Csökkent a személysérüléses balesetek száma 2019-ben, de a nagymotorosok mellett szokatlanul magas szám szerepel. Mi lehet az ok?
Jó hír, hogy sokkal kevesebb baleset történt 2019 első negyedévében, mint egy évvel ezelőtt: idén 3 126 esethez riasztották a rendőröket, míg tavaly 3214-hez. Négy százalékkal csökkent a halálos áldozatok száma is, de még mindig komoly gond az ittas vezetés – csak idén 230 ilyen esetet regisztráltak.
Feltörnek a motorosok
Általában alig mérhető a nagymotorok által okozott ütközések száma az első negyedévben, hiszen a télies időjárás miatt csak a munkára használt kétkerekűek vannak az utakon. Most azonban a tavalyinál nagyjából másfélszer több munkát adtak a zsaruknak: a korábbi kettő helyett most három százalék (közel száz baleset) áll a rendszámos motorok mellett.

Gondolhatnánk, hogy az egyre nagyobb motorállomány és a folyamatosan növekvő benzinfogyasztás állhat a háttérben, de ez csak részben igaz. Még az egyenruhások is kiemelték, hogy ennél sokkal valószínűbb magyarázat, hogy idén kifejezetten korán tavaszodott, és a márciusi, hirtelen jött meleg nagyon sok motorost az utakra csábított. Szóval elsősorban a remek idő és a nagy forgalom miatt nőtt ilyen nagymértékben az okozott balesetek száma.

Nem is csoda: idén március közepén 20-22 fokos meleget mértünk, míg egy évvel ezelőtt napközben is fagyott (!), így igencsak érthető, hogy miért volt nagyobb idén a motorosforgalom. Szóval csak nyugi: attól, hogy a híradók előszeretettel „reklámozzák” a motorbaleseteket, még nincs baj, és nem a renitensek, hanem a korán érkező tavaszias napok miatt alakult másként a statisztika, mint azt megszokhattuk.
Szlejer
Nem csak a “szezonban” kell motorozni és akkor nincs átmeneti időszak, nincs szezonkezdési bénázás, nincs “télies tavasz”… Az angoloknak valahogy nem esik nehezére, csak a nyafka magyarjának. Most a legjobbak az utak, amikor még nincsenek tele a szezonális k*csögökkel, robogós-kerékpáros söpredékkel, sportmotros temetőszökevényekkel…
Kage Musha
Az angoloknál ahogy írod, nem nagyon esik a hőmérséklet 0 fok alá, míg nálunk lazán. Talán ez lehet (az egyik) oka.
https://www.accuweather.com/en/gb/pinner/ha5-3/january-weather/46703_pc?monyr=1/1/2019&view=table
Berber
Itt a tavasz, előbújtak a trollok is…
Richárd Décsei
Az angoloknál általában nincs is olyan szar idő, mint nálunk. Ebből kifolyólag az utakat se kell sózniuk állandóan. És hát a motort sótlanítani majd minden nap, baromi nehéz…
Szlejer
Ja, az max. 2-4 hét, amíg Magyarországon tél van (és akkor sem sózzák végig az utakat), az tényleg nagyon megerőltető az év javarészében pocsék angol időjárással összevetve. De hát aki csak ugatja a téli motorozást…
Szlejer
Ha más a véleménye, mint az eltunyult, nyifi-nyafogó, 15-20 fok alatt az utakra sem merészkedő plebsznek, nem csak az év felében-harmadában motorozik, akkor nyilván csak troll lehet!
babeneba
Nő léte ellenére mindenkibe igyekszik belekötni….
Berber
A választ nem nagyon értem, vagy nem nekem lett címezve?
Berber
A parasztkodás, nagyképű szövegelés, nem évszak kérdése, a tudatlanság viszont örök.
Nagy Andras
azt kívánom bár ne tudnék egyetérteni sehol. meg azt is hogy tálalhatóbban legyen fogalmazva… 🙁
Szlejer
Nálunk 15 fok alatt eltűnik a motorosok 80-90%-a az utakról, az angoloknál meg lazán mennek tovább 3-4 fokban is, az esőről nem is beszélve, amit ott simán kiröhögnek… Köze nincs ahhoz, hogy melyik országban mennyi a legalacsonyabb hőmérséklet. Max. kettő hónap van egész évben magyarországon, aminek a javarészében nem biztonságos motorozni. A szezonális balfékek legfeljebb 4-6 hónapot motoroznak és garantált, hogy közülük kerül ki a legtöbb hulla is…
hutyutyutyu
10 foktól már élvezetes is motorozni. Az alatt, már csak ha kell :
Múlt héten bosznia, hegyek, 4 fok, esőben. Fáztam kicsit 🙂
Szlejer
Az eső az más kérdés, de 3-4 fokban nyugodt lélekkel motorozom, ha megfelelő állapotú gumi van fent. Még a fűthető kesztyűmet sem veszem elő, mert a jó minőségű téli kesztyű bőven elég. Egy réteg vékony technikai aláöltöző van rajtam, egy réteg papírvékony merinó téli aláöltöző és a motoros cucc. A hátizsákban esőruha. Nem emlékszem, hogy fáztam volna az elmúlt 3 telet végigmotorozva…
BFG
Majd egyszer próbáld ki, hogy megdöntöd
Szlejer
Lehet, hogy nagy-nagy újdonság lesz neked, de én minden kanyarban megdöntöm a motort… Egyszer tévedj el a safety téli tanfolyamára, ahol tíz fok alatt megy a döntögetés. 😉
hutyutyutyu
állítólag sajtreszelővel is lehet maszturbálni, de nem olyan jó 😀
Szlejer
Állítólag az ember nem szalmából és retyópapírból van, de a magyaroknál lehet, hogy más a helyzet…
József Szamuráj Szilágyi
Most itt mit süketelnek, mit írnak hogy
“Jelentősen nőtt a motorosok által okozott balesetek száma”, amikor lejjebb:
“Jó hír, hogy sokkal kevesebb baleset történt 2019 első negyedévében,
mint egy évvel ezelőtt: idén 3 126 esethez riasztották a rendőröket, míg
tavaly 3214-hez.”
Apjukfasza.
KutyaZX14
Sajnos ez csak városi legenda, hogy a nagymotort vezetők nem isznak… 🙁
A nyári hónapokban kb. nincs olyan nap, hogy ne fognának a zsaruk piás motorvezetőt, és minden második-harmadik nap okoz személysérüléses balesetet ittas motoros:
https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_ods005.html
József Szamuráj Szilágyi
Furcsa.
József Szamuráj Szilágyi
Az “ittas motorvezetők” kamu.
A falusi komár vagy simsonosok esetleg, de a nagymotorosoknál kizárt hogy valaki annyira hülye legen.