Taxisblokád: nem demonstráció, egyszerű szívatás

Taxisblokád: nem demonstráció, egyszerű szívatás

- in Vélemény

Kedves Kolléga! Talán hívhatlak így, hiszen jómagam is autóvezetéssel keresem a kenyerem. Azaz keresném, de Te, a mindenható taxis szándékosan megszívatsz… Hozzád szólok most.

Loptál tőlem. Loptál tőlem több mint egy órát, ami – az átlagkeresetemet számolva – kétezer forintba került a főnökömnek. Nem saccolás ez, konkrét szám: a berlingós munkatárs, aki a Ti tüntetésetek előtt ment át a lezárt Erzsébet-hídon, pontosan 41 perc alatt ért a címre, míg jómagam délelőtt már két perc híján két óra (!) alatt tettem meg az utat. A Budaörsin kezdődött a dugó, igen az M1/M7 bevezetőn munkába igyekvőket is sikerült megvezetnetek, nem csak azt, aki Pestre igyekezett.

Még a célodat sem értem, és ezzel nem vagyok egyedül. 280 forintos kilométerdíjból hogy nem jön ki a fizetés??? A mellettem álló kamionos éppen azt ordítja, hogy ő 18 litert pöfög el százon, az útdíja napi több ezer forintra rúg, és mégis 240 Ft-ért szállít, míg Te a Prius-szal egy szem utassal nem jössz ki annyiból. Hát hogy van ez?

taxi-erzsebet hid2
A hosszú hétvége után egy jó kis útlezárással keseríteni a közlekedők életét? Kiváló ötlet, ettől nő csak igazán a népszerűség… (Fotó:MTI/Szigetváry Zsolt)

Azt mondod, demonstrálsz? Nem, a demonstráció az egy tér vagy egy forgalmi sáv lezárása, esetleg értelmes nyilatkozatok megfogalmazása – ugye érted… Te az egyik legfontosabb hídon zárattál le rögtön két sávot (!), pedig a célod az lenne, hogy felhívd a figyelmet, amire egy sáv ugyanígy megtenné. NEM, Te szándékosan megbénítottál egy várost, mert félted a megélhetésed, és a családod jövőjét – tudom, mert szeretnél tisztességes munkáért megfelelő fizetést kapni.

Egy sáv lezárása demonstráció, kettőé pedig egyszerű szívatás - köszönjük minden résztvevőnek...
Egy sáv lezárása demonstráció, kettőé pedig egyszerű szívatás – köszönjük minden résztvevőnek… (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Hadd mondjak valamit: ha minden rendőr, pedagógus, pénztáros és nővér elfoglalna egy hidat, mert szeretne többet keresni és nyugodtabban élni, akkor az egész ország megállna, és senki nem keresne pénzt. Nem, még Te sem – gondolj hát a többiekre is, amikor öncélúan mások idejét rabolod…

7 Comments

  1. egyetértek 🙂

  2. Csak tudod a kamionosnak van megrendelése, fuvarja, mert fontos a cégének az ügyfelek megtartása és egymással versenyeznek értük, a taxisnak meg nincs utasa, mert többszörösen eljátszották a bizalmukat és ezért mindenki más a hibás. (Most épp az Über, meg a “hiénák”, meg a stb.) Fognak tüntetni a kölcsönözhető bringák ellen is?! Abszurdisztán, én így szeretlek!

  3. Tamás Schumayer

    Nem hiszem, hogy megértik. Nem az a fajta….

  4. Én csak annyit szeretnék látni már, hogy az informatikusok kezdenek el tüntetni, akik mindazért dolgoznak a háttérben, hogy ez mind működhessen. (including: személy és teherszállítás, közműszolgáltatás, internet, bank / tőzsde) Megnézném a tüntető emberek elhűlt fejét, amikor a visszanyalna az a fagyi… Megérdemelnék.

  5. Hmmm… Eljátszottam egy percre a gondolattal, de van jobb dolgom is, mint bohócot csinálni magamból. Meghagyom a taxisoknak.

  6. Zsigmond Vass

    Fogalmuk nincs mi az adózás, csak arra hajtanak, hogy többet lophassanak, mert amit bevallanak, az egyenlő a nullával. És ezzel nem azt érik el, hogy támogassák Őket, ha nem azt, hogy megutálják Őket!!

  7. Idióta hiéna banda! Kivétel az 1% aki becsületesen is meg tud élni taxizásból. Mi a fenéből telik nekik 3-4 milliós autókra, ha ennyire sz@r a taxizás? Ha meg ennyire nem megy, el lehet menni dolgozni! A mezőgazdaságban óriási munkaerő hiány van, lehet kapálni, trágyázni az állatok alól. Nagy részük úgyis oda való a disznók közé.

Leave a Reply