Évek óta a használtmotorok élmezőnyében tanyázik a Honda CB600F Hornet, ami nem is csoda – megbízható és sokoldalú gépről van szó, amire csak pár kisebb típushiba jellemző.
A Honda CB600F Hornetet 1998-ban kezdték árulni, s mivel a japán piacon roppant szigorúak voltak a biztosítási szabályok a 400-asnál nagyobb vasakra, az új Honda is főként az Európában számíthatott sikerre. A régi CB250F formaterve alapján épült a modell, ami 1996 és 1997 között volt nagy sláger a távol-keleten.
Milyen technika bújik meg a CB600F vázában?
Az első kiadás 599 köbcentis, sornégyes, 16 szelepes, folyadékhűtéses, hatfokozatú váltóval társított erőforrással lépett színre.

Ezt az egységet 1998-tól egészen 2007-ig építették a CB600F modellekbe, méghozzá évről évre egyre kifinomultabb műszaki megoldásokkal hatékonyabbá téve. A Hornet, illetve az USA-ban Honda 599 néven forgalmazott átirat 2000 és 2002 között valamicskével modernebb megjelenéssel vonzott új vásárlókat a Hondához, majd átadta a stafétát az áramvonalasabb, fordított teleszkópos változatnak, ami 2005-ben lépett színre.

Modelltörténet – Honda CB600F
1998 – Megjelenik a Honda CB600F Hornet
2000 – A korábbi 16-os helyett 17 colos első kereket kap a modell és megjelenik az idomos CB600FS
2003 – 16-ról 17 literre nő az üzemanyagtartály térfogata
2005 – A trendeknek megfelelően fordított villát kap a Hornet, és átdolgozzák a műszeregységet is
2007 – A legfontosabb modellfrissítés alkalmával lecserélik az erőforrást: immáron 599 helyett kereken 600 köbcentis sornégyes dolgozik a CB-ben, mely a 2007-es CBR600RR átdolgozott, 102 lóerőre szelídített változata
2011 – Új LCD-műszeregység váltja az analóg műszereket
2013 – Befejezik a modell gyártását, megjelennek a 650-es utódok
A legkedveltebb változatok egyértelműen a második, illetve harmadik generációból kerültek ki, ezek 2000-től 2006-ig voltak gyártásban. Kiemelkedően megbízhatóak és a tulajdonosok által kedveltek a 2000 és 2002 között árusított, 94 lóerős, 62 Nm-es legnagyobb forgatónyomatékkal büszkélkedő példányok. Folytatásként 2002-ben megérkezett az izmosabb, 900-as tesó, mely méltán kapta meg az utcák királya becenevet.

Használati értékét nagyobb üzemanyagtartály, 2005-től pedig fejlettebb műszeregység fokozta, s megkapta az akkoriban komoly előnyt jelentő, fordított első teleszkópokat is, melyek az egyenesfutáson és a kanyarstabilitáson egyaránt jelentősen javítottak. Sokak örömére 2007-ben megérkezett az alaposan átdolgozott CB600F, ami 102 lóerős teljesítménnyel nyűgözte le a motorosokat. A jellegzetes, minimalista idomzat a korábbinál jóval fejlettebb műszaki alapokat takart, ugyanis egyebek mellett elektromos üzemanyag-befecskendezéssel és ABS-szel szerelték fel a modellt, s erősebb fékrendszert is kapott.
Típushibák, visszahívások – Honda CB600F
A Honda CB600F igencsak megbízható szerkezet, ha nem ütjük-vágjuk, a kenőanyagok és kopóalkatrészek cseréjén túl nem igazán igényel törődést. Aki az átlagosnál nagyobb terhelést ró rá, a fékek és a kuplungtárcsák gyors elhasználódására számíthat – írják a tulajdonosok -, nem véletlen, hogy sokan fémbevonatú fékcsövekkel, a gyárinál hatékonyabb betétekkel és/vagy tárcsákkal teszik ütősebbé a Hornetet, a CBR-ekről származó, radiális felső főhengerről nem is beszélve.

Gyakori, hogy a 2000 előtti változatoknál a 16-os első felni helyett 17-est tesznek be a tulajdonosok, hogy könnyebben találjanak abroncsot – akárcsak a korai CBR900-aknál. Miként írtuk, a gondos gazdától származó Hornetekkel nem kell komoly kiadásokra számítanunk, de a VFR-ekhez hasonlóan itt is előfordulhatnak elektromos hibák. Ha nehézkes az indítás, szinte biztosan a gyenge akksi lesz a ludas, ám ez nem maga a hiba, csak tünet. Ezúttal is a feszültségszabályozó okozza a galibát, de szerencsére ma már kapható japán gyártmányú, erősített változat belőle, ami már „bírja a gyűrődést”.
Mennyibe kerül az alkatrész a Honda CB600F Hornethez?
Cikkünk végére összegyűjtöttük nektek azokat az alkatrészeket és felszereléseket, melyeket legtöbbet kerestetek a modellhez. Ebből kitűnik, hogy jobbára csak kopóalkatrészekre van szükség, s ezek ára kifejezetten kedvező, miként azt megszokhattuk a hasonló korú japán motorok kapcsán, és lám, tényleg ott szerepel a gyárinál erősebb fesz.szabályzó, amivel végleg búcsút inthetsz az elektromos galibáknak.
– Feszültség szabályzó (Tourmax Japan) – 34 400 Ft
– Automatikus akkutöltő (2A) – 6490Ft
– 47 L-es, kétsisakos Kappa MonoLock doboz platnival – 33 450 Ft
– Defekt javító szett patronnal – 6990 Ft
– Hátsó motoremelő – 9990 Ft
Mennyibe kerül a CB600F?
A Honda CB600F első generációja sem olcsó, vagyis kifejezetten jó értéktartás jellemzi a modellt. Sajnos nincs is túl sok a 16-os első keréken futó változatból, az elérhető néhány motor általában 480-500 ezer forinttól kapható. A második nemzedék szerencsésebb választás, s nem is olyan drága – a 2000 és 2005 között gyártott Hondák szintén félmillió forint körüli összegtől elérhetőek, a legdrágábbak pedig 800-900 ezer forintért kelletik magukat.

A fordított első villával megspékelt kiadás (2005-2007) ára 700 ezer és egymillió között mozog, de aki ennyit szán rá, annak érdemes megnézni a 2007 utáni, 102 lovas, friss CBR-blokkos változatot is, ami 950 ezer forinttól kapható.
A Honda CB600F legfőbb riválisai:
Itthon jelenleg 70-80 eladó CB-t találhatni a hirdetésekben, tehát a kínálat meglehetősen gazdagnak mondható. Ha mégsem találsz számodra megfelelő állapotú darabot, érdemes az alábbi modellekre is vetni egy pillantást:
– Suzuki GSF600, vételár: 400 000 forinttól
– Kawasaki ZR-7, vételár: 500 000 forinttól
– Yamaha FZ6-N, vételár: 750 000 forinttól
Előttem az utódom – a hatszázas CB napjainkban
A CB600F 2007-től gyártott változatai viszonylag korszerűnek és fiatalosak, de a csúcsot természetesen a 2013 utáni, nagyobb erőforrással csábító modellek jelentik. Az idei, alaposan átdolgozott Honda CB650R 2 629 000 forintért kapható, és már teszteltük is – beszámolónkat itt olvashatjátok.

Műszaki adatok – Honda CB600F
Összlökettérfogat: 599 cm3
Legnagyobb teljesítmény: 1998–2002: 94 LE, 2003-2007: 97 LE. 2007-től: 102 LE
Max. forgatónyomaték: 62 Nm
Fékrendszer (elöl): 296 mm-es hidraulikus tárcsafék kétdugattyús féknyereggel
Fékrendszer (hátul): 240 mm-es hidraulikus tárcsafék egydugattyús féknyereggel
Gumiabroncs mérete (elöl): 130/70 ZR 16 vagy 120/70 ZR17
Gumiabroncs mérete (hátul): 180/55ZR 17 73W
Tengelytáv: 1420/1435 mm (1998-2006)/(2007-2012)
Hosszúság: 2080 mm (1998-2004), 2100 mm (2005-2006), 2085 mm (2007-2012)
Végsebesség: kb. 210 km/h
