Badarság lenne azt állítani, hogy KÉSZ van a motor, de bártran kijelenthetjük, hogy egészen közel jár ahhoz, amit elképzeltünk.
Az oldalon tartós tesztmotorként is bemutatott ZZR1400 ébredni látszik a hosszú, téli hibernációból, az események hirtelen felgyorsultak, és néhány nap altt teljesen megváltozott a motor külleme illetve használhatósága. Először is profi, motoros navigáció került a gépre, ami nagyban megkönnyíti majd az utazást (főleg az idegen városokban az utcák, nevezetességek megtalálását), a TomTom megoldása fog segíteni bennünket a 2012-es túrákon. A tavaly nyáron felszerelt Michlein Pilot Road 3 hátsó gumi köszöni szépen, jól van, 8 500 kilométer után is erős fél-állapotban feszül a 19 centi széles abroncs, szinte hihetetlen, hogy ilyen remek tapadás mellett ennyit kibír – kíváncsian várjuk a folytatást.
Az idei tavasz legnagyobb változása a Gimbel-től érkezett túrakormány és kiemelő beépítése volt, ami nem csekély 86 000 forintot emésztett fel… Izzasztóan nagy összeg, azt hiszem, hogy soha, semmit nem vettem még ennyiért motorra. Mégis, az első próbaút után azt mondom, hogy minden egyes fillér megérte, hiszen ezzel a magasabb és szélesebb kormánnyal mint ha új futóművet kapott volna a motor: minden egyes irányváltás kb. fele erővel végezhető, és a gép tömegét is legalább 30-40 kilóval karcsúbbnak saccolja az ember, annyira könnyed lett a szlalomozás a ZZR-rel. Mintha egy másik motoron ülne az ember, szinte hihetetlen. Már csak azt bánom, hogy nem előbb ruháztam be a hasznos extrára.
Utólag a 86 000-es ár is kimondottan kedvezőnek tűnik, hiszen itthon ettől kb. negyvenezerrel került volna többe a szett, igaz, a Spieglertől származó kiegészítő csak nevében volt “típusazonos”, az apróbb munkák egy teljes délelőttöt elraboltak a szabadidőnkből, mire helyére került a kiemelő, a kormány és a kezelőszervek.

A Bagster tanktáska és a Givi kofferek már tavaly tavasszal felkerültek a gépre, így ezzel az utolsó beavatkozással tényleg teljesértékű túramotor lett a ZZR. Az egyetlen extra, amit el tudnék még képzelni, az egy zselés ülés – a következő hosszabb túrán jól kigondoljuk, hogy lecseréljük-e a Kawasaki korántsem kényelmetlen gyári nyergét az egyedi megoldásra…





