A keleti országrész is kap egy komoly, FIA minősítésű versenypályát. Már meg ki is írták a tendert a megvalósítási tanulmányra – áll az Mfor.hu összefoglalójában.
A beruházók eltökélt célja, hogy a mogyoródi Hungaroring mellett az ország keleti részében is létesüljön egy
„olyan multifunkciós létesítmény-együttes, amely a Hungaroringen megrendezésre kerülő nemzetközi sportversenyeken kívül az autó- és motorsport egyéb szakágai versenyeinek megrendezéséhez is XXI. századi követelményeknek megfelelő helyszínt biztosít.”
A várhatóan négy-ötkilométeres aszfaltcsík mellett nemzetközi szintű gokartpálya és vezetéstechnikai központ is épül, no meg egy hotel , illetve egy hatalmas offroad- és salakmotorpálya
Lényegében egy második, nemzetközi autó- és motorversenyek megrendezésére alkalmas pályát építenek a keleti határ közelében, amely megfelel a FIA Grade 6 és – reményeik szerint – a FIA Grade 2 minősítésnek. Hogy viszonyítani tudjuk: a Grade 2 osztályba tartozik a korábban MotoGP- és Superbike-futamoknak helyet adó brnói pálya és például Donington Park vagy a Nürburgring.
