A túrázók jobb, ha felkészülnek rá, hogy ezentúl nem csak a traffipaxok jelentenek veszélyt Szerbiában…
A szerb egyenruhások – illetve döntéshozók – úgy határoztak, hogy véget vetnek a gyorshajtásnak az ország útjain, ezért néhány évvel ezelőtt elkezdték kiépíteni a speciális, átlagsebességet rögzítő rendszert, mely idén májustól már élesben üzemel.
Szerbia megelégelte a gyorshajtókat
Ennek lényege, hogy lefényképezik a kapu alatt áthajtók rendszámát, s ha a plakett hamarabb bukkan fel a következő megállónál, mint a 120 km/órás 130 km/órás sebességgel számított menetidő, akkor az ott posztoló rendőr már ki is inti a forgalomból a gyorshajtót.
Íme, a bizonyíték: az autópálya-kapunál kapott számlán már a sebesség is szerepel… (kép forrása: Sanja Kljajić)
Az sem lélegezhet fel, aki gyorsan hajtott, de valamiért mégsem szedték ki a sorból, mivel a zárt rendszer ilyen esetben postán küldi ki a jármű tulajdonosának a bírságot. Szóval csak óvatosan, ha dél felé indultok – érdemes fixen betartani a 130-at!
Frissítve: 2019-ben Horvátország, majd Magyarország is beszáll
Szerbia után Horvátország is elkezdte kiépíteni az alagutakba, illetve hidakra felszerelt kamerákból álló rendszert, s az idén nyáron zajló munka után – 2020 elejétől – már bírságolni is tudnak a felvételek alapján. Aki 130 helyett 180-nal megy, annak legalább 125-130 ezer forintnyi kunája bánja, mégpedig akkor is, ha nem a helyszínen fülelik le a sofőrt. A rendszer ugyanis automatikusan postázza a bírságot, vagyis az Unió területén bárhol behajtható a borsos összeg.

Úgy tűnik, mi sem „ússzuk meg”, ugyanis maga az országos rendőrfőkapitány-helyettes mesélt az InfoRádióban arról, hogy a VÉDA-kapukkal készen állnak az átlagsebesség-mérés bevezetésére Magyarországon. A beruházáshoz nincs szükség új eszközökre, hiszen a kiépített hálózatot csak módosítani kell, hogy alkalmassá váljon a feladatra. Halmosi Zsolt hozzátette: nemcsak az egyes kapuk közötti sebességátlagot tudják majd mérni, hanem azt is, hogy például a VÉDA és a következő, út szélén felállított mobil traffipax között milyen tempóval haladt a jármű.

Hegylakók különvélemény: Persze most sem eszik ezt olyan forrón, mint ahogy a hírből tűnhet, ugyanis technikai és jogszabályi feltételek is hiányoznak a megvalósításhoz. Szóval csak nyugi, egyelőre nem fenyeget az a veszély, hogy akkor is megbüntetnek, ha hosszú kilométerek óta nem láttál traffit, ugyanakkor érdemes felkészülni – egy-két éven belül kézzelfogható valóság lehet Magyarországon is az osztrák és szerb utakon oly’ sokszor látott megoldás.
Nyitókép: Moto Pratnja Pula
