Karel Abraham: Ez lehet az utolsó brnói MotoGP…

Karel Abraham: Ez lehet az utolsó brnói MotoGP…

              - Címkék |Gyorshírek

Baljós árnyak vetülnek a szinte hazai futamnak számító brnói versenyre…

Kiadták a MotoGP 2020-as versenynaptárát, amiben a legfontosabb újdonság, hogy Finnország visszatér a vb-re. A tervek szerint július 12-én futják majd a Finn Nagydíjat az új KymiRingen, közvetlenül az augusztusi, brnói összecsapás előtt.

Helyi szépségek a brnói hétvégén

Igen ám, de Brno neve mellett két csillag szerepel, arra utalva, hogy egyelőre kérdéses a Cseh Nagydíj megrendezése.

Veszélyben a brnói MotoGP-futam?

Máskor is volt rá példa, hogy később véglegesítettek egy helyszínt, ám most maga a tulajdonos – a versenyző Karel Abraham apja – erősítette meg, hogy anyagi gondokkal küzdenek, és a kormányzati támogatás hiánya miatt veszteséges a brnói futam rendezése.

Persze a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy a cseh állam fizeti a rendezés költségeinek kétharmadát, de Abraham szerint ez kevés, és úgy látja, így nem biztosított a verseny jövője. Mindenesetre a 2020-as naptárba bekerült a cseh pálya, még ha egyelőre sok kérdőjellel is, tehát érdemes erre időzíteni a szabadságot, az viszont kétséges, hogy 2021-től is rendeznek-e itt futamot.

MotoGP versenynaptár – 2020:

03. 08. – Katari Nagydíj – Losail
03. 22. – Thaiföldi Nagydíj – Buriram
04. 05. – Amerikai Nagydíj – Austin
04. 19. – Argentin Nagydíj – Termas
05. 03. – Spanyol Nagydíj – Jerez
03. 17. – Francia Nagydíj – Le Mans
05. 31. – Olasz Nagydíj – Mugello
06. 07. – Katalán Nagydíj – Barcelona
06. 21. – Német Nagydíj – Sachsenring
06. 28. – Holland TT – Assen
07. 12. – Finn Nagydíj – KymiRing
08. 09. – Cseh Nagydíj – Brno**
08. 16. – Osztrák Nagydíj – Spielberg
08. 30. – Brit Nagydíj – Silverstone
09. 13. – San Marino – Misano
10. 04. – Aragón Nagydíj – Aragón
10. 18. – Japán Nagydíj – Motegi
10. 25. – Ausztrál Nagydíj – Phillip Island
11. 01. – Maláj Nagydíj – Sepang
11. 15. – Valenciai Nagydíj – Valencia