Végre: elítélték a hamis futásteljesítmény miatt

Végre: elítélték a hamis futásteljesítmény miatt

              - Címkék |Hírek

A törvény már 2013-ban megszületett, vagyis azóta aki visszatekeri a kilométer-számlálót, bármikor bíróság elé állítható, de valódi, visszatartó erejű ítéletek csak nem születtek.

Most végre a elítéltek egy férfit, mert a kilométer-számlálóval trükközve vert át valakit – áll a Híradó beszámolójában. Nem volt kispályás: pontosan félmillió kilométerrel (!) csökkentette a futásteljesítményt, és így adta el a furgonját. Esete azért is keltett feltűnést, mert Magyarországon eddig összesen négy ember ellen emeltek vádat manipulált műszerek miatt.

Utólag vette észre

Az új tulajdonos rájött a csalásra, de persze csak miután megvette az autót, és így került bíróságra az ügy. A vádlott ügyvédje  azzal védekezett, hogy semmilyen bizonyíték sincs arra, hogy pont K. Aladár tekertette volna vissza a számlálót. Mint mondta, többen is használták a kocsit… K. Aladár abban érezte magát bűnösnek, hogy „a vevőt nem tájékoztatta minden óraállásról, amikor megvásárolta”.

Sajnos Aladár esete csak csepp a tengerben, ugyanis 2013 óta 792-szer tettek feljelentést a károsultak, de a hivatalos statisztikák szerint a legtöbb esetben elutasították a feljelentést, megszüntették a nyomozást, s csupán négy visszatekerés miatt emeltek vádat.

 

Elképesztő arány: közel nyolcszáz esetből csak négyen kerültek bíróság elé, mert rendkívül nehéz utólag bizonyítani a csalást, pontosabban azt, hogy ki követte el

Tíz perc megoldani…

A Szombathelyi Járásbíróság nem volt elnéző K. Aladárral,  mivel a bíró szerint egyértelműen bizonyítható, hogy a vádlott nyerészkedni próbált a kilométeróra visszaállításával. A bíróság a becsült kár alapján 240 ezer forintos pénzbüntetést szabott ki, és a 116 ezer forintos bűnügyi költség megfizetésére is kötelezte a vádlottat.

Sajnos ma is rendkívül egyszerű olyan „szakembert” találni, aki vállalja a manipulálást. A tarifa jellemzően 15-25 ezer forint, és az egész művelet nem tart tovább negyed óránál. Amíg az interneten szabadon hirdetett szolgáltatásra nem szállnak rá a hatóságok, aligha tűnik el a jelenség a piacról…

Igazán kár, hogy az ítélet csak sovány vigasz az új tulajdonosnak, tudniillik a bírság és a bűnügyi költség nem az ő zsebébe vándorol. Csak akkor kaphat kártérítést, ha ő is beperli a csalót, vagyis további hónapokba és utánajárásba kerül, hogy tényleg lezárhassa az ügyet.

Tanulság? Nos, most már szabadon elérhető minden jármű futásteljesítménye a KEKKH rendszerében, vagyis tényleg csak a vevőn múlik, hogy körültekintően utánajár-e a kinézett verdának, vagy hisz a simlis eladónak, mint azt a Renault új gazdája is tette.