Téli felkészítés egyszerűen

Téli felkészítés egyszerűen

              - Címkék |Karbantartás, Kiemelt cikk

Tíz pontban összeszedhető, hogy mit is kell tenned a vassal így késő ősszel, ám ennél is fontosabb, hogy mit NE tegyél vele a téli leállás közben…

.

Számos idejétmúlt tanács és tévhit kering a kétkerekűek konzerválása kapcsán, ezért igyekeztünk összeszedni – egy szervizvezető tanácsai és saját tapasztalataink alapján -, hogy melyek a valóban fontos teendők, illetve mi kerül tiltólistára ilyentájt:

benzincső csere kirepedezett elöregedett üzemanyagcső
Feltankolás előtt győződjünk meg a benzincsövek állapotáról!

– Üzemanyag: tankold majdnem tele az üzemanyagtartályt benzinnel, majd keverj hozzá adalékot, mely hazáig alaposan összekeveredik a naftával és meggátolja, hogy tavaszig alkotóelemeire “essen szét” az etanolból, benzinből és egyéb hozzáadott vegyületekből álló 95-ös. Ez főként a több hónapra letett, karburátoros motorok esetén fontos.

– Téli indítgatás: bármennyire is csábító, ne járasd pár hetente a gépet, hiszen ezzel csak ártasz neki! Csak akkor szabad – és akkor hasznos ez -, ha üzemi hőmérsékletre tudod melegíteni, vagyis terhelésen használod jó pár kilométeren át. Ha ez nem megy, inkább hanyagold, hiszen csak ártasz neki a hideg párában fürdő rendszerrel.

– Kerekek: a felbakolás ugyan nem árt, de nem is életbevágó, hiszen ezek már nem a Pancsi diagonál gumijai… A korábbi elvekkel szemben leengedni sem kell az abroncsokat, hogy “ne feszüljön”, sőt, inkább 5-10%-kal túl kell fújni ilyenkor, és úgy letámasztani a kétkerekűt – lehetőleg középállványra, ha van rajta ilyen.

– Ha már a kerekeknél jársz, ellenőrizd a szelepek állapotát is – ha repedezett a szelepház, még a pihenő előtt cseréld le!

– Kenőanyagok: a kenőanyagok állásban is “megromlanak” egy év alatt, ezért megoszlanak a vélemények, hogy a használt motorolajjal tegyük le a vasat, vagy inkább a frissel, hogy az álljon benne télen. Nézd meg, hogy mikor cserélted utoljára: ha az első tavaszi indítás tervezett időpontjáig kifutnál az egy évből, töltsd fel ősszel a frissel, s így tedd el.

Ne csak a tárcsák és betétek állapotát, de a kuplung- és fékfolyadékot is ellenőrizd ősszel!
Ne csak a tárcsák és betétek állapotát, de a kuplung- és fékfolyadékot is ellenőrizd ősszel!

Fék- és hűtőfolyadékot kétévente illik és kell cserélni, így erre szintén igaz, ha tavaszig letelik a két esztendő, inkább most legyünk túl rajta. Az első teleszkópok SAE5-20 közötti viszkozitású olaját minden negyedik-ötödik szezonban kell kiváltani frissel, s ilyenkor a szimmeringet is érdemes újra cserélni.

– Hajtás: tisztítsd le alaposan a láncot – amennyiben lánchajtású a motor -, ehhez (ha sok pénzed van) használhatsz lánctisztító spray-t is, de petróleum, illetve nem oldószeres Brigeciol is megteszi. Hagyd alaposan megszáradni és fújd be bőven láncspray-vel – ezzel meg is vagy.

– Vedd ki az akkumulátort, és ha teheted (javaslom, tedd!), szerezz be egy ún. akkuőrt, hogy ne merüljön le tavaszig. Ez azért fontos, mert szemben a régi savas telepekkel a mai AGM vagy zselés áramforrások lemerülés után már nem mindig regenerálhatók.

– Ha nagyteljesítményű, fiatal motorod van, érdemes ideiglenesen kivonatni a forgalomból – akár 4-5 tank benzin is kijöhet a pár perces utánajárásból, ami igencsak jó órabér egy kis papírmunkáért.

– Igyekezz nem csak száraz és fagymentes, de jól körbebástyázott helyet kialakítani a paripának. Láncold le, lehetőleg ne a földre, inkább derékmagasságba, a sarokba, s a riasztóról is gondoskodj, mely a motortól független áramforrásról működjön.

.