Megadták a módját az ünneplésnek, hiszen jelen volt a BMW Motorrad első embere, Dr. Markus Schramm, valamint a kék-fehérek superbike-pilótái is, név szerint Tom Sykes, illetve Markus Reitenberger.
Büszkén jelentette be a BMW Motorrad vezetése, hogy ma délután kigördült az üzemből a hárommilliomodik kétkerekű, amely egy S 1000 RR volt.

Nem véletlen, hogy 1916-ot említjük, ugyanis sokan az első szériamotor hivatalos leleplezésétől datálják a BMW Motorrad létezését (1923: R 32), ám már lényegesen korábban, 1916 márciusában megkezdődtek a munkálatok.
Az első BMW motorkerékpár, az R 32
Max Fritz ekkoriban vetette papírra az első BMW terveit, mely igazán formabontónak számított, tekintve, hogy a főtengely – rendhagyó módon – a motor hossztengelyével párhuzamosan futott. Szintén nem mindennapi választás volt a kardántengelyben folytatódó kihajtás, így nem csoda, hogy hat-hét évet vett igénybe a tervrajz pontos kidolgozása, illetve újabb egy évet a 494 köbcentis és alig kilenc lovas gép legyártása.

Innen már nem volt megállás, sorra jöttek a bajorok sikermodelljei, az R 39, az R 5, a korát beelőzve hidraulikus csillapítású teleszkóppal (magyarul első villával) ellátott R 12, a kettős első tárcsafékkel felszerelt R 90 S vagy éppen a túraendurók atyja, a sokoldalú R 80 G/S. Így jutottunk el napjainkig, amikor már évente több mint 150 000 motor gördül ki a berlini üzemből, közöttük ilyen ékkövekkel, mint a jubileumi, 2019-es S 1000 RR.