Sokat gondolkodtam, hogy mit is ajánljak az erre kirándulóknak, azonban rájöttem, hogy szinte minden méteren van valami, amit érdemes megnézni. Jöjjön hát egy nagy csokor a legfontosabb látnivalókból és a legjobb szerpentinekből!
Szinte akárhol állunk meg gyorsan szusszanni egyet, körbenézve legalább egy, de vannak helyek ahonnan akár 3-4 várromra is rálátni szabad szemmel. Úgyhogy ezennel át is térnék a megajánlott szakaszokra, elsőként már megemlített Tapolca – Sümeg összekötő melletti, néha a motorosok között csak „Ring”-ként emlegetett részekre.
- Ajka – Pula. Az út minősége emlékeim szerint kielégítő. Nem egy feszített víztükör, de magyar viszonylatban jónak mondható, kanyar is akad, a táj pedig lenyűgöző. Mindenképpen érdemes útba ejteni. Ha megtennéd, ITT a részletes térképlink hozzá.
2. Ajka – Herend. Ezt az utat már jó régen látogattam meg, akkor nem volt éppen a legjobb állapotban, de ezen az úton található Úrkút nevű település, amire tényleg csak a festői környezet jelző használható. Az út vonalvezetése kellemesen kanyargós, de nem szerpentin, hiszen olyat csak nagyon elvétve találni a régióban, mégis szűkebb kanyarok tarkítják, mint amit errefelé megszokhattunk. Szívesen ajánlom, erre indulj, ha Te is felfedeznéd.
3. A 77-es út. Ez Tapolcáról vezet egészen Veszprémig. Alkalmanként komolyabb forgalom is lehet, de továbbra is kellemesen motorozható szakasz, normális minőségű burkolattal, azonban felhívom a figyelmet hogy ezen a szakaszon is található VÉDA kapu. Sőt a nagy városból érkezőknek hívnám fel a figyelmét arra, hogy a sima egy-egysávos utakon elhelyezett ellenőrzőkapuk nem úgy néznek ki, mint például az autópályán vagy a többsávos utak felett látható nagy vasszerkezetek. Ugyanis a kétsávos főutakra utakra csak félkarú oszlop van telepítve, melyek nagy távolságból erőltetett tempóban, akár masszív közvilágítást biztosító oszlopnak is tűnhetnek.

4. A 77-es út és a 71-es között. Bár megfogadtam a cikk írása közben, hogy békén hagyom a 71-es utat, de azért meg kell említenem, hogy ezen két fő út között temérdek kanyargós aszfaltcsík vezet át minket dimbes-dombos tájakon. Némelyike csodálatos és tükörsima, azonban bele lehet futni komoly, majdnem lőtérnek számító krátertengerbe is. Arról nem is beszélve, hogy ezen a részen járva könnyen bele lehet szaladni egy amolyan „turistakonvojba”, szóval csúcsszezonban felejtős. Azonban nem rossz gondolat, hogy a korábban körbehatárolt területtől tovább távolodjunk, a 8-as útnál északabbra. Ugyanis két fergeteges rész található itt, melyek között egy rejtett gyöngyszem lapul. Ez a két útvonal a 83-as, illetve a sokak által ismert és nevezetes 82-es – előbbit alig használják a motorosok, pedig méltó párja a 82-esnek. Ha megengeditek, részletesen is bemutatom, mert igazán megérdemli.
5. Városlőd – Pápa, azaz a penge 83-as
A 82-es jól ismert, bár hírneve meglehetősen vegyes eseményeken alapul, hiszen a Veszprém – Győr szakaszt lassan a szenzációra éhes média is Csesznek Ringnek nevezi. A 83-as ellenben alacsonyabb forgalmú, szerintem kezdő motorosok számára élvezetesebb, míg a másik forgalmasabb, illetve hírneve sem véletlen… Úgy mondanám, hogy ez a hely az észak-nyugati régió Mecsek-szerpentinje. A forgalom alapból nem kicsi, melyet tetézhet pár heves vérmérsékletű motoros. Arról nem is beszélve, hogy bár az út minősége kifogástalan, de meglehetősen szűk kanyarokkal tarkított a Cseszneki vár környéke. Rutintalanabb motorosnak jobbak az esélyei besokallni a 82-esen, mint a lazább és kihaltabb, ezért nekem jobban tetsző 83-ason. (Figyelem mindkét szakaszon településen belüli VÉDA működik. A 83-ason ha jól emlékszem, Farkasgyepűtől északra, míg a 82-esen Eplény belterületén)
6. Veszprém – Győr, azaz a 82-es
Az előbb említett két út között lapul az a bizonyos gyöngyszem. Ez az útvonal a Nagygyimót – Bakonybél – Zirc szakasz. Szinte egész úton egy tájvédelmi terület kellős közepén haladhatsz végig, igazán páratlan. Sajnos az út minősége elég vegyes, de ez amúgy sem a száguldásról szól – ha kapkodsz, lemaradsz a szépségéről.
Mivel eleget ömlengtem szűkebb hazámról, ezért érkezzünk meg végre a kicsit távolabb eső látnivalókhoz, elsőként Veszprémbe. Igazi történelmi város, van itt minden: vár, vadaspark és mi szem szájnak ingere. Azonban akinek nincs kedve mondjuk talpig bőrben végigizzadni egy városnézést, nyugodtan használja ki a lehetőséget és kerüljön a körgyűrűn. Itt jegyezném meg, hogy Veszprém megyében nincs fizetős útszakasz, tehát bátran kalandozhatsz. Sőt, olyannyira nincs, hogy ez egyike azon ritka megyéknek, melyre nem lehet megyematricát venni, mert ugyan átfut rajta a négysávos, de nincs annyi autópálya, hogy indokolt legyen.
Márpedig a természet az erősebb…
Elhagyván Veszprémet a 8-ason még a figyelmetekbe ajánlok egy érdekes helyet, ez pedig Szentkirályszabadjai reptér és környéke. Ezen a helyen szabadon bárki megnézheti, milyen, amikor a közelmúlt felett a természet diadalmaskodik. Nem tudom pontosan, hogy egy amolyan telepített városnak vagy inkább katonai laktanyának készült-e, de rendes, emeletes panelek sorakoznak itt, mely felett győzött a természet. Igazán érdekes látványt mutat, és tudomásom szerint szabadon bejárható ez a rész. Akár az épületek is, azonban az esetleges figyelmeztető jelzéseket érdemes lehet betartani, mivel nincs semmilyen karbantartása a helynek. Ezt egyébként a 8-asról lehet megközelíteni, azonban felhívom rá a figyelmet, hogy a 2*2 sávos 8-as ezen szakaszán őrült módjára képesek közlekedni az arra járók, és a reptér bejárata meglehetősen rossz helyen van, így a visszasorolás gyakran szül balesetet…

Tovább haladva a 8-ason megékezünk a Litéri elágazóig, melyet kihasználva visszaverekedhetjük magunkat a part közelbe. Itt újra két lehetőség adódik: Berhida felé elindulva kellemes kanyargós szakaszra érhetünk, jó minőségű aszfalttal, vagy tovább haladva (egy újabb VÉDA kapu alatt) lejuthatunk Balatonfűzfőre, ahonnan már eldöntendő kérdés, hogyan guruljunk vissza a kiindulási pontra. Igazán ezen a szakaszon látnivaló nem nagyon akad. A 71-es ezen szakasza közvetlenül a parton halad, mely ugyan szép, de én itt lakom a környéken, így nem tudom megmondani mennyire lehet ez élmény egy távolabbról érkezőnek. Ha sietnél, választhatod a 710-esnek elkeresztelt gyorsforgalmit is, ami egészen Balatonakarattyáig visz majd.
Minden változik
Utolsó pontként megemlítek még egy lényeges pontot, melyet helyi motorosként messiásként várunk már hogy elkészüljön, bár szerintem még egy pár készlet kesztyűt elhasználok addig, mire átadják. Ez az a bizonyos, rossz hírű Balatonring. Személy szerint én most is nagyon várom, hogy elkészüljön végre, bár szerintem vagy három éve ember ott nem járt kint, hogy egyik helyről a másikra átrakjon egyetlen téglát is. Félkészen áll, mint egy szellempálya, nyugodtan menj be, megnézheted – semmi nincs bezárva rajta. Elszántabbak akár egy kört is csapathatnak a pályán, ahol csupán száz méter betont fektettek le, a többi tiszta off-road, ahogy a bevezető út is.

Remélem, hasznosnak találtátok az itinerem, és új, eddig nem ismert helyekre is eljuthattok egy kellemes motorozás során. Jó utat mindenkinek, és jó időtöltést a csodás magyar tenger környékén!
Üdvözlettel: Gergő