A fejidomot leszámítva alig változott valami az RT-n, már ha felületesen szemléljük. Persze a burkolat alá pillantva kiderül, hogy egy vadonatúj motor áll előttünk, nem is akármilyen…
2018-ban teljesen levett a lábunkról az RT előző kiadása, amit Magyarországról elsőként tesztelhettünk a gyár nemzetközi menetpróbáján. Imádtuk a kezességét és a kényelmét, az pedig csak hab volt a tortán, hogy 143 Nm-es forgatónyomatékával egyszerűen nem volt ellenfél. Ilyen egy tökéletes utazómotor – gondoltuk.

Megjelent a 2021-es BMW R 1250 RT
Persze nem a bajorokról lenne szó, ha nem rukkoltak volna elő valami komoly újdonsággal, márpedig az RT – több szempontból is – az.

Először is itt a vadonatúj aktív felfüggesztés, a Dynamic ESA „Next Generation”, nem beszélve az alapáron kínált BMW Motorrad Full Integral ABS Próról, a három üzemmódról, a továbbfejlesztett Hill Start Control Próról (visszagurulás-gátló), mi több, megjelent a nagyobb hatótávval kecsegtető „Eco” mód is az alapfelszereltség része.

Ami változatlan, az a motor és az erőátvitel párosa, azaz továbbra is változó szelepvezérlésű, kéthengeres boxermotor repíti az RT-t 136 lóerővel és 143 Nm-rel, és kardántengelyen keresztül jut el az erő a visszafogott méretű, 180-as hátsó gumira.

Megjelenés terén is van egy-két meglepetés, élen az új fejidommal, valamint a markánsabb tekintetet kölcsönző LED-lámpával (szintén alapáras). Utóbbi persze nem a csúcs – aki sokat megy éjszaka, adaptív kanyarvilágítással is megspékelheti a csomagot.

A kényelmes nyeregben helyet foglalva az új műszeregység tűnik fel elsőként, mely gyakorlatilag meghonosíthatja az autóiparban ismert trendet: minél nagyobb a kijelző, annál jobb… Nos, rekorderrel van dolgunk, ugyanis 10,25 colos, színes TFT segíti az utazást, mégpedig szó szerint, hiszen a jókora képernyő egyszerre műszeregység, audioközpont és navigációs eszköz.

Rögtön a leleplezést követően felkerült a hazai BMW honlapjára is, ahol kiderült, hogy 7,3 millió forintba kerül az RT, amit a gyári konfigurátorban kedvünk szerint „felöltöztethetünk” a különböző extrákkal.