A BMW Motorrad idén immáron hatodik alkalommal rendezi meg az RR Days motoros pályanapot. Az eseményre ezúttal május 10-11-én kerül sor a már megszokott, tradicionális helyszínen, Brnóban.
– Úgy érezzük, hiánypótló ez a regionális pályanap, hiszen már január eleje óta folyamatosan érdeklődnek a motorosok a regisztráció kezdetéről – mondta Zámbó Balázs, az RR Days főszervezője. – Tavaly huszonöt résztvevő érkezett Magyarországról – tette hozzá, – s bízom benne, hogy idén megduplázódik ez a szám.
Tetszés szerint egy- vagy kétnapos pályázásra is benevezhettek a májusi Rendszer Days-en, ráadásul nemcsak saját motorral, hanem az új BMW S 1000 RR-rel körözhetnek
A pályázás – egy napra – 169 vagy 180 eurót kóstál, a kétnapos pedig 315 vagy 330 eurót. Ezért 5 x 20 perc húsz perc pályamotorozás és egy húszperces tesztelés „jár” az S 1000 RR-rel, s ahogy azt megszokhattátok, az egész napos ellátás, no meg az időmérés is benne van.
Jelentkezés, árak, részletek
A részvétel regisztrációhoz és a részvételi díj megfizetéséhez kötött, a versenypályára kizárólag megfelelő motoros ruházatban lehet felhajtani. A szervezők dupla-D csatos zárt bukósisakot, egyrészes, protektoros bőrruhát, bőrkesztyűt és megfelelő védelmet nyújtó csizmát javasolnak, de saját felelősségre a normál bukósisakot, a megfelelő protektorokkal ellátott motoros dzsekit és nadrágot is elfogadják. Természetesen a pályanapon bármilyen márkájú motorral részt lehet venni. Az érdeklődők az RR Days – 2017 címen jelentkezhetnek az eseményre.