Összehasonlítóteszt: Valentino Rossi – The Game vs. MotoGP20

Összehasonlítóteszt: Valentino Rossi – The Game vs. MotoGP20

- Kategória: Cikkek, Kiemelt cikk, Teszt

Már az ezredforduló óta jelen vannak a motoros PC-játékok, és mára egészen komoly szintet értek el, így nehéz eldönteni, hogy melyik a favorit. Most mégis megpróbálkozom vele: sok-sok óra nyúzás után összevetem a két kedvencet, név szerint a Milestone két játékát, a Valentino Rossi: The Game-et és a MotoGP20-at.

Az összevetés célja, hogy kiderüljön: mennyit is fejlődtek a motoros játékok négy év alatt. Ez már csak azért is érdekes, mert sok-sok igazán jó autós szimulátort láttunk már, de a motorok mozgása sokkal összetettebb, így a legapróbb fejlődés is messze jobb játékélményt eredményezhet.

MotoGP20 vs. Valentino Rossi: The Game

A VR46 The Game-t 2016-ban adták ki, és az eddigi MotoGP játékok közül ez a legsokoldalúbb, mivel nem csak a 2016-os MotoGP játékot tartalmazza, hanem mellette Rossi teljes életútját végig követhetjük, ráadásul nemcsak motoron, hanem négykeréken is. Újrajátszhatjuk a nagy versenyeit, csatáit, és megpróbálhatjuk megdönteni a legjobb köridőket. Viszont a nem Rossi-fanok se ijedjenek meg, hiszen megalkothatod a saját ridered, sőt akármelyik másik GP/Moto2/Moto3 pilótával is lehetsz, nem kötelező a Doktorral versenyezni. Emellett persze tény, hogy nagyon köré építették az egész játékot, még a betöltőképernyőkön is mindig ő jelenik meg egy-egy tőle származó idézettel.

A karrierünk a VR|46 Akadémia ridereként kezdődik, ahol megalkothatjuk a saját karakterünket, a versenyekért VR pontokat kapunk, és folyamatosan fejlődnek a képességeink, ennek köszönhetően a játék előrehaladtával érezhetően jobbak leszünk. A VR pontokból tudunk mindenféle felszerelést vásárolni magunknak

Ha unjuk a GP-t, akkor kipróbálhatjuk tehetségünket a szupermotó világában is, sima American flat track körpályán kieséses bajnokságon, vagy Endurance flat race módban, ahol kétfős csapatokban indulva váltófutamon verhetjük el ellenfeleinket. Csak hogy ne unatkozzunk, helyet kapott még a játékban két autós rész is, mert tudjuk, hogy Rossi nem csak kétkeréken szeret játszadozni. Az egyik a Monza Rally show, ahol Ford Fiestaval ralizhatunk egy gumifalból kiépített pályán, a másik pedig egy Ford Mustangos driftelős móka. Ezekről nem is írnék sokat, mert szerintem katasztrófa az autók irányítása, bár lehet csak nekem nem megy, de a kötelező versenyeken sikerült mindig utolsó helyen végeznem, úgyhogy nem igazán erőltettem ezt a részét.

Kifutóban a VR46 játék online módja

A multiplayer menüpont alatt végre választhatjuk az osztott képernyős módot is, ami szerintem igen hasznos ha haverokkal/családtagokkal is össze akarjuk mérni a tudásunkat. Online manapság nagyon nehéz szervert találni, mert sajnos néhány olaszon kívül nem sokan játszanak már vele, pedig szerintem egy egészen jól sikerült játékról van szó. Igaz, a grafikáján látszik, hogy ez nem egy mai játék, de láttam már sokkal rosszabbat is.

A 2016-os VR 46 edition után jött 2 kevésbé jó széria, a MotoGP17 és a MotoGP18, ami nem lett túl nagy szám. Aztán a MotoGP19 az előbbiekhez képest egy nagy ugrás volt, akkor azt hittem nehéz lesz újat, jobbat alkotni, de 2020 tavaszán megjelent MotoGP20 ami nálam minden várakozást felülmúlt. Szerencsére nemrég Xboxon ingyen ki lehetett próbálni, úgyhogy nekem sem kellett kétszer szólni – pénteken már bele is kezdtem.

Milyen lett a MotoGP20 játék?

Az előző részekhez képest az első, ami feltűnt, hogy az irányítása nagyon szokatlan. Persze azt hittem, hogy biztos nem lesz vele probléma, hiszen nem keveset játszottam már hasonlókkal, úgyhogy rögtön online kezdtem játszani az egyik cimborámmal. Ennek örömére kb. 11 ember a világ minden tájáról röhöghetett azon, hogy minden kanyarban sikerült legalább egyszer, de inkább kétszer elesnem… Annyira élethűen csinálták meg, hogy fékezésnél simán átbukhatunk a blokkoló első keréken, ha nem figyelünk oda a fék adagolására. Idén már sokkal könnyebb úgy kanyarodni, hogy fékezés közben a kanyar előtt kicsúsztatjuk a motor hátulját keresztbe, pont mint ahogy Marquez szokta élőben – ez nagyon tetszett. Amúgy nagyon látványos, és sokkal gyorsabb kanyartempót is eredményez a technika a játékban is, de egy fél nap gyakorlásomba került, mire sikerült esés nélkül körbeérnem egy pályán.

Így fest egymással összehasonlítva a 2019-es és a 2020-as MotoGP játék

Hatalmas újítás, hogy már nem csak a gumikopást lehet ki- és bekapcsolni a játék könnyítése/nehezítése érdekében, hanem itt már az üzemanyag is el tud fogyni. Mi több, el is fogy, ha nem figyelünk oda. Ez egyébként tud meglepetést okozni, nekem például volt olyan versenyem, hogy elsőként haladtam az utolsó körben, és egyszer csak megállt a motor. Hirtelen nem tudtam, mi történt, s csak akkor néztem a HUD-on, hogy pirosan villog a szegénységjelző. Egyébként úgy lehet spórolni a benzinnel, hogy a jobb alsó sarokban vannak mindenféle beállítási lehetőségek. Itt lehet állítani az anti-wheeliet, EBS, TCS fokozatokat, az utolsó pedig a PWR, ami 0-2-es fokozatig állítható. Ha elsők vagyunk érdemes nullán tartani, akkor kicsit visszaveszi a motor teljesítményét, majd újra felcsavarhatjuk kettesre, ha valaki közeledik vagy éppen előzni szeretnénk.

Melyiket válasszam? MotoGP20 vagy VR46?

A másik fontos újdonság pedig az, hogy magunk állíthatjuk össze a staffot, és magunk választhatjuk ki a menedzserünket is. Ahogy haladunk előre a karrierünkben, mindig kapunk megkereséseket tőlük, és eldönthetjük, hogy amit kínálnak, az megéri-e nekünk annyi pénzért, amennyi a fizetségük.

Ezen felül megváltoztatták a különböző csapatokhoz átigazolást is. Az előző részekben, ha elkezdtük a karriert például a Moto3-ban, a szezon után feldobta, hogy hol szeretném folytatni a pályafutásomat és akárhova átszerződhetem. Ebben a részben viszont a reputáció növekedésével nyílnak meg a lehetőségek a jobb csapatokhoz, és szezon közben kell ráállítanunk a menedzsert, hogy udvarolja körbe az általunk megcélzott csapatot, és persze vagy ajánlanak szerződést, vagy nem. Ha ajánlanak, akkor sem muszáj elfogadnunk az ajánlatot – és a fizetést – ha nem tetszik, hanem alkudozhatunk velük tovább.

Ahogy a karrier módban elérjük a MotoGP-t, a szezon elején találhatunk egy téli tesztelős részt is, ahol különböző fejlesztéseket próbálhatunk ki. Amelyikkel a legjobb időt sikerül futni, azt megtarthatjuk, de érdemes alaposan kipróbálni, mert amit felszereltünk, azzal kell végigcsinálni az egész szezont

Újítottak a Historic Módon is, tudniillik most nem nagy történelmi MotoGP-versenyeket kell újra játszani, mint az eddigi részekben, hanem három nehézségi fokozaton kihívásokat kell teljesíteni, amiért pontokat kapunk, és legendás versenyzőket vagy motorokat „vehetünk” belőle. Itt sajnos a multiplayer részből kihagyták az osztott képernyős módot, cserébe nagyon sokan játszanak vele online, hogy szabadon lehet válogatni a különféle szerverek között. Sajnos majdnem mindenhol van olyan, aki szándékosan rontja más játékélményét, és direkt felborít mindenkit, aki a közelében van – tele a mezőny önjelölt Fenatikkal, ha értitek… De ezért kell gyorsnak lenni, és minél hamarabb a hátunk mögött tudni őket, akkor már nem árthatnak.

Nem túl élvezetes, de legalább van – a VR46 autós része

A grafika annyira élethű, hogy ha valaki nem látja, hogy kontroller van a kezemben, első ránézésre simán azt hiheti, hogy MotoGP-t nézek a TV-ben. Vannak olyan pályák, ahol ha napsütésben annyira zöld a fű, hogy ahol nincs rázókő ott egy az egyben osztrák vagy olasz szerpentin benyomását kelti. Éppen csak az ott legelésző tehenek és portyázó mormoták hiányoznak… Kritikaként talán csak a versenyzők arcjátéka említhető, sisakon keresztül is látszik, hogy nulla érzelem tükröződik az ábrázatukon.

Ha nem akarsz esőben vagy majd a hideg téli napokon motorozni, de már komoly vashiányod alakul ki, akkor itt a lehetőség, hogy mégis valami olyat csinálj, aminek van valami köze a motorozáshoz. Szerintem bármelyiket is választod, egy jó ideig le fog kötni, főleg ha belejössz az irányításba, mert a motorkezelést bizony tanulni kell. Mindkét játék megjelent Xbox One-ra, PS4-re és Windowsra, a MotoGP 20 pedig Nintendo Switch-re is, szóval aligha a gép lesz az akadálya, hogy beszerezd valamelyiket. Más és más élményt nyújt a két játék, a VR46 színesebb, összetettebb, míg a MotoGP20 a tényleg lenyűgöző grafikával, no meg a sok-sok aktív online játékossal szerezhet boldog perceket.

Continental 2019

Facebook Comments

Válasz