Tisztáztuk hát, hogy a húszezres bírság a jogtalan megállásért kiszabható, de ha motorral simán végighajtasz, az már teljesen más kategória…
Már csak azért is érdemes különválasztani, mert a leállósávon motorozás nem helyszíni, hanem közigazgatási bírság,
és kereken 100 ezer forint, mérlegelés nélkül, rendszám alapján. Akárhogy is, ennyit biztosan nem ér meg az a negyed óra,
amit azzal nyersz, hogy nem a kocsik között araszolsz előre. Ráadásul ez „csak” a bírság, sokkal nagyobb gond, hogy milyen veszélynek teszed ki magad ezzel.

Gondolj csak bele – ha valahol, hát ott tényleg nem számít az ember nagy tempójú járműre, vagyis bátran kinyitja az ajtót a figyelmetlen, esetleg jogsival sem rendelkező utas, vagy lehúzódik oda a sofőr, ha valamilyen műszaki hibája van vagy egyszerűen hívja a természet…
Röviden tehát: nincs értelme, veszélyes és még drága is, szóval áldd a szerencsédet, hogy nem futottál össze rendőrökkel a sorban.
Vissza a cikk első oldalára
Erdélyi Norbert
Bizony, csak az autók között, leginkább a mentősávban mehetsz előbbre. Csak úgy látom, az illusztráción szereplő dugóban állók hírből sem ismerik azt, hogyan kell ilyen helyezkedni ilyen esetben az autóikkal.. pfff…..
Wez
Az a baj hogy sorok között is veszélyes. Rángatják ide oda, kinéz, kinyitja az ajtót. Leállóban legalább csak balra kell figyelni.
Peter Horváth
Oszton Wez észrevételét. Dugóban a sorok között index nélkül cikáznak az autók, számtalan veszélyes helyzetet generálva. 🙁 Ez Magyarisztán kérem. 🙁 A leállósávban 40-60-al gurulni a motoron (gyakran pillantva a visszap. tükrbe) sokkal biztonságosabbnak tűnt. Nincs jó megoldás.
Peter Horváth
Sajnos így van.
Peter Horváth
Magyarországon legalábbis így van 🙁
Nickmack
A dugóban azért nem nagyon rángatnak semmit, az ajtónyitás mondjuk reális veszély. A román tréleres viszont simán kirántja a leállóba, ha megunja a várakozást. A sorok között nyugisan gurulva még mindig biztonságosabb. Plusz az szabályos is.
Wez
Szerintem mindannyian tudjuk hogy egyikünk se áll autópályán a sorban ha 10km/h-val gurul a sor.
LaciK
Az mondjuk gáz, ha annyira állnak, hogy ki is szállnak a belső sávban. Akkor muszáj lassan menni, de a leálló sávban is, szóval oda nem érdemes menni, csak ha valami nagyméretű BMW takarít előtted 🙂
Ha lassan gurulnak akkor viszont mindig van elég hely egy motornak és kiszállni sem fognak. Természetesen túl nagy sebességkülönbség itt sem ésszerű, de elég jól lehet haladni.
Egymás mellet menő autóknál a váratlan sávváltás sem kockázati tényező, mert muszáj előbb berinyálnia magát, azt meg jó előre észre lehet venni (TomAce videójában “elvágyódásnak” nevezte 🙂 ), ahol meg van hely ott felkészülsz arra hogy esetleg sávot vált. Motorral nem bonyolult feladat kivédeni, mert az autók nem olyan mozgékonyak.
Adykag
Sziasztok! Nem tudom ti hol éltek, de a leállósávon menni szerintem biztonságosabb, könnyebb, jobb. Persze teljesen szabálytalan. A “birkák” között a felezővonalon veszélyesebb, nehezebb. Egyik autó balról a vonalon, a másik jobbról, össze-vissza kavarognak a sávon belül is, van vagy 5-6m széles, mégis sokszor alig férsz el. M1-M7 bevezetőn ráadásul buszok is járhatnak a leállósávon. Az autósok már megszokták, hogy ott figyelni kell. Sokkal jobb ott menni. Persze nem gyorsan. Sajnos nem buszsáv, így nem szabályos. Azt nem tudja valaki, a Véda rendszer figyeli-e a leállósávon haladást? 🙂 Szép napot!
Peter Horváth
A leállósávban való tiltott haladást tutira figyeli a véda. Szerintem is sokkal biztonságosabb lenne a leállósávban való haladás. Persze nem biztatok senkit, ne menjetek ott. Kisbuszok, tranzitok gyakran kihagyják az indexelést, tavaly hazafelé láttam is élőben egy balesetet az M7-en. 🙁
x102
Külföldön meg nem biztos hogy használhatod bünti kockáztatása nélkül 😉 .