Újabb e-robogóval bővült a kínálat – ezt is megveheted féláron, állami támogatással

Újabb e-robogóval bővült a kínálat – ezt is megveheted féláron, állami támogatással

- Kategória: Kiemelt cikk

Közeleg a határidő (június 15.), így nem csoda, hogy egyre gazdagodik az 55%-os állami támogatással, sőt akár ÁFA nélkül megvásárolható elektromos motorok köre. Íme, ilyen vasakat vehetsz féláron!

 

Korábban már bemutattuk az ígéretes és „véletlenül” pont 999 990 forintra leárazott NIU MQi+ Sportot, ám ezzel koránt sincs vége a lehetőségeknek. A sportos MQi+ mellett egy másik motor is megfelel a pályázati feltételeknek, azaz egymillió forint alatti, legalább 1,4 kW teljesítményű és 48 V/42 Ah akksival felszerelt típus.

Ilyen robogót vehetsz állami támogatással

Noha hasonló technikára épül, merőben más megjelenésű a kisebb nyereggel felszerelt, egyszersmind karcsúbb UQi GT Pro, mely három színben (fehér, fekete és piros) kapható, ráadásul némileg olcsóbb is fenti névrokonánál.

Jómagam biztosan a GT-t választanám a Sport helyett, hiszen lényegesen 14 colos kerekeivel várhatóan ügyesebben mozog a változatos minőségű utakon és jobban tűri a kátyús, hepehupás szakaszokat. Az már csak hab a tortán, hogy az alapáras nyomkövető egyszerre három műhold segítségével határozza meg a gép helyzetét, eközben pedig hat szenzor érzékeli a mozgását, ha megpróbálnák ellopni

Az UQi GT Pro a UQi széria nagyobb, 14 colos kerekekkel felszerelt változata. Az 1500 W teljesítményű, Bosch, kefe nélküli agymotor táplálásáról egy kivehető, cserélhető, Panasonic lítium-ion 48V/42Ah akkumulátor gondoskodik, mely mindössze 11 kilót nyom, így hátizsákban is magunkkal vihető, ha például nem tudjuk az utcán vagy a garázsban tölteni a motort. Tegyük hozzá, erre szükség is lehet, mert a filigrán GT Pro kisebb hatótávú, mint az általunk nem rég bemutatott MQi+ Sport.

Mivel nincs kipufogó, a szabad hasmagasság egészen parádés: 180 mm! Ezzel nyugodtan leugrathatsz a padkákról, tuti nem ér le az alja…

Végsebessége (a törvénynek megfelelően) maximum 45 km/h, de ennél jóval többet tudna a 1,5 kW-os teljesítményű motorral, csak az előírások miatt szoftveresen korlátozzák a sebességét. A B vagy AM kategóriás jogosítvánnyal vezethető gép hatótávja 45 km, egy teljes feltöltés pedig 7 órát vesz igénybe nulláról száz  százalékra. További műszaki adatok, képek és az állami támogatott vásárlás részletei a GT Pro hivatalos oldalán találhatóak.

Continental 2019

Facebook Comments

Válasz