Itt az új motoros vizsgatanterv: gyors manőver és akadálykikerülés a pályán

Itt az új motoros vizsgatanterv: gyors manőver és akadálykikerülés a pályán

- Kategória: Kiemelt cikk

Bori keresett meg minket azzal, hogy mire készüljön, ha csak 2021 tavaszán iratkozik be motoros suliba – tényleg igaz, hogy drasztikusan szigorodik a vizsga? Nos, való igaz, hogy a most kiadott javaslat szerint nehezebb lesz, de semmi vész, mert így valódi vezetéstechnikai tudást szerezhetsz.

 

Először is hadd gratuláljunk az új rendszer kidolgozóinak, hisz’ ideje volt már, hogy valódi motorkezelést igénylő feladatok kerüljenek a vizsgasorba! Megszereztük a 2021-es, módosított gyakorlatsort, illetve a pályarajzot, és bizony több apró, de annál fontosabb újítást találtunk benne.

Változik a motoros rutinvizsga?

A legfontosabb tervezett változás, hogy konkrétan vezetéstechnikai elemek kerülnek az A kategóriás vizsgasorba, miközben pár évvel ezelőtt jószerivel elég volt lassan végiggurulni a bóják jelezte sávon, majd 50-ről megállni, és már mehettek is forgalomba. Ezzel szemben most váratlan akadály kikerülése, tudatos ellenkormányozás és stabilitást fokozó fékezés szerepel a nemrég megjelent, 2021-es tantervben, mely ugyan „javaslat” felirattal jelent meg, de az elején már ott szerepel a dátum, „Hatályos: 2021. január 01-től”.

Az A kategóriás vizsga első eleme: motorkerékpár tolása kúpok között nyolcas nyomvonalon

Nem akarod végigrágni a 40 oldalas paksamétát? Megértjük, ezért megtettük helyetted – itt van röviden a lényeg:

  • M1-től M4-ig terjed a feladatsorok számozása, melyeket teljesítened kell.
  • Motortolástól, egyszerűsített holland kapun át, egészen az akadálykikerülésig és vészfékezésig terjed a feladatok sora.
Bekerült a holland kapu is a feladatok közé, igaz, egyszerűsített formában. Hogy könnyebb legyen végrehajtani, csak belső fordulópontot adnak meg, nincs külső bója, azaz itt inkább „holland ív”, mintsem holland kapu a pontos megnevezés
  • Kötelező nagy sebességgel (legalább 45-50 km/h) haladva, tudatos ellenkormányozással kikerülni az akadályt.
  • Kötelező alkalmazni a hátsó féket (stabilizálásra) lassú araszolás során, és ajánlott hátsó fékkel stabilizálni a gázelvétel nélkül végrehajtott szlalomozás közben.
  • A motoros oktatóknak is kötelező (!) kétévente elvégeznie a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. által szervezett motoros vezetéstechnikai tréninget.
A korábbi 55 helyett legalább 68 lóerős motor szükséges a vizsgához, ha A kategóriás jogosítványt szeretnél

A Tanterv szerint bármilyen nagymotor használható az A-s vizsgán, mely nagyobb 595 köbcentinél, legalább 68 lóerős, minimum 180 kilós saját tömegű. Aki elektromos motorral vizsgázik, annál az egyetlen követelmény a legalább 0,25 kW/kg teljesítmény/tömeg arány (pl. 50 kW/200 kg).

Fontos újítás, hogy az oktatóknak is rendszeresen vizsgáznia kell a KTI által megjelölt vezetéstechnikai tréningen. A cél, hogy csak olyan képezhessen motorosokat, aki maga is simán boldogul a technikásabb pályákon is.

Röviden tehát nem a teljes gyakorlatsor, hanem annak végrehajtása változik a most napvilágra került javaslatban. Örömteli, hogy bekerült a stabilizáló hátsó fék és a tudatos ellenkormányozás, hiszen ezek a motorvezetés talán legfontosabb, szó szerint életmentő fogásai. Az oktatók rendszeres gyakorlati vizsgája pedig azt szolgálja, hogy csak felkészült, a gyakorlatokat végrehajtani képes tanárok adják át tudásukat a motorosoknak.

Continental 2019

Válasz