Meddig használd a sisakot?

Meddig használd a sisakot?

- Kategória: Baleset-megelőzés, Cikkek

Korábban részletesen beszéltünk róla, mire is kell figyelni sisak vásárlásakor és használata közben, most pedig azt mutatjuk be, mikor érdemes nyugdíjazni vagy felújítani egy fejvédőt.

 

A fejvédők kapcsán már kifejtettük, mire is kell vigyázni, így most inkább arról lesz szó, mennyire eltérő is lehet az azonos körülmények között használt, hasonló stílusú és árfekvésű bukók értékvesztése, kopása.

Tíz évnyi evolúció - ennyit változott az ideális sport-, illetve versenycélú sisakok kialakítása egy évtized alatt
Tíz évnyi evolúció – ennyit változott az ideális sport-, illetve versenycélú sisakok kialakítása egy évtized alatt

A kupakok egyaránt 50-60 ezer kilométert szolgáltak, ennyi általában 6-8 szezon alatt jön össze egy sisakban. Mindvégig jól teljesítettek, s ennek fényében érthető a viszonylag magas ár: az X-Lite 901-ért anno, a kétezres évek elején 128 ezer forintot kértek, míg a fehér Schuberth SR1 a hazai forgalmazó akciójában jelenleg 129 900 forintot kóstál. Mint írtam, mindkettő nagyjából azonos, közel hatvanezer kilométeres futással büszkélkedhet, és ez nyomot is hagyott rajtuk.

Látványos különbség: az X-Lite sokkal megviseltebb, mint a Schuberth a szinte azonos futásteljesítmény után
Látványos különbség: az X-Lite sokkal megviseltebb, mint a Schuberth a szinte azonos futásteljesítmény után

Más kérdés, hogy a Schuberth egy alapos mosást követően most is tökéletesen használható, míg az X-Lite-ot bolondság lenne teljes felújítás nélkül munkára fogni. A szivacsozása teljesen összeesett, könnyen elmozdul a fejen, a plexije pedig karcos – egyik sem éppen a biztonság záloga.

Mivel a modern fejvédők – szemben a régi, “műanyag” sisakokkal – kevésbé érzékenyek az UV sugárzásra, így a héjuk 4-5 évesen is védelmet nyújt, vagyis az X-Lite-hoz hasonló, megfáradt darabokat elegendő kissé rendbe tenni, ha tovább használnád. Más kérdés, hogy egy teljes felújítás plexicserével együtt elérheti a 30-40 ezer forintot, vagyis sokkal inkább megéri egy újra beruházni, mely további hatvan-nyolcvanezer kilométerre kényelmet és védelmet nyújt. Ugyanakkor mindig szem előtt kell tartani, hogy a sérült fejvédők javítása, festése szigorúan tiltólistás. Ha a héj bármilyen mértékben torzult, repedt, esetleg kívülről nincs sérülve, de nagy ütés érte, az már kuka, semmiképpen nem várhat a cseréje.

Végezetül pedig vegyük át újra, milyen kérdések érkeznek leggyakrabban a fejvédőkkel kapcsolatban! Az olvasói levelek közül csokorba szedtük a legérdekesebbeket, élen az öregedéssel, elhasználódással kapcsolatban.

honda-nc-700-x-teszt3

– Igaz, hogy négy év után kötelező lecserélni a sisakot, mert elöregszik és nem véd?

– Részben igaz, de alapvetően nem kell ettől tartanod. A fejvédők csak első ránézésre tűnnek egyformának, valójában a drágábbak főként a jobb alapanyag miatt kerülnek többe. A modern középkategóriás termékek jellemzően üvegszálas vagy ún. Lexan alapúak, melyek ellenállóbbak az UV sugárzással szemben, mint az olcsó polikarbonátból vagy ABS-ből (akrilnitril-butadién-sztirén) felépülő társaik. Ha ilyened van, csak a plexi karcossága vagy a belső kialakítás öregedése adhat okot a cserére, rugalmassága, energiaelnyelő képessége szinte egyáltalán nem változik.

– A használt sisak valóban veszélyes?

– Ez így szintén sommás, jobbára hamis állítás. Gondolj csak bele: ez pont olyan hasonlat, minthogy a használt téligumi veszélyes. Igen, akkor az új gumit ezer kilométer után azonnal dobjam le, mert az is használt és veszélyes?!  A gond inkább az, hogy nem ismered az előéletét, ha például átfestették, az lehetett korábbi sérülés miatt, mely kizárja, hogy ismét használják. Ugyanígy probléma lehet az évjárat megállapítása, mert ezt nem minden másodkézből származó sisakban találod meg. Ha teheted, vegyél újat, már csak a méretpontosság miatt is, hiszen egy nem tökéletesen passzoló sisak veszélyes tud lenni, készüljön bármilyen profi cég műhelyében is.

A szabálytalan bukóért büntethetnek, de arról nem szól a fáma, hogy milyen csekket kap az, aki még ahhoz is hülye, hogy rendesen felvegyen egy sisakot...
A szabálytalan bukóért büntethetnek, de arról nem szól a fáma, hogy milyen csekket kap az, aki még ahhoz is hülye, hogy rendesen felvegyen egy sisakot…

– Tényleg az a jó, ha az új sisak kényelmetlen, és majd bejáródik?

– Ez szintén sántít így, hiszen a kényelmetlen sisak jó eséllyel az is marad. Azonban fontos, hogy a tágulásra hajlamos helyeken – mint az arcpárna például – az első pár órában kimondottan feszes legyen, nem gond, ha kicsit zavar is, hiszen a szivacsozás később igazodni tud a fejformához. Vannak azonban olyan pontok – mint a homlokcsont -, ahol jellemzően vékonyabb a szivacsréteg, ezért a formaváltozás is csekélyebb. A lényeg, hogy elsőre semmiképpen NE legyen tökéletesen kényelmes, lazán felvehető, mert az később, ahogy tágul, már nem lesz elég feszes tömésű.

serult-torott-bukosisak
Ezt a bukót sérülten kínálták eladásra. Bármilyen olcsó is, ez így már csak szobadísz vagy szemléltető eszköz – esés után kötelezően cserélendő

– Csak a drága sisak véd?

– A védelmi faktor elviekben egységes, vagyis az “E” jelzéssel ellátott típusok az elvárt minimumot teljesítik. A SHARP teszt ezen felül tovább boncolja a témát, egyre magasabb értékelést adva a biztonságosabb modelleknek, de alapvetően igaz, hogy a drágább kupakok főként kényelem, zajvédelem és extra szolgáltatások terén tudnak többet. (Más kérdés, hogy a a zajártalom elleni védelem inkább biztonsági, mintsem komfort tényező, vagyis ilyen értelemben a drágábbak rendszerint jobbak.

– Melyik a legjobb sisak? (kösz a kérdést, erre könnyű lesz válaszolni 🙂 – szerk.)

– Amelyikben a legjobban érzed magad… Erre nincs általános szabály, de alapvetően helytálló, hogy a motorodhoz és a felhasználás módjához tervezett fejvédővel lehetsz csak maradéktalanul elégedett. Nem véletlen, hogy az egyes kategóriák (sport, túra, enduro, verseny, stb.) mind-mind merőben eltérő szerkezetűek, felépítésűek.

– A sisak valóban egyszer használatos, vagyis baleset után eldobandó?

– Ez sem teljesen igaz, de van alapja. Ha balesetnél mondjuk hozzáér az aszfalthoz, és ezért a fényezése megsérül, az még nem a világ vége. Nagyobb ütésnél, becsapódásnál azonban megváltozik a szerkezete, és azon a ponton már biztosan nem tud úgy helytállni, mint az incidens előtt, vagyis azonnal cserés. Más kérdés, hogy egy fényezés kijavítása vagy a megkarcolódott plexi lecserélése egy prémiumkategóriás terméknél több tízezres tétel, így minden esetben érdemes megfontolni, hogy lecseréld az esést követően.

– Miért kötelező a sisak viselése? Ha jól tudom, USA-ban csak az hordja, aki akarja, nem előírás.

– Válasz helyett jöjjön egy Darwin-díjas történet. Az USA néhány államában valóban nem kötelező a fejvédő, de ez korántsem egységes. Több államban fontolgatják ennek szigorítását, s az egyik ilyen helyszínen a motorosok tüntetést is szerveztek, hogy ezzel demonstrálják: nem kérnek a fejvédőből, tudnak ők magukra vigyázni. Nos, a tüntetés végül a mentők és a rendőrök kiérkezésével zárult, mert az egyik motoros elesett, és mivel nem viselt sisakot, belehalt fejsérüléseibe…

Continental 2019

Facebook Comments

5 Comments

  1. a festést gondolom csak as sérült sisak festésére írtátok, hogy tilos? Ha veszek egy új sisakot, és nem tetszik a színe, azt átfestethetem, nem?

  2. szabi: Mivel különleges felület, csak annak megfelelő festékkel és lakkal fényezhető, de igen, szabad. A szövegben egyértelműen a sérülések elfedésére gondoltak (a sérült fejvédők javítása, festése…), az tényleg gáz és tilos.

  3. TattooedAngel

    Nekem egy X-Lite X-701-esem van, ami karbon-kevlár kompozit héjas. Ennek kb. hány év az élettartama? Nyilván ez sem a végtelenségig tudja, amit tudnia kell, de gondolom az ABS szerkezetre jellemző 5 évnél többet tud.

    1. Erre úgy tudom nincs pontos recept, de a boltban azt mondták, hogy ABS-szel szemben a kompozit héjszerkezetűek (üveg-, és szénszálas alapanyagból állók) héja tovább húzza, mint a belső párnázás és a mechanika. Vagyis cserélned akkor kell, mikor már nem kényelmes/biztonságos a fáradt szivacsozás miatt.

  4. titanmanus

    Nekem egy Givi xmodular sisakom van, 2010 nyarán vettem. Érdemes cserélni? Tavaly ősszel legurult a földre es karcos lett a plexi, ami ráadásul nem pinlockos. Kb 10e lenne az uj plexi is.. Köszi

Válasz