Nem várt reakciót hozott Emmanuel Macron döntése, mely szerint januártól – átszámítva – 11 és 22 forinttal növelik a benzin, illetve a gázolaj adótartalmát…
Először szerveztek civilek ilyen nagyszabású tiltakozást Franciaországban: tegnap több mint kétezer helyszínen 120-130 ezer ember demonstrált útlezárással az üzemanyag adójának emelése ellen. Az akciónak már halálos áldozata is van, ugyanis egy 63 éves nő elhunyt, amikor egy pánikba esett hölgy autójával megpróbált áthajtani a blokádon, és elütötte.

A felmérések szerint a franciák háromnegyede támogatja a – motorokon és autókban kötelező felszerelésről egyszerűen csak „sárgamellényes” mozgalomnak nevezett – demonstrációt. Ugyan a francia kormány reagált, és már most csökkentette a korábban 1,54-1,59 eurós üzemanyag árát, valamint bejelentette, hogy kettőről négyezer euróra emeli az autóvásárlási támogatás összegét, de ez semmilyen eredménnyel nem járt.
Utolsó csepp a pohárban
Felmerül a kérdés: miért verte ki a biztosítékot a 10-20 forintos áremelés a viszonylagos jólétben élő franciáknál? Nos, a jelenlegi döntés nem önmagában sok, hanem ez volt az a bizonyos utolsó csepp a pohárban… Emlékezzünk csak vissza az utóbbi hónapok eseményeire, beleértve az autósokat, motorosokat sarcoló, érthetetlen intézkedéseket. Nyár közepén lázadtak fel először a motorosok, amikor kiderült, hogy
július elsejétől 80 km/órára csökkentik a maximális sebességhatárt, egyszersmind kiszervezik a sebességmérést,
hogy az új, magánszemélyek által üzemeltetett traffipaxokkal nyakon csípjék, aki a kétsávos főutakon 85-tel mer száguldani.
Sztrájkolnak, tiltakoznak a franciák
Akkor nem várt ellenállásba ütközött az Edouard Philippe által benyújtott javaslat: sorra jelentették be a tüntetéseket, emellett pedig egy áthúzott 80-ast ábrázoló matricával ragasztották le a fix traffipaxokat:

Ha ez nem lenne elég, hivatalos helyről is támadták a javaslatot: komplett megyék tagadták meg a táblák kihelyezését, márpedig ez az ő hatáskörük. A kormány egyébként azt várta az intézkedéstől, hogy a 10 km/órás sebességcsökkenés révén jelentősen csökken a végzetes balesetek száma az utakon. Volt is mitől aggódniuk, ugyanis jelenleg aggasztó a helyzet: a korábbi évekhez mérten jelentősen, 3600-3700-ra nőtt a halálos áldozatok száma 2017-ben.