Már a Le Mans-i 24 órásra készül Kovács Bálint

Már a Le Mans-i 24 órásra készül Kovács Bálint

              - Címkék |Kiemelt cikk

Ezúttal nem fiatal versenyzőnk, hanem a H-Moto Team sportigazgatója, Rizmayer Gábor mesél a felkészülésről, az Endurance-vb-ről, no meg arról, hogy milyen sorozatokba van meghívása a Le Mans-i 24 óráson induló Bálintnak.

Végre ráfordultunk a célegyenesre, azaz elkezdődött Bálint 2020-as felkészülésének második szakasza: a tavalyi IDM Suzuki Cup győztese éppen Spanyolországban edzőtáborozik, míg csapattársa, Kakuszi Ádám itthon folytatja az alapozást. Rizmayer Gábor, a csapat sportigazgatója szerint komoly kihívások várnak mindkét versenyzőre, amire a lehető legalaposabban felkészítik őket.

Új motorral, Spanyolországban edz Bálint

Cseh csapattal és kivételesen egy Yamaha nyergében készül a H-Moto kiválósága, Kovács Bálint eddigi legkomolyabb vb-szereplésére. Rizmayer Gábor szerint idén is komoly kihívások várnak a versenyzőikre – azaz Bálintra és a jelenleg itthon edző Ádámra -, és ennek megfelelően igyekszik a csapat minden szükséges felkészülést biztosítani a számukra.

Azt szeretné elérni a H-Moto csapata, hogy mindkét versenyzőjük hozza ki a maximumot – Ádám a hazai bajnokságban, Bálint pedig az Endurance-vb-n

– Alaposan felkészültünk a 2019-es szezonra, és komoly célokat tűztünk ki magunknak Bálinttal kapcsolatban. Az előszezont ismét a Katari bajnokságban töltötte, miközben a fizikai felkészülésben is szintet lépett. Noha a katari 600-as motorokról talán nehezebben ment a visszaállás az 1000-esre, de végül minden a helyére került. Nagy csatában szerezte meg a Német Suzuki Cup bajnoki címét, ráadásul a teljesítményének, valamint a csapat erőfeszítéseinek köszönhetően sikerült bejutnia az EWC-be (Endurance-vb), ráadásul idén valamennyi futamon rajthoz állhat a hosszútávú világbajnokságon.

Kicsit sem látszik, hogy most találkoztak először… Bálint gyorsan alkalmazkodott a Suzukijától igencsak eltérő R1-hez, mely sokkal jobban húz az alsó fordulatszám-tartományban. Ezért Bálint arra összpontosított, hogy minél lágyabban terelgesse a motort, és ezáltal a lehető legkevésbé szóljon bele az elektronika a vezetésébe

Ezért 2020-ban egy kicsit változtattunk a felkészülésén. Nem indítottuk a katari bajnokságban, helyette spanyolországi edzőtáborozásokat iktattunk be az alapozás idejére. Legközelebb a legendás Le Mans-i 24 óráson áll rajthoz, ami az első ilyen versenye lesz Bálintnak. Természetesen az EWC mellett még keressük számára a legmegfelelőbb lehetőséget. Több opció is szóba került, de nem kell sietünk a döntéssel. Számos csapattal tesztelünk idén különböző bajnokságokból, és a fejlődési lehetőséget szem előtt tartva eldöntjük, hogy hol indul még az EWC mellett, ami természetesen elsőbbséget élvez – jelentette ki a korábbi vb-pilóta, Rizmayer Gábor.

Ádám – az ismeretlen motor és bajnokság dacára – szépen helytállt 2019-ben, immáron dobogós helyezésekkel büszkélkedhet, és persze gőzerővel készül az idei szezonra

– Ádám nagyon sokat fejlődött tavaly, új motorral és gumikkal, számára ismeretlen bajnokságban is kipróbálhatta magát, és nem okozott csalódást. Igyekszünk neki is olyan lehetőséget találni, ahol folytathatja a tanulást. Nála is több lehetőség közül kell kiválasztani a legjobbat. Addig is itthon, hazai környezetben pitbike-ozással és edzőtáborozással készül, hogy megfelelő fizikai állapotban legyen, mikor visszaül a versenymotorjára. Ez várhatóan számára is Spanyolországban zajlik majd, de nem lesz semmi lemaradása, hiszen a számára kinézett sorozat később kezdődik, mint Bálinté – tette hozzá Rizmayer Gábor.

Ha téged is érdekel, miként alakul Bálint pályafutása a jövőben, s kíváncsi vagy a legújabb, legérdekesebb vele kapcsolatos hírekre, kövesd Te is a Facebookon és az Instagramon! Továbbá érdemes böngészni csapata, a H-Moto Team honlapját és Facebook-oldalát is.