Olvasói: Első motoros túrám, Erdély

Olvasói: Első motoros túrám, Erdély

- Kategória: Cikkek

Ismét Erdélybe csábítunk benneteket, pontosabban nem is mi, hanem olvasónk, White Man X, aki egy remek túrabeszámolóval és videóval lepett meg minket.

 

Nyár végén, augusztus utolsó hetében szántam rá magam, hogy eltöltök egy kis időt Erdélyben. 25-én reggel mentem ki, s mivel korábban sokáig segédmotorokkal jártam, megtanultam türelmesnek lenni utazás közben - most sem kapkodtam. A nyeregben töltött nyolc-kilenc óra végén már barátaimnál, Bátoson szálltam le a gépről, elégedetten megpaskolva a tankot - jól bírta a megpróbáltatásokat és a dimbes-dombos tájat.

Irány a Gyilkos-tó és a Békás-szoros!

Másnap a környék legfontosabb nevezetességeivel kezdődött a program, és mindkettő lélegzetelállító volt. Észre sem vettük, hogy múlik az idő, így történhetett meg, hogy csak éjjel 11-re értünk vissza Bátosra. Egy pihenőnap után jöhetett az igazán komoly falat, a bakancslistás hely, ahol megtanultam motorozni, a Transzfogaras.

„Áldom igazán a sorsom, hogy motorral járok erre: kocsival több óra lenne feljutni a dugóban, a parkolásról nem is beszélve”

Talán mondanom sem kell, hogy hosszú és fárasztó út volt, de minden fáradtságot feledtetett, ahogy a falvakban az út szélén álló kölykök integetve, mosolyogva köszöntöttek, miként minden arra járó motorost. Elképesztő torlódás fogadott a hegyen, össze-vissza álltak a kocsik, az ablakon kinyúlva kameráztak a sofőrök - tiszta Balkán. Most áldom igazán a sorsom, hogy motorral járok erre: kocsival több óra lenne feljutni a dugóban, a parkolásról nem is beszélve.

Medvék a Transzfogarason

A Transzfogaras másik oldala is gyönyörű volt, és ezúttal is többször találkoztam az út szélén „Székely határőrökkel”, azaz medvékkel. Engem nem bántottak, de az autókba erőszeretettel másztak volna be. Ilyenkor 2-3 gázhúzással megmentettem szegény sofőröket, akik duplán megijedtek: előbb a hangtól, majd attól, hogy az életben nem láttak még medvét ilyen gyorsan futni, ahogy én sem... Visszafordulva még bepótoltam a kötelező mics evést, majd 30-án hazafelé fordítottam a gépet, hogy odaérjek a Motofestre a Hungaroringre.

Muszáj volt időben hazaérnem, hogy részt vehessem a Motofesten. Remek nap volt, ezúton is köszönöm a motorosrendőröknek a sok hasznos tanácsot és oktatást!

Igazi élmény volt Erdélyben feltöltődni. Akik még nem jártak kint, gyakran hitetlenkedve méregetik az embert, mikor arról beszél: egyszerűen feltöltődünk, kicserélődünk az Erdélyben töltött napok alatt.

Márpedig így van: jómagam is, ha nem motoron ültem, akkor elmentem a vendéglátókkal születésnapra, kirándulni, horgászni, szabadtéren sütögetni. Hihetetlenül kedves volt mindenki, egytől-egyig, és testvérükként fogadják a vendéget.

Olyan élmény volt ez, és annyira maradandó, hogy úgy érzem, testileg-lelkileg kicserélődve értem haza. Egyszerűen leírhatatlan az érzés, amikor életedben először, egyedül indulsz több ezer kilométeres útra, és tapasztaltabb, jobb motorosként térsz haza.

Így telt hát az én 2300 kilométerem Erdélyben. Szerencsére a műszaki hibák, necces helyzetek elkerültek, csakúgy, mint a rossz idő, szóval tökéletes túra volt - mindenkinek ajánlom, hogy legalább egyszer menjen el Erdélybe, garantálom, hogy nem fog csalódni!

Kapcsolódó anyag: Európa legszebb hágói - Transzfogaras és Transzalpina

Continental 2019

Facebook Comments

3 Comments

  1. Bokor Attila

    A szívemből szóltál . A Transfogaras átadásának évében-az év szilvesztere reggelén indultunk ketten Segesvárról egy 350 agár Jawa nyergében-síelni (fenéket) de, a látszat kedvéért a 2 pár léc ott ágaskodott a csomihoz rögzítve….majd az útat kaparva-tovább a társamnak remek háttámaszt nyújtva . Jól tudtuk , hogy az út le van zárva. Tudták ezt a rendőrök is akik Fogarastól a nyomunkba settenkedtek. Amint rákanyarodtunk a felvezető útra , már trillázott is ,,villámnak ” becézett rendörautó. Ellenőrzés , kigombol-begomból :-De csak az első hegyig !-Igeen-Peeersze! Neki. Tudtuk , hogy hó lesz fent-azt , hogy mennyi azt nem .Volt ám filcből gyártott fecsatolható (drótozható) papucs elől-hátúl..Új gumikkal eljutottunk odáig ahonnan már nem is hallhatak-de elmentek-nem volt merszük…Hát kemény zene lett-jó 30-40 centis hóban-már feladtuk a síbakancsot a Charlie-ra-de csak úgy dohogott a motor….Kettesben egész fel…Majd esteledni kezdett mire megláttuk a Bálea menedékházat . Berci bácsi a nagydarab széköly , már kiállt , hogy mi morog a völgyből ? És közeledik…Volt ám nagyot nézés , mikor megállítottuk a motort-egyenest a fásszín előtt-nyáron nem kellett odáig menni…Úgy gőzölögtünk mint a csühös a majd földig érő subákból…Na-olyan sziveszterem se volt még-megúsztuk a disznóvágást-egy nappal előtte már meglett…Zergehúsos-kocsonyás-szóval olyat mulattunk hogy még ! Az öreg minden órában legalább kétszer lebolondozott :-Ekkora marhákat…de lapogatott is rendesen , hogy köhöghetnéke támadt az embernek . A Nagyszebeni hegyimentőkkel sokat járunk oda-pitty-pak felvágtuk a tüzifáját-ezt-azt a ház körül…Szerettünk ott lenni-vadászatban segíteni….Akkor ott még olyan világ volt…Nem az zsibvásáros olácigány gyülekezet , mint ami ma van . Hát ezzel akartam megtoldani a méltán jó emlékeid .Sok hasonlót a jövőre is ! Széles útat !

    1. Szinte ott voltunk mi is a menedékházban, ahogy olvastuk a történeted 🙂

  2. Én idén nyáron jártam arrafelé, egyedül, négynapos túrán. Valóban csodálatos vidék.

    Velem ennyire nem volt barátságos az időjárás, a 4 napból mindegyikben sikerült megázni, olykor igen jelentősen. A 2. napot sosem felejtem el. Szászsebesi székhellyel délelőtt Transzalpina, délután Transzfogaras volt a program. Sport(os) motorral nyugisan haladva bőven belefért a kettő egy napba, nem ez volt a gond. Mikor 4 óra magasságában délről elértem a lélegzetelállító Vidraru-gátat, elkezdett zuhogni az eső. Nem kívánva ott éjszakázni, mentem tovább, de a Balea alagútig folyamatosan zuhogott. Szürreális élmény volt az özönvízszerű esőben motorozni a keskeny, meredek, gyönyörűen kanyargó erdei úton a vízátfolyások és hordalékok között.

    Mikor felértem a hegy tetejére, kitisztult az ég és gyönyörű panorámával ajándékozott meg a hegy. Igaz, rohadt hideg is volt a teljesen átázott ruhában… No, tartalék gúnya fel, mire az alagút északi oldalán ismét eső fogadott. Néhány kilométer után elátt, így már kiélvezhettem az északi szakaszt.

    Másnap a Transzfogarassal kezdtem és jó időben valóban fantasztikus végigmenni rajta. A Transzalpina nagy része aszfaltminőségben sem hagy kívánnivalót maga után. A 4. napon hazafelé egész délelőtt esett, majd pont a magyar határon sütött ki a nap.

Válasz