Lukács Zoltán országgyűlési képviselő arról beszélt a Parlamentben, hogy a nyugdíjasok által okozott balesetek számát meg kéne vizsgálni, mert ez kell ahhoz, hogy „végiggondolhassuk a szükségesnek vélt jogi lépéseket”.
Pintér Sándor elmondta, hogy tavaly a balesetek 18,5%-át okozták hatvan év felettiek, ugyanakkor az ő arányuk meglehetősen magas az aktív vezetők között – 1,2 millió, 60 évnél idősebb embernek van jogosítványa. Ennek kapcsán felmerült, hogy szigorítanák az időskorúak vezetői engedélyének kiadását és hosszabbítását is.
A kor mit sem számít
– Az életkor önmagában nem zárja ki, hogy valaki szellemi és fizikai értelemben is képes legyen a biztonságos közlekedésre. A mai szabályok megfelelnek az uniós gyakorlatnak, az irányelveknek megfelelő rendelet írja elő azoknak a betegségeknek a kötelező mérlegelését, amelyek befolyással lehetnek a vezetői képességekre. Az alkalmasságot megítélő orvosoknak lehetőségük van arra, hogy döntésükkel korlátozzák a vezetést, vagy az alkalmasságot rövidebb időre mondják ki – állt a válaszban, tehát egyelőre nem változtatnak a szabályokon, a nyugdíjaskorúak továbbra is az eddig érvényes szabályok szerint hosszabbíthatják meg jogosítványukat és vezethetnek.
Nemcsak Hayabusásoknak! Július 4-én Cibakházán gyűlnek össze a legendás Vándorsólymok, de a rendezvényre minden motorost és érdeklődőt várnak. A cél idén különösen nemes: egy édesanya nélkül maradt, háromgyermekes család megsegítése.
„Batmanként” emlegetnek egy ismeretlen igazságosztót, aki állítólag motorlopással gyanúsított férfiakat ragaszt oszlopokhoz.