leküldenek naponta egy-két deci gyenge bort.
    Van is erre egy bordeau-i paradoxon nevű tanulmány is, mely bebizonyította, hogy a rendszeres, kis mértékű VÖRÖSbor fogyasztás -melynek magas az antioxidáns tartalma – az egészségre, életkorra pozitívan hat.

    Másik feltételezésem: a helyi muzulmán közösség, – akik egyre népesebbek – is erőltethette ez a törvényt. Ha már tilos a turbán, csador…

  11. Az egész világ kezd megőrülni! :s

    Alig maradtak normális emberek!
    …és a hangok is ezt mondják…! :p

Leave a Reply