Zoli egészen furcsa módját választja az ellenállásnak: mivel még nincs 24 éves, úgy döntött, hogy nem várja ki, míg megszerezheti a nagymotoros jogsit, inkább kerülőutat keres…
Üdv, Hegylakók!
Zolinak hívnak, 22 éves vagyok. Már egy ideje hajtom tesóm nagymotorját, de nincs rá jogosítványom (csupán B kategória). Eddig itt a környéken motoroztam vele, és nem is állítottak még meg, szerencsére. Egy korábbi cikkben olvastam nálatok: “A KRESZ 4. § (1) bekezdés a) pont értelmében helyszíni bírság esetén 35 ezer forintba fáj az akció, míg feljelentés után ennek duplája, 70 ezres csekk várja a motorosokat, akik nem rendelkeznek érvényes kategóriával…”
Ez kicsit részletesebben mit takar? Csak akkor érvényes ez a dolog ha A1 vagy A2 kategóriája van az érintettnek, vagy esetleg a B-s jogsival motorozó egyén (személy szerint én) is ide tartozik. Illetve a B kategóriás vezetői engedélyem veszélybe kerülhet? Természetesen szeretnék nagymotor jogsit, szinte minden adott is hozzá, csak ugye a korhatár felemelésével velem is kitoltak most egy kicsit. Így inkább motoroznék, ha nem túl sok a bírság összege és nincs veszélyben a papírom.
Előre is köszönöm válaszotokat!
Üdv, Zoli!
Kedves Zoli!
A Legfőbb Ügyész 301/1987. számú körlevelének 23. pontja arra az álláspontra helyezkedett, hogy engedély nélküli vezetés szabálysértés akkor valósul meg, ha a vezető az általa használt jármű kategóriájában egyáltalán nem rendelkezik vezetői engedéllyel, vagyis a 35 ezres bírság csak arra vonatkozik, aki pl. A2-vel vezet egy 60 lovas motort. Ez alapján nem ajánlom, hogy B-vel tartósan nagymotort vezess, a bírság és a büntetőpontok helyett inkább látogass el egy-két pályanapra addig – amennyire büntetnének az első alkalommal, abból akár egy egész hetet is eltölthetsz a kisebb pályákon.
Széles utat!

B
Tavaly rákérdeztem egy KRESZ oktatónál. Azt mondta, hogy a ‘B’-s jogosítványt be is vonhatják, ha nincs semmilyen ‘A’-s papír, és úgy vezetek motort.
Szabics
Amúgy meglehet a nagy A jogsi 21 évesen vagy még előbb is! Két év a2-es jogosítvánnyal, vagy a2+21 évvel is el lehet kezdeni a korlátlant. Én jövő augusztusba kezdem majd (20 évesen).