Fogházbüntetés a kezdő jogsis gázolónak

Fogházbüntetés a kezdő jogsis gázolónak

Bár a szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy a motoros városban legalább 115-120 km/órával haladt, mégis az autó fiatal vezetőjét ítélték el. Az ok egyszerű: az elsőbbségadás kötelezettségét nem teszi semmissé a másik fél szabálysértése.

A 17 éves Zsombor elkérte édesapja Octaviáját, és elindult a Balatonhoz barátnőjével. A tópartra érve Zsombor letérni készült a főútról, ezért lassított, indexelt, majd elkezdte a manővert – vesztére.

motor baleset
A kép illusztráció

Zsombor elmondta: észlelte ugyan a távolból felé száguldó, a határozat szerint 115-120 km/órával közeledő Kawasakit, de rosszul mérte fel annak távolságát. A Kawa már csak 44-48 méterre volt tőle, amikor nagyjából 20 km/órával elé kanyarodott. A Kawa mindössze 19 éves vezetője már nem tudta elkerülni az ütközést, és – hiánytalan, profi védőfelszerelése ellenére – nem élte túl a balesetet.

A másik gyorshajtása nem mentesít a felelősség alól

Zsombor úgy véli, és ezzel is védekezik, hogy egyértelműen a motoros gyorshajtása okolható a történtekért – írja a Vezess.hu. A bíróság nem így vélte, az ítélet szerint mindketten hibáztak, az ütközés pedig azért következett be, mert az autóvezető megszegte a KRESZ 31. § (5) bekezdés c) pont I. részében írtakat. Fontos tanulsága az ügynek, hogy az igazságügyi műszaki szakértő véleménye alapján megállapították: a gyorshajtásnak nincs ok-okozati összefüggése a balesetben. Az ítélet komoly tanulság lehet mindazoknak, akik bármilyen incidensben – a másik fél sebességét nem ismerve is – azonnal gyorshajtást kiáltanak, csak hogy magukat mentsék…

Ahogy azt megszokhattuk, a sofőr 1 év 2 hónapi fogházbüntetését két év próbaidőre felfüggesztették, illetve eltiltották az autóvezetéstől 2 év 6 hónap időtartamra.

7 Comments

  1. Pár éve a pécsi elkerülőn motoroztam. Szitu: először lakott területen mész, aztán már lakott területen kívül, sebességkorlátozás nélkül jobbról becsatlakozik egy út.
    Előttem kisteher, ahogy kiértünk a lakott területről, megelőztem. Utána néztem a jobról besorolni akaró járműveket. Elöl egy személyautó, utána egy nyerges, aztán még pár autó. Gondoltam, hogy a személyautó ki fog kanyarodni, így nem gyorsítottam túlságosan, kb 80-nal mentem óra szerint. Ahogy az autó kikanyarodott, gurult előre a nyerges vontató is. Reméltem, hogy megáll, de fel voltam készülve a fékezésre. Jól tettem, mert kikanyarodott, nekem pedig vészfékezéssel kellett állóra fékezni a motort. Kb 500 méterrel később egy lámpa megállította a forgalmat. A sofőr mellé gurultam, aki kinézett a lehúzott ablakon. Udvariasan köszöntem neki és megkérdeztem, hogy talán nem látott? Azt mondta látott, de nem 50-nel mentem. Ha annyival megyek, nem kellett volna akkorát fékeznem. Mikor felhomályosítottam, hogy a lakott területen kívül megengedetthez képest még lassabban is mentem, csak vállat vont…

  2. A cikkben leírtakkal ellentétes egy kb. 20 évvel ezelőtti megtörtént eset. Dunaújvárosban, a Béke városrészben a Fáklya utcából a Béke körútra hajtott ki egy motoros elé egy személyautó. A motorosnak volt elsőbbsége. A motor sz@rrá tört. A rendőrségi határozat után az autós kért igazságügyi szakértői vizsgálatot. A szakértő megállapította, hogy a motoros 110 km/h-val jött, ezért az autós nem mérhette fel megfelelően a helyzetet, ugyanis lakott területen nagyjából 65 km/h az a sebesség, amit még reálisan fel tud mérni a többi közlekedő. A végeredmény: 50-50 % !!! A biztosító egyiknek sem fizetett.

  3. Nekem is kaktusz példája lett volna reális ebben a helyzetben. Viszont a 2év 6hónap vezetéstől eltiltást én megtoldanám egy minimum 2 napos vezetéstechnikai tréning kötelező elvégzésével is.
    Amúgy mindennapos, hogy kihajtanak/lépnek elém, mindegy, hogy motorral vagy autóval vagyok éppen. Elszomorítónak tartom azt a nemtörődömséget, ahogy nagyon sokan közlekednek és veszélyeztetik mások és saját testi épségét…

  4. Faszkalapgecikurvaanyádat jele

    Helyes! Az ilyen kis szarházi senki geci megérdemlik!

  5. TattooedAngel

    Most akkor lakott területen belül ment 115-120-szal a motoros, vagy azon kívül? Mert ha lakott területen belül, akkor nem értem az ítéletet. Bírói gyakorlat szerint az adott sebességhatár kétszeres túllépése fölött már bizony a motoros a hibás, lévén erre senki sem számít 50-es zónában.
    Viszont ha lakott területen kívül történt mindez, akkor a gyereknek a minimum a 3 év letöltendő, amit kapnia kellett volna, fegyházban!

  6. Azért ezzel a címadással neked sem sikerült jobbat alkotnod a “Balesetet okozott, életét vesztette a gyorshajtó motoros” majomegyletnél…

  7. Pingback: Bíróság elé áll a lepsényi gázoló - Hegylakók

Leave a Reply