Hétvégente lezárják a rakpartot az autók, motorok elől

Hétvégente lezárják a rakpartot az autók, motorok elől

- in Gyorshírek

Ma délután jelentették be, hogy megvalósul a gyalogosrakpart a fővárosban, de egyelőre csak évente nagyjából egy hónapra.

Budapest.komm néven zajlott ma délután sajtótájékoztató, ahol a főváros közlekedéssel kapcsolatos terveit ismertették. Ebből kiderült, hogy egyre égetőbb probléma az autók kimondottan nagy száma, ezért egyfajta ösztönző rendszert találnának ki, hogy a sofőrök a városon kívül vagy a külvárosban hagyják a kocsikat.

Kérdés, hogy melyik belvárosi utcát terhelik majd a lezárt rakpartról kiszorult járművek (Kép: MTI)

Arról sajnos nem esett szó, hogy a kocsiknál sokkal kisebb parkolóhelyet foglaló és városi üzemben egyébként is kevésbé szennyező, négyütemű motorkerékpárok mentességet kapnak-e, vagy minden járműfajtára vonatkozik az újítás.

Nyáron a gyalogosoké a lezárt rakpart

A legfontosabb változás egyértelműen a rakpartot érinti, melyről – egyelőre – részlegesen tiltják ki az autókat és motorokat. Utaltak rá, hogy már a választási ígéretek között szerepelt az autómentes rakpart, amit szeretnének megvalósítani. Noha a következő öt évben nem tervezik, hogy teljesen kitiltják az autókat innen – emelték ki -, de kezdésként nyáron és hétvégéken, azaz hozzávetőleg évi 25-30 napon át mindkét oldalt lezárják a járművek elől.

Nyitókép: Torlódás a budapesti alsó rakparton/MTI

3 Comments

  1. Dr. Alzheimer

    Az biztos, szopni fogtok. Nem 1 óra lesz az út 5 km-en, hanem 2.

  2. A pestiek úgy fulladnak bele a hülyeségükbe ahogy akarnak. Eddig se tettem be a lábam oda, ezek után meg aztán végképp nem.

  3. Így lehet még jobban ellehetetleníteni egy várost. Alternatív közlekedési forma és p+r nélkül valóban 1 óra helyett 2órát szennyezük a várost. Remek ötlet Kari Geri, bravó….

Leave a Reply