Vádemeléssel zárult az autós ügye, aki idén tavasszal okozott halálos balesetet Lepsényben.
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt folytatott büntetőeljárást egy 26 éves sárbogárdi sofőr ellen. A férfi április 8-án Lepsényben, a Fő úton közlekedett Polgárdi irányába egy Opellel, amikor egy benzinkútnál megfordulva nem adott elsőbbséget a szemből érkező motorosnak.

A motoros vészfékezett, azonban így sem tudta elkerülni a balesetet – ő és 44 éves női utasa is életét veszítette.
Mit érdemel ez a bűnös?
Kevesen tudják, pontosan milyen következményekkel jár egy ilyen meggondolatlan mozdulat. A Btk. 235. § szerint
egytől öt évig terjedő szabadságvesztés szabható ki, ha a bűncselekmény halált okoz, illetve kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény kettőnél több ember halálát okozza.
Sajnos a gyakorlatban ritkán jár komoly következményekkel a halálos baleset okozása, rendszerint felfüggesztett büntetést szabnak ki, mint például a Balaton partján történt ütközésben, ahol egy tanulóvezető és egy motoros karambolozott.

Zsombor balesetének érdekessége, hogy a motor vezetője bizonyítottan gyorshajtást követett el, ötven helyett 115-120-szal száguldott, ám az sofőrt így is elítélték, még ha nem is kell letöltenie felfüggesztett büntetését.
LaciK
Azért dupla sebességnél nem tartom egyértelműen felelősnek az autóst.
LaciK
Kollégámba belecsattantak. Ő jött ki a stoptábla mögül, reflexből ráhúzták volna. Szerzett egy jó ügyvédet, amelyik olyan szakértői elemzést tett le az asztalra, hogy az adott sebességgel főúton közlekedőt fizikailag nem vehette észre időben, a dupla sebesség miatt.
Tehát már régen a kereszteződésben volt, a kolléga, amikor először észlelhette hogy jönnek.
Ezen felül ha észleli, akkor sem kell dupla sebességre számítana.
Szóval alapból igen, aki nem adta meg az elsőbbséget reflexből az a hunyó, de csak a fizika adta lehetőségeken belül, aminek bizonyítása erősen ügyvéd kérdése.
Én is szeretek gyorsan menni. (elévülési időn túl) volt már hogy dupla sebességgel mentem. Viszont életképes motorosként én ilyen szituációban mindig lassítok, hogy legyen esélye megadni az autósnak az elsőbbségemet.
V.Ince
A KRESZ szerint nincs jelentősége hogy a védett úton közlekedő mekkora sebességgel megy, a bekövetkező baleset nem az ő hibája.
De azért mindenki tudja, hogyha 50-nel ment volna, akkor ebből max dudálás és anyázás lett volna, nem temetés.
Kage Musha
Tényleg? Szerintem olvasd el ez…
http://kuria-birosag.hu/hu/joghat/61998-szamu-bje-hatarozat