Rövid a lábad? Csak óvatosan…

Rövid a lábad? Csak óvatosan…

- in Ajánló, Baleset-megelőzés, Cikkek

Szegény lány, nem mindennapi módon sikerült magára húzni a vasat. Őszintén: van ember, aki valaha így esett el a motorjával?

Nehéz bármi okosat írni ehhez a videóhoz… Talán csak annyit, hogy a kapkodás – mint általában – most sem vezetett sehova, igyekezzen hát mindenki megfontoltan motorra ülni a hosszú téli szünet után, nehogy másnak is ilyen szerencsétlenül induljon az idei szezon:

8 Comments

  1. így nem, de volt h az MZ-t, v a Jawát meg kellett tolni, fél seggel ráugrottam, és amikor kidobtam a kuplungot megcsúszott a hátsó kerék, én meg eldőltem a jobb oldalra. 😀 inkább így, mint kilóhúsznál!

  2. Nekem két látványosat sikerült összehozni még az első motorommal:

    Még a vásárlás napján (boldog az ember, meg rutintalan és így hamar elfárad) végigmotoroztam a délutánt, aztán a kollégium parkolójában leparkoltam a motort. Öreg gép volt és kicsit nehezen járt az oldaltámasz. Én kinyitottam (legalábbis azt hittem) és lendületből ráengedtem a motort. Igen ám, de nem nyílt ki teljesen, csak függőlegesig. Két másodpercig gondolkodott, hogy megtartsa-e a motort (ennyi pont elég, hogy te már ne figyelj rá) és már csukódott is hátra, a motor meg (velem az ülésen) oldalára dőlt. Megpróbáltam megtartani, de nem sikerült. Egy kuplung kar bánta. Hazáig valami vasdarabot erősítettünk rá, mert képtelen voltam a csonkkal oldani a kuplungot.

    A másik eset Pécs főterén jött össze. Egy rendezvényre mentem, így nem lehettem motoros ruhában: trapéz farmer, női csizma, blúz kombóban nyomtam. A tér felett a járdára állítottam a gépet, majd úgy döntöttem, középállványon jobb lesz neki. Régi motornál nem igazán foglalkoztak még azzal a tervezők, hogy könnyű legyen lábra állítani a motort: jól bele kellett kapaszkodnom, lendületet venni és teljes súlyommal ráállni a lábra, hogy rá tudjam emelni. És itt gondolt egyet a motor és elkezdett dőlni…
    …a jobb oldala felé. Megtartani képtelen voltam, így magára rántott, a trapéz gatya szára meg jól beakadt a középállványba. Ott kapálóztam a földön fekvő motoron, fekve (gondolom rákvörös arccal), mire ki tudtam szabadulni. Addigra odajött egy segítőkész fiatalember (szerencsére tele volt a tér emberekkel 😉 ), akivel felemeltük a motort a földről.

    Aztán pár majdnem is volt, leginkább a kavicsra, vagy poros útra letalpalás közben. 🙂

  3. Nekem eddig egyszer borult a moci, letámasztottam a kapu elött a füves részen hogy nyissam a kaput és a betonra bevigyem, mire a kapuhoz értem már borult is. Nekem teljes airbrush festésű a gép, persze a legszebb részét karmolta végig. Mai napig nem találtam festőt aki kijavítaná. 🙁

  4. LUFTPINSEL

    Megnyugtatlak, nem is nagyon fogsz találni olyant, aki kijavítja. Még lehet az sem vállalja be, aki eredetileg csinálta. Egyszerűen szinte lehetetlen kikeverni ugyanazokat a színeket, rátenni ugyanazokat a rétegeket, főleg ha bonyolult a minta, pláne, ha candy, vagy egyéb finomságokkal volt megoldva. 🙂 Ha gondolod, küldj egy képet, és megmondom javítható-é egyáltalán.

  5. Németh Zoltán

    Túrán egy sóderes parkolóban álltunk meg. Láncot fújtam ezért középsztenderre tettem. Induláskor ráültem a gépre, lelöktem a gépet magam alatt, majd a talpam alatt a sóder megcsúszott, aztán a 250kg elindult balra, én meg spárgában felette, többiek pedig röhögtek. Aztán persze segítettek felállítani… Mármint a motort.

  6. Ahányszor látok/hallok ilyen történést mindig csak a magam esete jut eszembe…
    Amikor kis tökiként 25ös Mitoval elmentünk túrázni egy idősebb barátis tásasággal. Három 1100 Dragstar meg egy 650es… 400km volt az etap, az idő sem volt az igazi, meg hát fáradt is volt már erősen a brigád, amikor megérkeztünk a célba. Parkoló tele, cruiserek bedübörögnek, szűkösen vagyunk, bepasszítom magam közéjük. Épp kászálódnék le a motorról, amikor látom jobbról, hogy a 300+ kilós nagyvasról a kolléga nemes egyszerűséggel leszáll, kitámasztó nélkül… Persze a dög rám, én motorostól a mellettem levő hasonlóan, leszállással küszködő sportársa, aki pedig a negyediket támaszt oldalba 😀 Piros pöcsköszörűm volt a sonka a dagadt króm zsemlék között, én meg a kecsap 😀 Mondanom sem kell mekkora visítás volt körülöttünk, persze aztán segítettek, de nem voltam éppen magabiztos a fagyizóban az eset után. Index, idom, visszapillantóm bánta.
    Megtanultam a leckét. Sosem állok dominótávolságon belül…

  7. Küldök képet szívesen ha adsz egy email címet, de nekem elég lenne ha csak annyit javítana bele valaki hogy ne fehéren rikítson a karc.

  8. LUFTPINSEL

    robesz107kukacfreemailponthu

Leave a Reply