Kovács Bálint két győzelemmel kezdett a Spanyol Superbike Bajnokságban

Kovács Bálint két győzelemmel kezdett a Spanyol Superbike Bajnokságban

              - Címkék |Hírek

A H-Moto ifjú versenyzője két futamgyőzelemmel, kategóriájának első helyén zárt és hatodik lett összetettben a jerezi összecsapáson.

Saját kategóriájában mind a szombati, mind pedig a vasárnapi futamot megnyerte Kovács Bálint a gyorsaságimotoros spanyol superbike-bajnokság idénynyitó jerezi hétvégéjén – áll az MTI bejegyzésében.

Kovács Bálint nyert a Spanyol Superbike Bajnokságban

A H-Moto Team 19 éves versenyzője az időmérő edzésen a hetedik rajtkockát szerezte meg, majd a szombati első viadalon az összetettben nyolcadik, az Open 1000-es géposztályban pedig első lett. Bálint vasárnap saját kategóriájában szintén nem talált legyőzőre, az összetettben pedig hatodikként zárt – tették hozzá.

A hétvége futamai visszanézhetők az esemény Youtube-csatornáján

– Nagyjából két azonos tempójú versenyt tudtam teljesíteni, de a második valamivel gyorsabb volt, mint a szombati első – mondta a vasárnapi futam után a cseh New2Project Yamaha R1-esével versenyző Kovács Bálint, hozzátéve, hogy nagyon elégedett az eredménnyel.

A szezon első hétvégéjén ez tökéletes volt, látszik az előrelépés a tavalyi idényhez képest, és különösen jó, hogy az összetett élmezőnyéhez viszonyítva sikerült lecsípnünk abból a hátrányból, ami az előző évben még jellemző volt – tette hozzá. A spanyol bajnokság május 15-16-án Navarrában folytatódik.