Olvasói: gyalogos tette tönkre a kölcsönmotort…

Olvasói: gyalogos tette tönkre a kölcsönmotort…

Nem jármű okozta a galibát, ráadásul nem is a tulajdonosnak. Zoltán nincs könnyű helyzetben, de szerencsére van megoldás…

Tisztelt Motoros Érdekképviseleti Központ! Következő a kérdésem: egy káresettel kapcsolatban kérném a tanácsukat. Majdnem két éve kölcsönadtam a motoromat egy jóbarátomnak, akinek sajnos volt egy kisebb balesete: kiszaladt elé egy hölgy az útra, ő pedig nem tudta elkerülni az ütközést – eldőlt a motorommal. A hölgy elismerte a vétségét az ügyben, és a lakásbiztosításával rendezte volna a mociban bekövetkezett kárt, mégpedig a Generali biztosítóval közreműködve.

Biztosítási csalással gyanúsítanak?!

A biztosító először felajánlott egy összeget, amit én e-mailben elfogadtam, azt hittem, végeztünk is. Erre azt lépték, hogy átadták az ügyet a rendőrségnek, mint ismeretlen tettes elleni nyomozás biztosítási csalás  (!) ügyében, és kérték, hogy szakértő vizsgálja ki! Erről kaptam egy értesítést tavaly decemberben, de azóta semmi.

Most gondoltam, felhívom az ügyben eljáró rendőrt, hogy hol tart az ügy, mert nem kerestek azóta sem. Ő közölte: lezárták a nyomozást, februárban, és megküldték a biztosítónak, hogy az ügyben nem találtak visszaélést. Hurrá, fellélegeztem, de sajnos túl korán…

Felhívtam ugyanis a biztosítót, hogy mikor kapok pénzt, de azt a választ kaptam, hogy semmilyen határozatot nem kaptak senkitől… Erre visszahívtam a rendőrséget, hogy kaphatnék-e valami iratot a lezárásról, amivel be tudok menni a biztosítóba, de elutasítottak, hogy erről nekem nem adhatnak ki semmilyen papírt, csak a biztosítónak. Patthelyzet, hiszen úgy látom, a biztosító addig tagadja, hogy kapott erről értesítést, amíg csak akarja. Mit tegyek most?! Kérem, segítsenek, mit tegyek, hogy hozzájussak a pénzemhez, amin meg tudom csináltatni a mocimat Köszönöm!

K. Zoltán

Ha már a rendőrség is megállapította a vétlenséged, nincs más hátra, mint behajtani a pénzt! Nem egyszerű és nem is rövid folyamat, de szakértő segítséggel biztosan sikerül!

Kedves Zoltán! Elolvastuk leírásod a szerencsétlen esettel kapcsolatban. Szerencsére van megoldás, megpróbálom röviden, sallangmentesen leírni, hogyan is jutsz a pénzedhez legegyszerűbben.

Felszólítást, de gyorsan!

A károkozótól, tehát jelen esetben a gyalogos hölgytől kell a kártérítést kérni, majd ez alapján ő szólíthatja fel a biztosítóját, hogy fizessen helyette. Javaslom, hogy először küldjünk egy ügyvédi felszólító levelet a hölgynek, aki a levéllel együtt be tud menni a biztosítóhoz. Ha ezt követően sem hajlandóak fizetni, muszáj pert indítani a hölgy ellen (közvetlenül a biztosító ellen jelen esetben sajnos nem lehet), a hölgy pedig beavatkozóként perbe hívhatja a biztosítót.

A perre az a bíróság lesz illetékes, ahol a hölgy lakik vagy ahol a baleset történt. Szívesen segítünk végigvinni a folyamatot, ha szeretnéd. Sajnos ez egy több körös, jó adag türelmet felemésztő folyamat, de így legalább pénzedhez jutsz és nem mellesleg bizonyíthatod az igazad.

Üdvözlettel:

Csapó Zoltán Zsolt
Motoros Érdekképviseleti Központ
+3670-360-2990

Frissítve: 2017. 03. 27. Más is megküzdött a Generalival…

Nekem is volt kalandom a Generalival. Kiszaladt a kutya, elütöttem, sajnos kb. 2 mèteren belül ugrott ki a kocsi elè az árokból. Esèlyem sem volt kikerülni, megállni stb., s elpusztult szegèny 🙁

Az autó elejèt teljesen lebontotta. Addig nem mentem el, mìg ki nem jött a tulaj felesège. Mondta, elszakìtotta a kutya a láncot, úgy ment ki, rendezzük betètlappal a dolgot. Kerdeztem, milyen betètlappal? Nincs itt másik autó, csak az enyèm.

– Lakásbiztosìtás van?

– Van! – mondta a csaj. Akkor ok, mondom, megyek a biztosítóba, írtunk egy papírt két tanúval aláíratva, hogy elismeri a törtènteket. El is fogadták a biztosítónál.

Nem várt fejlemény

Saját zsebre megcsináltattam a kocsit, mert minden nap használtam. Eltelt egy hónap, sehol a pènz. Hívom őket, mi van. Erre az ügyintèző: vigyek a kutyáról oltási könyvet, majd akkor fizetnek… Mondom megdöglött a kutya. Őket nem èrdekli…

Két tanú aláírta a papírt, szabályosan. Őket ez sem èrdekli. Na bementem, aztán rájukemelgettem az íróasztalt, akkor már kezdtek beszarni. Minden ügyfèl előtt elmondtam, mekkora szarháziak, csak a pènzt szedik be… Végül is kèsőbb kifizettek, de az oltási könyvet akkor is be kellett vinni, szerencsère megtalálta a faszi…..De ha nem lett volna meg, akkor futhatok a pénzem után.

No related posts found...

5 Comments

  1. Egyáltalán nem lesz szalonképes, amit most felböfögök, de kikívánkozik: A kurva édes anyjukat. Ez már finoman szólva is túlmegy minden határon.

    Szerencsére ebből is lehet tanulni: Soha a büdös életben nem lesz Generali biztosításom, mert ha rajtuk a sor, elsunyulják, engem meg beperelnek miattuk. Hát nem szép? De! 9!

  2. Szerintem Mo-n ma minden biztosito addig huzza az idot, amig a karosult nem perel, ha nagyobb osszegrol van szo. Nekik ez tiszta haszon, mivel az emberek nagy resze ezt nem teszi meg, hogy ne menjen ra ido, energia, penz, plane ugy, hogy meg az eredmeny is kerdeses. Mi az Allianz-tol nem kaptuk meg a nekunk jaro 600e Ft-ot egy kulfoldi motorbalesetunk utan, ezert en az osszes Allianz biztositasomat megszuntettem, es soha nem kotok veluk tobbet semmit. Az esetunkbol tanulva a csalad osszes Allianz biztositasat atvittek mashova, nehogy karesemeny bekovetkeztekor a “tisztelt” biztosito csak huzza az idot a fentiekhez hasonlo modszerekkel es “elfelejtsen” fizetni az elevulesi idon belul…

  3. LastNomad Jam Blask Wulkanów

    Nekem is volt kalandom a Generalival. Kiszaladt a kutya elütöttem sajnos kb 2 mèteren belül ugrott ki a kocsi elè az árokból. Esèlyem sem volt kikerülni megállni stb. Elpusztult szegèny 🙁 Az autó elejèt teljesen lebontotta. Addig nem mentem el, mìg ki nem jött a tulaj felesège. Mondta, elszakìtotta a kutya a láncot úgy ment ki. Rendezzük betètlappal a dolgot. Kerdeztem milyen betètlappal? Nincs itt másik auto csak az enyèm. Lakásbiztosìtás van? Van mondta a csaj akkor ok mondom megyek a biztositoba irtunk egy papirt 2 tanuval aláiratva, hogy elismeri a törtènteket. El is fogadták a biztosìtónál. Saját zsebre megcsináltattam a kocsit mert minden nap használtam. Eltelt 1 hónap sehol a pènz. Hivom őket mi van. Erre az ügyintèző: vigyek a kutyáról oltási könyvet majd akkor fizetnek….. Mondom megdöglött a kutya. Őket nem èrdekli. 2 tanu aláirta a papirt szabályosan. Őket ez sem èrdekli. Na bementem aztán rájukemelgettem az ìróasztalt, akkor már kezdtek beszarni, minden ügyfèl előtt elmondtam mekkora szarháziak csak a pènzt szedik be… Vègülis kèsőbb kifizettek, de az oltási könyvet akkor is be kellett vinni, szerencsère megtalálta a faszi…..de ha nem lett volna meg akkor futhatok a pènzem után…

  4. Egyszer engem elütöttek. 25ezer forintos kárigényt nyújtottam be mert elszakadt a nadrágom, meg le kellet mondani a sítábort amiből persze nem kaptam vissza a pénzt. A csont meg majd beforr gondoltam. Biztosító nem akarta kifizetni, aztán végül találtam egy erre szakosodott ügyvédet aki 7 millát perelt ki belőlük a mint kiderült maradandó személyi sérülés miatt…remélem megérte nekik szórakozni, mert nekem igen 🙂

  5. Röhej hogy gyakorlatilag tényleg ügyvéd meg pereskedés kell ahhoz hogy a biztosító teljesítse a vállalását. Csak piszlicsáré dolgokat fizetnek ki viszonylag simán, ha már tényleg szükség van rá akkor mindent kitalálnak az időhúzásért. Nem is kötök semmire biztosítást mert felesleges. Félreteszem inkább az arra szánt összeget, abból tudom fedezni minden káromat. Egyedül a házra kötöttem biztosítást, mert azt nem perkálom ki, de kocsi, motor, ilyesmire tök felesleges.

Leave a Reply