Legutóbb ott hagytam abba, hogy kétezer kilométer után még nem volt érdemi kopás az abroncson. Lelövöm a poént: most is ugyanez a helyzet, pedig lassan a teszt féltávjához közeledünk.
Talán még emlékeztek, az előző cikkben írtam arról, hogy bizonyos esetekben, például fehér aszfalton érezhetően csúszott-mászott alattam a Road 5. Akkor még ráfogtuk a hőmérsékletre, a poros, piszkos útra, meg a jó ég tudja még mire, de sajnos kifogás ide, vagy oda, be kell látnom, hogy ez a gumi nem a sokadrendű magyar utakra lett tervezve.
Michelin Road 5 – A tartósság ára
Kopás nem igazán mutatkozik rajta, de ennek ára van, mégpedig a tapadás. Ezt most, a legforróbb napokon is megtapasztaltam, ugyanis a héregi szerpentinen ismét találkoztam a jelenséggel… Tudni kell, hogy a Héregi szerpentin aszfaltja helyenként fehéres, kopottas, tudod, az a csillogósra, tükrösre csiszolt, amitől mindig retteg a motoros, ha egy kis víz éri az utat, s nem ok nélkül.
Amíg lazán, túratempóban kanyarogtunk, nem tapasztaltam semmilyen negatívumot, a Road 5 tette a dolgát, ahogy megszokhattam. De csak nem hagyott nyugodni a kisördög és a múltkori csúszkálás emléke, ezért tempót váltottam, s elkezdtem keményebben vallatni a papucsokat.
Amint elkezdtem forszírozni a tempót, jött megint a csúszkálás – no nem ijesztően, inkább a tempó növelésével arányosan, vagyis sok-sok visszajelzés érkezik róla. Egyértelmű, hogy az abroncs fejlesztői koromfekete, Hungaroring-minőségű aszfaltra tervezték a Road 5-öt, ott nem is produkál ilyen jelenséget, de nem kanyaroghatunk minden nap a Sella-hágón vagy a Nockalmon… Tegyük hozzá: bárcsak így lenne, el tudnám viselni!
Nem hagyott nyugodni, hogy ilyen sokat változik a tapadás, ha romlik az útminőség, ezért gondoltam egyet, leengedtem a guminyomásból pár tizedet. Ezt eddig tesztguminál még sose tettem, mivel abból kell kiindulnom, hogy egy átlagos motoros nem játszik a guminyomással, megy a gyári értéken, miként azt előírták neki. Ezért jómagam mindig azon használom, tesztelem a gumikat, de most kivételt tettem, ám ez sem hozott látványos javulást.
Ha jó az aszfalt, akkor nincs ellenfél!
Egy különleges alkalom kellett hozzá, hogy végleg meggyőzzön a Road 5. Tudniillik le kellett tennem a motoros F3-vizsgát, amit a motorosrendőrök felügyeltek a Drivingcamp aszfaltcsíkján. Ez nem túl nagy pálya, olyan Kakucs Ring méretű, de a minősége kifogástalan. A sikeres vizsga után engedélyt kaptunk a motorosrendőrökkel egy kis kergetőzésre. No, itt megmutatta magát a Michelin Road 5, mit is tud valójában: nyoma sem volt bizonytalanságnak, csúszkálásnak! Ahogy mondani szoktuk: tapadt-ragadt, pedig ismeritek az egyenruhások tempóját – nem kispályások. A Photomania remek képein láthatjátok is, hogy nem spóroltunk a gázzal, sem a dőlésszöggel…
Még egy kellemes meglepetésem volt a Michelin Road 5-tel, egyszersmind nagy szerencsém is. Motorosrendőr barátommal járőröztünk, mikor elbambultam, s kiáltott rám rádión: Vigyázz fekvőrendőr! Persze rögtön markolatig húztam az első féket ijedtembe, és imádkoztam, hogy ne perecelés legyen a vége. Lelki szemeimmel már láttam, ahogy komoly összeget hagyok a műanyaghegesztőnél és a fényezőnél.
Nem így lett: az első kerék meg-megcsúszott, mivel nem ABS-es a motor, de így is gyönyörűen tartotta az irányt, nem csúszott ki se jobbra, se balra, hiába húztam vele egy szép nagy, négy-ötméteres csíkot. Tudom, ebben lehetett szerencse is, de azért magamba elmormoltam egy hálás köszönetet a Michelin fejlesztőmérnökeinek! Lám, ilyenkor derül csak ki igazán, hogy mit tud a papucs!
Remélem, hamarosan az Alpok és a Dolomitok szerpentinjein folytathatom a Road 5 vallatását, hiszen arrafelé igencsak sok található kanyarokból és kiváló minőségű aszfaltból is, márpedig a Michelin – az eddigi tapasztalatok alapján – mindkettőt imádja. Tartsatok velünk legközelebb is, amikor az ötezer kilométeres mérés eredményeivel jelentkezünk!
Képek: Photomania