Immáron teljesíti az EURO4 előírásait, és új fényezésével még látványosabb lett a Honda nagyágyúja, az Integra.
Akárcsak az NC család másik két tagja, az Integra is 2012-ben mutatkozott be. Sikerét szinte borítékolni lehetett, hiszen a robogók stílusát és kényelmét vegyítette a motorkerékpárok menetdinamikájával – igazi telitalálat volt, melyet azóta még tovább csiszoltak, tökéletesítettek.

Egyediségét fokozza, hogy az Integrához alapfelszereltségként jár a Honda által fejlesztett duplakuplungos automatikus váltó (DCT), így a nyomatékos, kedvező fogyasztású, soros, kéthengeres, 745 köbcentis erőforrás a lehető leghatékonyabban adja le teljesítményét. A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy elég egy gázadás, és máris maximális – 68 Nm-es – forgatónyomaték áll a pilóta rendelkezésére, így nem kell városban vagy szerpentinen a kapcsolgatással foglalkoznia. Ugyanakkor a váltások élménye sem veszik el: A kormányon elhelyezett kapcsolók segítségével a vezető is utasítást adhat a fel- és visszakapcsolásokra.

Különleges megoldások az új Honda Integrán
A fénydiódás (LED-es) első és hátsó lámpával felszerelt Integra olyan, a kategóriában ritkaságnak számító tulajdonságokkal büszkélkedhet, mint a személyre szabható, színes műszeregység vagy a kéttónusú Special Edition (SE) metálfényezések, melyek szemet gyönyörködtető színösszeállítással hívják fel a figyelmet a motorra. Emellett említést érdemel, hogy a 2016-ra továbbfejlesztett DCT erőátvitel kuplungja sokkal kifinomultabban működik gázadásnál és -elvételnél, AT üzemmódban magasabb fordulatszámon kapcsol vissza a rendszer, s – a sportosabb élmény érdekében – három alprogramot kínál fel az S üzemmód. Szintén a 2016-os Integrán bukkant fel az állítható rugó-előfeszítésű hátsó rugóstag és a Showa Dual Bending Valves (SDBV) villa, egyúttal alaposan áttervezték a kipufogódobot – könnyebb és rövidebb lett, mint a korábbi változat, amitől még ércesebbé vált a 745 köbcentis sorkettes hangja.

Mindenhol otthon van
A módosítások révén a gép még fürgébbé vált országúton és szerpentinen, ugyanakkor megmaradt ideális városi motornak, elvégre teljesítményéhez és helykínálatához mérten karcsú felépítése, nagy, 17 colos kerekei és óriási poggyászterei kiváló mindennapos járművé varázsolják a Hondát, mely akkor sem vall szégyent, ha hosszabb túrán, esetleg autópályán kell vizsgáznia. Ellentétben vetélytársaival, a hosszú egyenesekben sem fogy ki a szuszból: a tulajdonosok 195-198 km/órás végsebességről számoltak be, ami tényleg minden közlekedési helyzetben több mint elegendő. Az Integra 2017-es változata öt színben elérhető: Pearl Glare White (gyöngyház-fehér), Candy Prominence Red (bordó), Matte Gunpowder Metallic (fekete), Matt Alpha Silver Metallic (Special Edition, ezüstmetál), Matte Majestic Silver Metallic (Special Edition, ezüstmetál).

Műszaki adatok – Honda Integra
| Motorkonstrukció | Folyadékhűtésű, négyütemű, nyolcszelepes, SOHC-vezérlésű, soros, kéthengeres |
| Összlökettérfogat | 745 cm3 |
| Furat x löket | 77 mm x 80 mm |
| Sűrítési viszony | 10,7:1 |
| Csúcsteljesítmény | 40,3 kW (54,8 LE)/6250 f./perc (95/1/EC) |
| Legnagyobb forgatónyomaték | 68 Nm/4750 f./perc (95/1/EC) |
| Motorolaj mennyisége | 4,1 l |
| Gyújtásrendszer | Számítógép-vezérelt, digitális tranzisztoros |
| Szén-dioxid-kibocsátás | 81 g/km |
| ÜZEMANYAG-RENDSZER | |
| Befecskendezés | PGM-FI elektronikus üzemanyag-befecskendező |
| Üzemanyagtartály kapacitása | 14,1 l |
| Üzemanyag-fogyasztás | 3,49 l/100 km (WMTC szabvány szerint, D üzemmódban mérve) |
| ELEKTROMOS RENDSZER | |
| Önindító | Elektromos |
| Akkumulátor kapacitása | 12 V/11,2 Ah |
| Generátor csúcsteljesítménye | 448 W/5000 f./perc |
| ERŐÁTVITEL | |
| Tengelykapcsoló típusa | Nedves, többtárcsás, két hidraulikus működtetésű kuplung |
| Váltó típusa | Hatfokozatú, duplakuplungos automatikus váltó |
| Szekunder hajtás | Lánc |
| VÁZ | |
| Típus | Acél hídváz |
| FUTÓMŰ | |
| Méretek (hosszúság x szélesség x magasság) | 2215 mm x 810 mm x 1440 mm |
| Tengelytáv | 1525 mm |
| Villaszög | 27° |
| Utánfutás | 110 mm |
| Ülésmagasság | 790 mm |
| Szabad hasmagasság | 135 mm |
| Menetkész tömeg | 238 kg |
| FELFÜGGESZTÉS | |
| Elöl | 41 milliméteres csúszószár-átmérőjű teleszkópok, 120 milliméteres rugóúttal |
| Hátul | Központi hátsó rugóstag, Pro-Link himbarendszer, 120 milliméteres függőleges kerékmozgási tartomány |
| KEREKEK | |
| Elöl | Sokágú, öntött, alumínium |
| Hátul | Sokágú, öntött, alumínium |
| Felniméret elöl | 17 M/C x MT 3,50 |
| Felniméret hátul | 17 M/C x MT 4,50 |
| Gumiabroncs elöl | 120/70 ZR17 M/C (58W) |
| Gumiabroncs hátul | 160/60 ZR17 M/C (69W) |
| FÉKRENDSZER | |
| ABS típusa | Kétcsatornás |
| Elöl | 320 milliméter átmérőjű, szimpla, hullámos peremű tárcsa kétdugattyús, hidraulikus féknyereggel és szinterbetétekkel |
| Hátul | 240 milliméter átmérőjű, szimpla, hullámos peremű tárcsa egydugattyús, hidraulikus féknyereggel és műgyanta alapú, préselt betétekkel |
| MŰSZEREGYSÉG ÉS ELEKTRONIKA | |
| Műszeregység |
Digitális sebességmérő, digitális, rovátkás fordulatszámmérő, óra, két napi számláló, váltófokozat-visszajelző, rovátkás pillanatnyi és átlagos üzemanyag-fogyasztás, hűtőfolyadék-visszajelző |
| Biztonsági rendszer | HISS |
| Fényszóró | LED |
| Hátsó lámpa | LED |