Fekete csütörtök: három motorbaleset gyors egymásutánban

Fekete csütörtök: három motorbaleset gyors egymásutánban

- in Gyorshírek

Érdemes lekerülni az érintett környékeket, mert a helyszínelések – és a teljes útzár – miatt nagy torlódás alakulhat ki.

A Katasztrófavédelem írt arról, hogy az elmúlt percekben két, személysérüléssel járó motorbaleset is történt a fővárosban. Alig negyed órára a Hegyalja út és a Szittya utca kereszteződésénél ütközött egy személyautó motorkerékpárral, míg közvetlenül utána az Izabella és a Dob utca kereszteződésében is autó és motoros karambolozott. Előbbinél teljes útzár mellett helyszínelnek, míg a Dob utcánál csak az egyik sáv járható.

Kemecsén helyszínelnek, ahol egy szabálytalanul bekanyarodó autó miatt veszítette életét a motoros (Kép: MTI)

Megint a vétlen húzta a rövidebbet…

Szintén friss hír, hogy Kemecsén is helyszíneltek, ugyanis a Szent István utcában egy kocsi vezetője nem adta meg az elsőbbséget a szabályosan közlekedő motorkerékpárosnak – az ütközés következtében a szabálytalankodó sofőr kórházba került, míg a vétlen motoros a helyszínen életét veszítette.

Közismert, hogy a kétkerekű motoros járművel, valamint kerékpárral közlekedők baleseti kockázata átlag feletti – áll a rendőrség közleményében. Ennek oka, hogy a motorkerékpárosokat, kerékpárosokat a gépkocsikban jellemző passzív biztonsági megoldások nem védik, így közlekedési baleset esetén testük közvetlen fizikai behatásoknak van kitéve. A motorkerékpárosok testi épségének megóvásában nagy szerepe van a megfelelő védőruházat és bukósisak kiválasztásának.

Az idén oly’ gyakori kánikulában sokan nem viseltek megfelelő védőruházatot, pedig ez a forróságban is elengedhetetlenül szükséges.

Hozzátették még, hogy egy-egy hosszú úton akár többször álljanak meg a motorosok, könnyítsenek a ruházaton, frissítsék fel magukat, segítsék a testük hűtését, de amikor újra motorra ülnek, ismét vegyék fel a védőfelszereléseket!

Mit jelent a sebesség helyes megválasztása? Nos, egy átlagos kereszteződésben ennyiféle veszély leselkedik ránk, és ezek mindegyikére fel kell készülnünk éberségünkkel, tempónkkal... (Kép: Hungária Rendőregylet)
Mit jelent a sebesség helyes megválasztása? Nos, egy átlagos kereszteződésben ennyiféle veszély leselkedik ránk, és ezek mindegyikére fel kell készülnünk éberségünkkel, tempónkkal… (Kép: Hungária Rendőregylet)

A többjárműves incidensekben még mindig nagyon magas a vétlen motorosok aránya, tízből 7-8 esetben a másik fél a hibás,

ezért motoros balesetek elkerülésére és megelőzésére minden közlekedőnek törekednie kell a jogszabályi előírások, továbbá a partnerség elve alapján.

A gépkocsivezetők mellett a motorosok is sokat tehetnek azért, hogy ne váljanak baleset részesévé, illetve áldozatává. A láthatóság, észlelhetőség biztosítása, a kiszámíthatóság, a KRESZ előírások betartása mind-mind fontos láncszeme a biztonságuknak. Külön ki kell emelni a sebességhatárok betartásának fontosságát. Sok baleset elkerülhető lenne, ha a járművezető kisebb sebességgel haladna a veszélyhelyzet kialakulásának pillanatában. Amennyiben mégis bekövetkezik a baleset, a csekélyebb ütközési sebesség általában akkor is enyhébb sérüléssel jár. Érdemes az elsőre nem egyértelmű vagy bármilyen csekély veszélyt jelentő helyzetekben egyből lassítani, hogy több idő álljon rendelkezésre a helyzetfelismerésre, a reagálásra és a cselekvésre!

6 Comments

  1. Zsolt Dósai

    A forgalmi vezetésnél ,miért nem tanítják,hogy 2 kerekű motorkerékpár elé Nem fordulunk ki mert NEM TUDJUK FELMÉRNI A HALADÓ JÁRMÜ SEBESSÉGÉT .!!!

  2. Elém is kifordult ma egy Astra. Szerencsére láttam már a kereszteződés előtt, hogy nem fog észrevenni, szóval volt időm rákészülni, fékezni egy csikorgósat, és közben nyomni a dudát. Megijjedt, észrevett, elnézést kért. Intettünk, mentünk tovább. Talán mától valaki jobban fog figyelni a kereszteződésben a motorosokra is.

    A kolléga családjának pedig részvétem.

  3. Túri Zsolt

    Mindig a motoros a hibás, sok idiota gyalogos és autos, mind vak!

  4. Gergő Velekey

    Azért ne legyünk szentéletűek és álszentek sem. Persze konkrétan nem ezekre a balesetekre gondolok. De én magam is elég ritkán tartom be lakott területen az 50-et vagy 70-et. Néha igenis elkottázzuk. Ezt azért legalább magunknak ismerjük be.

  5. Nem is olyan ritkán: sajnos az összes motorbalesetben még mindig 40% körül van az önhibás, sima kicsúszás, csak a többjárművesben „állunk nyerésre” a 70-80%-os vétlen aránnyal.

  6. A legtöbb esetbe nem is tudod. Csak a saját tapasztalataimból kiindulva vagy tartod a többiek tempóját vagy mindenféle életveszélyes manőverekbe kezdenek…. Robesszal szinte 100%, nagymotornál már kisebb de azzal is tapasztaltam a dolgot.

Leave a Reply