Kamu a hetvenezres bírságról szóló Facebook bejegyzés

Kamu a hetvenezres bírságról szóló Facebook bejegyzés

Akinek van számítógépe, valószínűleg akad billentyűzete is… No, innentől google, keresés, és kiderül, hogy ez egy másfél évvel ezelőtti hír, ami ráadásul ebben a formában meg sem valósult.

“2013. április. 5.: Egy most készülő kormányrendelet tervezete szerint a helyszínen harmincezer, szabálysértési eljárásban hetvenezer forintos bírságra számíthat majd, aki kézben tartott mobillal telefonál. Hasonló büntetés jár a gépjárművel vagy segédmotorral behajtani tilos tábla jelzésének figyelmen kívül hagyása, valamint az elsőbbségre vagy előzésre vonatkozó szabályok és a jobbra tartási vagy irányjelzési kötelezettség megszegése, a záróvonal átlépése, a gyerekülés vagy bukósisak használatának elmulasztása miatt is.”

rendorseg-ellenorzes-motor

Eddig a Facebook bejegyzés, amit több ezren osztottak meg országszerte. Hihetetlen, de még mindig működik a régi mondás, miszerint “az igazság nem más, mint amit az emberek el akarnak hinni…”

Úgy tűnik, itthon hajunk rá, hogy a minket sújtó rossz híreket automatikusan igaznak tekintsük, az igaz jóban pedig kételkedjünk, így történhetett, hogy lelkesen továbbították a fenti “hírt”, anélkül, hogy a legkisebb gyanúval is éltek volna.

Pedig öt másodperc az egész, csak be kell másolni az első sort a keresőbe, enter, és máris kijön, hogy egy lassan másfél éves újságcikket akar eladni a “kedves” posztoló friss közleményként. Nem elég, hogy egyszer már felhördült rajta Aprajafalva apraja és nagyja, most átdátumozva újra hergeli vele a népet, a csatolt fotóra persze egy rendőrt “állítva” – persze, nyomjad fiam, nincs elég feszültség a közlekedők és az egyenruhások között.

Nyugodjunk hát meg, és tekintsük meg nem történtnek felháborodásunkat, helyette nézegessünk édes, cicás képeket és videókat – azok időponttól függetlenül kiakasztják a cukiságmérőt. Vagy ha azt nem, hát elevenítsük fel újra a világ legrendesebb motorosrendőreinek fotóját, és inkább azon mosolyogjunk egy jót, mint hogy nemlétező rossz híreken húzzuk fel magunkat.

1 Comment

  1. Ákos Borsody

    Egyik jogszabály, ami a szabálysértések bírságösszegeit tartalmazza:

    63/2012. (IV. 2.) Korm. rendelet

    az egyes közlekedési szabálysértések miatt alkalmazandó szabálysértési pénzbírság, illetve helyszíni bírság kötelező mértékéről, valamint a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvénnyel összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról ( http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1200063.KOR )

    A másik jogszabály, ami a szabályszegések bírságösszegeit tartalmazza:

    410/2007. (XII. 29.) Korm. rendelet

    a közigazgatási bírsággal sújtandó közlekedési szabályszegések köréről, az e tevékenységekre vonatkozó rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegéről, felhasználásának rendjéről és az ellenőrzésben történő közreműködés feltételeiről ( http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0700410.KOR )

    Ezen kívül a szabálysértésekről korábban rendeleti szinten szóló jogszabály annak végrehajtási rendeletével egy ideje egységesen egy törvényben van hatályban:

    2012. évi II. törvény

    a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről ( http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1200002.TV )

    Ezeket érdemes nézegetni azoknak, akik tisztában szeretnének lenni végre azzal, hogy miért mi “jár”. Elsősorban a szabálysértésekről szól törvény, és néhány jogi alapismeret megismerése után, a halmazat illetve egység fogalmával illik tisztában lenni.

    Rengeteg “kombinációja” létezik egy szabálysértés vagy szabályszegés helyszíni illetve eljárásban való elbírálás utáni végeredményének, mivel a legtöbb esetben az elkövetés ismétlésszáma, más szabálysértésekkel való együttes elkövetése, illetve bizonyos esetekben az elkövetés helye is releváns. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a szabálysértésekkel ellentétben a szabályszegéseket nem s szabálysértésekről szóló törvény szerint, hanem a közigazgatási eljárásra vonatkozó jogszabály szerint kell elbírálni, illetve eljárni benne.

Leave a Reply