Nagyszabású szezonkezdő akciót hirdetett a japán gyártó, melyben jelentős kedvezménnyel kínálja vagány csupaszmotorjait.
Két valódi nagyágyú vesz részt a kampányban, név szerint a 2018-as CB1000R, valamint a CB1000R+. Az elegáns és dinamikus nakedek közös erénye, hogy átdolgozott, négyhengeres hajtóművük 16%-kal erősebb lett, forgatónyomatékuk is öt százalékkal nőtt, s ennek – valamint a lényegesen rövidebb váltóáttételnek – köszönhetően a két modell még vehemensebben gyorsul, mint a literes csupaszmotor első kiadása.
Honda CB1000R-akció a Hondánál
A kuplungasszisztenssel, nyomatékhatárolós tengelykapcsolóval (csúszókuplung), üzemmódkapcsolóval és motorfékszabályozó elektronikával megspékelt modellek most félmillió forintos kedvezménnyel kaphatóak, de természetesen csak a készlet erejéig.

Ha szeretnél többet megtudni a jelentős kedvezménnyel kínált CB-kről, azt javasoljuk, látogass el a Honda honlapjára, ahol részletes bemutatót találsz a modellekről vagy keresd fel a hozzád legközelebb eső Honda kereskedést, és kezdd a 2019-es szezont egy stílusos, vadonatúj csupaszmotor nyergében!