Összesen hatan sérültek meg a szeptemberben történt békéscsabai balesetben, melyet egy 76 éves autóvezető okozott. Ha bűnösnek találják, három évre rácsok mögé kerülhet.
Tavaly kora ősszel a 47-es számú főút Békéscsaba és Mezőberény közötti szakaszán egy 76 éves sofőr úgy kanyarodott le a közeli mellékútra, hogy közben elütötte a szemből védett úton, egyenesen érkező motorosokat. A csoport első három tagjának már nem volt ideje kikerülni az ütközést – négyen súlyosan, ketten pedig könnyebben megsérültek.

Az autóvezető ellen vádat emeltek, a férfit most közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésével gyanúsítják, a nyomozás anyagát pedig június utolsó napjaiban továbbították a Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészségre – áll a Police.hu beszámolójában.
Mit érdemel az a bűnös?
A Btk. 235. § (1)-ben ez áll: aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével másnak vagy másoknak gondatlanságból súlyos testi sértést okoz, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, illetve három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható, ha a bűncselekmény maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást vagy tömegszerencsétlenséget okoz. Amennyiben az ütközésben egy vagy több résztvevő életét veszíti, akkor öttől nyolc évig tartó szabadságvesztés szabható ki.
Powerslave
1. Háhótyne! Sőt, fel is akasztják, aztán kerék alá teszik, onnan is kiveszik…
2. Hírszerkesztő elvtárs milyen nemzetiségű, hogy már-már akcentusa van az írásának?
Tamás Bakti
76 évesen ne üljön volán mögé 70 éves kór fölött senkit nem engednék vezetni
Faragó Zoltán
Megszokhattuk, hogy a rendőrségi közlemény az külön tájszólás… Sőt lassan önálló nyelv 🙂 A kedves Hírszerkesztő legalább a germanizmust kiirtotta belőle. Hányok a sok történő, bíró, valótól az ilyen szövegekben.
(De ahogy látom te is – nem vagyok egyedül 🙂