Miként lehet kiküszöbölni az elektromos robogók legnagyobb hátrányát, a több órán át tartó újratöltést? Nos, úgy tűnik, a már Magyarországon is elérhető Lvneng mérnökei egy csapásra orvosolták a problémát, ráadásul pofonegyszerűen…
Az akkumulátorról működő kerti gépekhez hasonló megoldással rukkoltak elő a Lvnengnél, azaz egy mozdulattal cserélhető akksiknak alakítottak ki helyet a motorban. Így aztán városon belül több órán át tekereghetünk, kiaknázva a 80-90 km-es hatótávot, s ha lemerülne, fél perc alatt újra mozgásképessé tehető a gép. Ekkor nincs más dolgunk, mint egy mozdulattal kivenni az akkut, majd betenni a feltöltött párját, és – stílszerűen – roboghatunk is tovább.

Nagy lendületet adhat a hazai forgalmazó terjeszkedésének, hogy két modellje is megfelel az 55%-os állami támogatás feltételeinek (1,4 kW és 1,8 kWh), mi több, mindkettő alaposan túlteljesíti az elvárásokat.
Elektromos robogók állami támogatással
A dinamikus gyorsuláshoz éppen csak elegendő, 1,4 kW-os teljesítmény helyett két- és háromkilowattos Bosch villanymotor mozgatja a menetkészen csupán 64 kilót (!) nyomó S5-öt és párját, az X1-et.

Az 1999-ben alapított és havi 25 ezer (!) motort gyártó Lvneng fürge, könnyű robogói már Magyarországon is elérhetőek. A fenntartható és környezetbarát városi közlekedésért kardoskodó csapat motorjait az ElektromosRobogó.hu oldalon nézhetitek meg.
Vezető szerepben
Noha itthon még kevésbé ismert a márka, évente 60-70 ezer (!) Lvneng talál gazdára Európában, s hogy ez a szám tovább nőjön, a hazai importőr viszonteladókat keres hálózata bővítéséhez. Igazi vevőcsalogató az egész napos üzemre képes, 1 Ft/km-es üzemeltetési költségű robogó, mely sokat spórolhat a futárcégeknek, kiszállítóknak, főleg olyan környéken, ahol korlátozzák a személy- és teherautók forgalmát.
Nem mellesleg az e-robogó kifejezetten hatékony eszköz, hogy tisztábbak, élhetőbbek és főként kevésbé zajosak legyenek a városok, így nem csak a cégek, hanem a település lakói is nyernek a hangtalan gépek elterjedésével.
