A nagy túraabroncs teszt: hát soha nem kopnak el?!

A nagy túraabroncs teszt: hát soha nem kopnak el?!

- in Kiemelt cikk, Tesztek

Motoroztunk 26 fokos melegben, esőben, sőt havazásban is. Nyúztuk őket pályán és országúton, de semmi: egyszerűen nem kopnak…

.

Jó hosszú idő telt el a legutóbbi bejelentkezésünk óta, de nem is tétlenkedtünk az elmúlt hónapokban, így igencsak megszaporodtak a kilométerek a vasakban. Eljutottunk Chrobák Jani pályamotoros oktatására, használtuk a gépeket munkába járásra és rövid hétvégi kalandokhoz, s legutóbb még hóban is próbára tettük őket, amikor a Hockar motorral elérhető legmagasabb pontjáig túráztunk.

Pályán nyúzva, országúton és autópályán koptatva sem fogy a minta a Pilot Roadról... Ez már boszorkányság
Pályán nyúzva, országúton és autópályán koptatva sem fogy a minta a Pilot Roadról… Ez már boszorkányság

Lassan fékbetétet kell cserélnünk a gépeken, és harmincezer kilométer után a láncszettek is kezdik az utolsókat rúgni, de egy dolog miatt biztosan nem kell aggódnunk, és ez pedig nem más, mint az abroncs. Volt úgy, hogy néha külön utakon jártak a vasak, az összkilométer mégis közel azonos, a Bridgestone T30-ba 3780, míg a Michelin Pilot Road 3-ba  3620 kilométert gyűjtöttünk.

 - Látod, hogy kockásodik a gumi négyezer kilométer után? - Nem, nem látom. - Na pont erről beszélek...
– Látod, hogy kockásodik a gumi négyezer kilométer után?
– Nem, nem látom.
– Na pont erről beszélek…

Összehasonlításként érdemes megjegyezni, hogy a ZZR gyári abroncsa, a lényegesen olcsóbb Bridgestone BT014 már 1400 kilométer után kezdett “kockásodni”, és 2900 kilométer (!) környékén adta fel végleg a harcot… S hogy mennyivel tudnak többet a kétkomponensű variánsok? Lássuk hát a számokat!

A számok nem hazudnak: a Bridgestone T30 szinte azonos felhasználás mellett lényegesen jobban kopik, mint a Pilot Road 3, de persze még így is legalább kétszer tartósabb, mint sportosabb társai
A számok nem hazudnak: a Bridgestone T30 szinte azonos felhasználás mellett lényegesen jobban kopik, mint a Pilot Road 3, de persze még így is legalább kétszer tartósabb, mint sportosabb társai

Ezek tényleg örökéletűek…

A Bridgestone T30 hátsója 7,2 milliről indult fogyókúrájára, s jelenleg 4,2 millinél tart, vagyis hasonló kopással legalább még ennyit elfuthat. A Pilot Road 3-on azonban nem tehet túl, mivel a Michelin népszerű abroncsa egyszerűen lenyűgöző számokkal büszkélkedik. Az utóbbi kétezer kilométer alatt mindössze fél millimétert kopott (!), azaz jelenleg 5,1-en áll, és ez is csak a kigyorsításokkal nyúzott részeken mérhető, vagyis a félig ledöntött motornál érintkező felületen. Középen pár tizeddel még vaskosabb a mintázat, vagyis működik a többkomponensű megoldás, és a számokat látva csak messze tízezer kilométer felett kell majd azon gondolkoznunk, vajon lecseréljük-e a kopottas kereket az újabb, Pilot Road 4 szériára…

Boldog harmincadikat! A Pilot Road 3-at viselő ZZR egy csodálatos helyen, a lékai szerpentinen lépett be a harmincezresek táborába...
Boldog harmincadikat! A Pilot Road 3-at viselő ZZR egy csodálatos helyen, a lékai szerpentinen lépett be a harmincezresek táborába

A puszta számoknál azonban sokkal fontosabb, hogy az országúti használat ellenére sem jelentkezett “autópálya-él” a felületen, a Bridgestone és a Michelin is szinte a gyárival megegyező görbületet mutat, vagyis a kopással egyáltalán nem változott a motorok kezelhetősége, irányíthatósága. Igaz ez vizes felületre is, elvégre nemrégiben ötfokos hidegben, nedves aszfalton tettük próbára magunkat és a gumikat, s elárulhatjuk, hogy az ABS-nek nem sok dolga akadt – még határozott lassítás mellett is stabilan, kiszámíthatóan tapadtak a kerekek.

Hogyan tovább?

Újabb négyezer kilométernyi túraterv lapul a tanktáskában, ezért aztán nem aggódunk, elképzeléseink szerint tartalmasan fog telni a 2014-es szezon. Egyben jó nyúzópróba lesz ez a tesztelt abroncsoknak is, elvégre a “szokásos” extrém körülmények, a nyári forróság, az átlagosnál nagyobb tömeg és az igencsak változatos útviszonyok fogják majd gyilkolni az abroncsokat.

A túrázás szépsége: 26 fokban és hófalak között is motorozhat az ember egyetlen nap alatt
A túrázás szépsége: 25 fokban és hófalak között is motorozhat az ember egyetlen nap alatt

Talán tömjénezésnek tűnhet, s ezt páran már szóvá is tették, de nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a fenti kopásértékek az ismert teljesítmény és forgatónyomaték adat mellett mutatnak igazán sokat. Kereken száz newtonméter forgatónyomatékról beszélünk 2500-as fordulatszámnál (!), vagyis egy laza elindulás is annyit “harap” a mintázatból, mintha egy ezres sportmotorral folyton hat-nyolcezres fordulaton lőnénk ki, kipréselve a vas maximális nyomatékát.

Mintha jégen mennénk... Öt fokos hidegben, szakadó esőben, 16 százalékos lejtőn kanyarodni? Nem éppen a motorosok álma, de nem is okozott problémát - jól vizsgáztak a gumik
Mintha jégen mennénk… Öt fokos hidegben, szakadó esőben, 16 százalékos lejtőn kanyarodni? Nem éppen a motorosok álma, de nem is okozott problémát – jól vizsgáztak a gumik

Ez alapján simán elképzelhető, hogy valódi célterületén, a középméretű, vegyes használatú vasakon akár a 15-20 000 kilométeres távot is kihúzná a Michelin párosa, s a Bridgestone-nál is tízezer kilométer környékére saccolható az élettartam. Ha így nézzük, egy egyszerű osztással kiszámítható, miért is éri meg egyszer beruházni a névlegesen drágább abroncsokra, hiszen a Ft/km arány minden esetben a kétkomponensű variánsok felé billenti a mérleg nyelvét.

17 Comments

  1. Miért nem használt gumikat teszteltek? Úgy is mindenki azzal jár itthon, kinek van pénze új gumira manapság? Ettől még jó a cikk, elolvastam ahogy a többit is és várom a folytatást!

  2. Nekem is tavaly került fel a GSR-re egy Bridgestone T30 páros, rendkívül jó gumi. Viszont a tapadásnak természetesen ára is van, jobban kopik szerintem, mint pl egy túra Conti.

  3. Mindenki…?

  4. ha mindenki használt gumikkal járna, előbb utóbb mindenki felnin járna 😀 lassan el kéne jutni a gondolatban addig, hogy a cégek nem gyártanak használt abroncsokat – azokat is megvette valaki újonnan…

  5. Ajánlanék egy jó teszt terepet:
    Korzika
    Tavaly nyáron 1000 km volt kb a BT023 Bridgestone hátsó gumimban. Tökéletes állapotban volt még. Ugyanennyit mentünk a szigeten, ok nyáron melegben két személlyel. És teljesen oda lett szegényem. Kár, h nem tudok fotót csatolni. 🙂 az oldalain lévő puhább sávok szépen kirojtosodtak
    De nem haragszom, mert tette a dolgát! Inkább a gumi vesszen, mint az egészségem!
    Motor: BMW R1200 ST

  6. Dani,
    mi is Korzikán próbáltuk ki még 2011-ben többek között a Metzeler Z8-at, s egyáltalán nem tapasztaltunk ilyet. A sportos tempó ellenére igen jól vizsgázott, vagy fél centi minta volt rajta a 3-4000 km-es út után:

    https://lh5.googleusercontent.com/-uI4FP0mf20o/TgA7QQqvcgI/AAAAAAAAB54/eSk7CSBt3d0/s912/IMG_3196x2000.jpg

    Azért a kopott Brigire kíváncsi lennék, ha tudod, e-mailben dobd át a képet légyszíves! ( kutya kukac hegylakok pont hu )

  7. Speciel én csak új gumit rakok fel a motorra, bár az is igaz, hogy nem otthon koptatom el őket.
    Használt gumi tesztnek meg nincs értelme. Nincs két egyforma használt abroncs, így bármiféle konzekvenciát levonni butaság lenne.

  8. Idén Z8-val kezdtem a szezont, nagyon elégedett vagyok vele. Egyedül a futásteljesítményével kapcsolatban vannak kétségeim. 2000 km (csak oszi utak, semmi autópálya) alatt veszített 1 mm-t. Elől, hátul, középen és oldalt. Hamarosan megyek vele haza és akkor jön majd a pályás erőpróba 2×900 km. A 10000 km-t is erősen kétlem, max. rongyosra koptatva, de azt meg nem díjazzák a helyi fakabátok. Szerintem idén még a PR4-ről is írhatok majd pár sort.

  9. 5 fok azért még elég messze van a jégtől. 😀

  10. Pumi annyiban igazad van, hogy amikor megvettem az új gumikat, azok másnap már használtak voltak.

  11. könnyen beszél, aki tényleg havon meg jégen terelgeti az FZR-t telenként… 😉 ettől függetlenül nem egy lottóötös a csonthideg, vizes, fehér aszfalton szerpentinezni, elhiheted.

  12. Valamivel jobban kopik a Z8 mint a Pilot Road 3 és 4, mert az egykomponensű gumi. Azért fut el relatív sokat mert az övszerkezete többféle adott abroncson belül.

  13. Kösz. Ezek az infók megvannak. Átfutottam a szakirodalmat és pár tucat hozzászólást is német oldalakon. Igazából nem is kéne meglepődnöm a gyors fogyáson, szinte egy kommentelőnél sem érte el 10000 km-t.

  14. Nem kéne átesni a ló másik oldalára! Rendben hogy sokat elfut, de hogy tapad? Ennyi erővel a kínai meg orosz bakelitok is jó gumik, mert sok kilométert kibírnak? Én maradok az elvemnél, sportmotorra sportgumi való meg vágott slick: inkább fogjon, majd lecserélem, ha elkopott…

  15. Nem emlékszem, hogy én írtam-é az ötfokalattit, de előfordulhat. 😀

    Viszont az Atlanticon kíváncsi leszek hogy bírják a gumik a nagy tömeget, és a nagy egyhengeres kigyorsításait.

  16. azért a variátor ott sokat segít – szerintem -, az mégsem olyan direkt, mint egy manuális váltó esetén, az egyenletes nyomatékátvitelről nem is beszélve. ha télen is nyomnám a sportot, csak CVT-automatát választanék 😉

  17. K5-1000: Jó lenne, ha tovább látnál az orrod hegyénél, mert ma már nem ellentmondás a tapadás és a tartósság. A vágott slicket meg nem is hallottam, és remélem, nem arra motorozol az esőben full életveszélyes slickjeiden, amerre mi járunk a családdal…

Leave a Reply