Kiszivárgott a rendőrmotoros gázolásáról készült videó

Kiszivárgott a rendőrmotoros gázolásáról készült videó

- in Cikkek

Néhány hete a Kenéz Imrét elgázoló terepjáróstól volt hangos a sajtó, de most úgy tűnik, még nagyobb vihart kavar az elkövető és ügyvédje…

.

Október 11-én Apátfalván egy osztrák férfi megpróbált meglépni a rendőrök elől, majd amikor utolérték, elgázolta az egyik motorost, aki belehalt sérüléseibe. Most közreadták a videót, amit a helyszínen rögzítettek: az elkövető mögött haladó autóból készítették a felvételt, amin tisztán látszik,  hogy a két motorosrendőr Thomas B. terepjárója mellett és mögött haladt, egy civil autóból pedig kiszállt egy fegyveres (civil rendőr), hogy feltartóztassa a többieket.

A felvételen az üldözés és a halált okozó ütközés is látható – csak erős idegzetűeknek!

A motorosok megelőzték és feltartóztatták a terepjárót, ám ekkor a vezető hirtelen gázt adott, és elgázolta az előtte álló rendőrt.

Az elkövető – ügyvédjén keresztül – úgy nyilatkozott, hogy gázspray-t alkalmaztak elfogásánál, amitől bepánikolt, és ezért okozott balesetet, vagyis az intézkedésre szeretné hárítani a felelősséget. Őt egyébként korábban már 28 alkalommal büntették, hivatalos személy elleni erőszak és fegyveres rablás áll a bűnlistáján – a mostani esetért akár életfogytiglani börtönt is kaphat.

2 Comments

  1. lbx / november 20, 2012: Jól kiszúrtad ! 🙂 A “segítőkész” emberek hogy tünnek el a helyszínről.

    Egy ilyen terepjáróval árkon-bokron át elmenekülhetett volna az igazoltatás elől, de ez, szándékosan gázolt át a motoroson. Maximális büntetést neki!

  2. Nem akarom védeni ezt a szemétládát, de ha a befutó rendőr gázspray-t nyomott neki, akkor én is rálépnék a gázra. Automata váltóval meg hegyen-völgyön keresztül mennék vakon. A rendőrtárs meg küzdjön meg a lelkiismeretével.
    De egyszerű a helyzet, az odarohanó rendőrnek csak az kell vallania, hogy nem gázspayt vett elő, hanem a kulcsot akarta kivenni, esetleg kirángatni az ablakon. Ha más bizonyíték nincs (pl.: az igazoltatásnál már nem látszik a vörösszem), akkor nem úszhatja meg – egyénként meg ha ártatlan volt, akkor miért nem ezt vallotta korában.

Leave a Reply