Úgy látszik, mégis rend van a világban és a szerencsére a fejekben is.
Az egész motorostársadalom és talán kimondhatjuk, az egész ország felháborodott azon, hogy tucatnyi bejelentés érkezett a rendőrséghez a menet közben egymás mellett haladó, kő-papír-ollózó motorosrendőrök mutatványa miatt:
Fegyelmi indult ellenük, és aki kicsit is jártas az egyenruhások világában, az tudja, hogy egy fegyelmi itt korántsem olyan egyszerű ügy, mint bármely más, civil munkahelyen.
Győzött a józan ész, nem büntetik a motorosrendőröket
Éppen ezért nagy öröm számunkra, hogy ma végre kiderült: gyakorlatilag következmények nélkül marad az ügy,
és fenyítés nélküli figyelmeztetés lesz a „jutalma” a „kihágást” elkövető motorosrendőröknek.
Lám, a nyilvánosság ereje ismét felülkerekedett néhány megrögzött be- és feljelentőn, de ennél is fontosabb, hogy pár napra úgy érezhették a rendőrök: eltűnt a barikád, nincsenek már egyenruhások és civilek, hiszen egy ország szurkolt nekik, hogy ne büntessék meg őket.
Rozsdamentes fakanál
Végül is egységben az erő! Demonstrálva azt, hogy nyomást gyakorolva van lehetőség a kitűzött cél kimenetelében! Azon gondolkozom, hogy évtizedek óta miért is van ezer, és ezer darabra törve tudatosan a társ-a-dalom?!
Samsung Note
végre jófej zsaruk is vannak☺
Biró Attila
Örömmel venném, ha így volna, de forrás?
KutyaZX14
Egyelőre nem nyilvános.
Takonypóc
Sajnos a figyelmeztetésnek is van nyoma és a két “vétkes” magasabb figyelmet kap, várva az újabb kihágást.
Biró Attila
Gugliztam, és akkor még nem dobta fel. Azóta olvastam ezt is! tudod mi nincs benne a közleményben, amit a 24-nek eljuttattak?
Pl. Az az állítás, hogy figyelmeztetéssel megúszták. Vagy bármi arról, hogy mivel zárúlt a fegyelmi kivizsgálás!
Ennyit arról, hogy mennyire kötekedés!
Továbbra sincs forrás, így a “hír” csak pletyka maradt!
Biró Attila
Meglehet. 🙁
Biró Attila
Aha!
És az összes többi média vak és süket!?!?!
Mondjuk a szerző válasza inkább érdekelne!
KutyaZX14
Korántsem, de nekik (mint láttad) csak az volt lényeges, hogy „ügy és szenzáció” legyen belőle. Ha nem feszítik keresztre a rendőrt, akkor ott már nincs hírértéke…
Maróti András
@Bíró Attila: Ha öt másodpercet gugliztál volna kötekedés helyett, akkor…
https://24.hu/belfold/2019/09/27/m7-es-motoros-rendorok-fegyelmi-eljaras/
Hanoi
Még jó, hogy ezt is a HVG-től tudtuk meg.