Nem ördöngösség, de azért szerszám és némi szakértelem kell hozzá. Megmutatjuk, hogyan és meddig mehetsz el otthon, szerelő segítsége nélkül.
.
“Sziasztok!
Első négyütemű nagymotoromat hajtom, egy Z750 S Kawasakit (2008-as), és szeretném kihasználni a gépet – mármint nem csak a motorozást, de a technikai, műszaki részét illetően is. Ezért már korábban is megcsináltam kisebb javításokat, meg szerszámokat is vettem hozzá. Most kicsit jobban belemélyednék: esedékes a szelephézagok ellenőrzése, és ezt is magam végezném. Ha sok a bibi, persze a vezérlést már nem bontom meg, azt szerelőre bízom, de addig is szeretném saját kezemmel ellenőrizni a dolgot. A kérdésem, hogy honnan tudnék letölteni szerelési könyvet hozzá, hogy könnyebben boldoguljak?
Széles utat,
Tamás
Kedves Tamás!
Örömmel látom, hogy akadnak még ilyen lelkes motorosok, akiknek nem csak a kulcs elfordításából áll az életük! 🙂 Hogy a kérdésre is válaszoljak, könyvet a hazai szakboltokon keresztül (pl. Maróti) szerezhetsz, illetve a torrentoldalakon is gyakran akad efféle leírás.
Addig is, míg rálelsz a szakirodalomra, a saját szervizünk leírását ajánlom, ahol lépésről lépésre bemutatják egy hasonló vas szelephézag értékeinek mérését, illetve az állítás módját. (A lenti összeállítás csak tájékoztató jellegű, mert nem azonos évjárat a Te vasaddal, de minden bizonnyal a legtöbb részletében megegyezik azzal.)
Szelephézag? Nem probléma! Legutóbb a csupasz hengerfejig jutottunk, következhet a szelephézagok megállapítása, hengerről hengerre.

A papírra felrajzoljuk a motor sematikus ábráját, és a négyes hengertől visszafelé haladva egyesével megmérjük a szelephézag-értékeket. Az adott motor gépkönyvéből már tudjuk (Kawasaki Z750), hogy szobahőmérsékleten a kipufogószelepeknél 0,22 – 0,31, míg a szívószelepeknél 0,15 – 0,24 milliméter közötti érték az ideális. Mivel a motor több ponton is eltér ettől, így meg kell bontanunk a vezérlését, hogy a korongokat kivéve visszaállítsuk a gyári állapotot.

Ehhez kivesszük a vezérműlánc-spannolót és fellazítjuk a vezérműtengely csapágyait. A művelet során megvizsgáljuk a motorvezérlés többi elemét is (vezérműlánc, vezérműlánc-feszítő, vezérműtengely stb.) Miután eltávolítottuk a tengelyeket, megvizsgálhatjuk, hogy mely lapkákat lehet felcserélni egymással.

A végeredménynek – általában – az ideális intervallum nagyobb értékéhez kell közelítenie. Ha cserével nem megoldható a javítás, akkor kb. 500-1000 Ft -os tételt jelent darabonként az új korongok vásárlása. Ha ezzel megvagyunk, akkor az új alkatrészek beépítése után – fordított sorrendben – elkezdhetjük az összeszerelést, természetesen újra ellenőrizve az összerakott motornál a frissen beállított értékeket.

Mint a fentiekből látszik, bonyolult munkafolyamat a szelephézag-értékek beállítása, így a legtöbb esetben szerviz segítségére szorulunk ebben a műveletben. A költségek ellenére mindenképpen ajánlott elvégeztetni a beavatkozást, hiszen sokat spórolhatunk vele, mivel a rosszul beállított motorban eléghetnek a szelepek – ez utóbbi pedig lényegesen nagyobb költség, mint az időszakos szerviz alkalmával történő átvizsgálás és beállítás.
A cikk elkészülésében a Quicksteel Motorszerviz volt segítségünkre.

guzzis
😀
vezérlés? bonyolult? költségek??
megoldás: Guzzi V2. 2 henger, 4 szelep, beállítás 10 perc. kávéval, cigivel.
kaktusz
Sziasztok
Bécsben a Louisban majdnem minden létező márka minden tipusához lehet kapni javítási segédkönyvet. Igaz németül, de ebben benne van minden beállítási érték, tűréshatár, olajak, nyomatékok a csavarokhoz. Ami nagy kincs, hogy számtalan robbantott rajz is van benne.
Nekem sokat segít az itthoni javításoknál.
Remélem hasznos volt az info.
Széles utat.
lbx
Hát ez a cikk miezmi??? Amolyan nesze semmi fogd meg jól! Bevezetőnek lelkendezés, hogy lám, van aki érdeklődik a javítás/karbantartás iránt, majd elkezdi leírni, hogyan kezdj hozzá, ezt követően a lényeget kihagyja, és levonja a konklúziót: irány a szerviz. Ez nem a Hegylakók színvonala, jobb lenne törölni, mielőtt valaki hitelrontásért neheztelne!
lbx
Akár a “lógócsöcsű” Bömösnél 🙂
Tetem
Talán mert akinek tényleg leírás kell a szelephézag-állításhoz, az jobb, ha nem nyúl hozzá… Ez nem az ‘Így szereld a Skodásat’ kézikönyv, hanem érdekesség azoknak, akik azt se tudják, hogy van lapka a gépükben.
Ugyanaz a sztori, mint a futóműállítás: Hiába írják le az együgyűnek, mi és miért történik, attól a laikusok csak magukat sodorják veszélybe az esztelen tekergetéssel. Igenis van, amihez elengedhetetlen a szerviz.