Néhány hónapja írtunk róla, hogy drasztikusan nőhet Ausztriában a szabálysértésekért kiszabható bírság összege. Nos, a javaslat szinte csont nélkül átment az osztrák döntéshozókon, és már szeptemberben életbe lépnek az új szabályok.
Szeptember elsejétől több mint duplájára emelkedik a gyorshajtásért kiszabott büntetés, például 90 helyett 120-szal, 100 helyett 130-cal stb. haladva legalább 150 euró áll majd a csekken. Emelkedik a bírságok felső határa is, bár erről már korábban azt nyilatkozták szakértők hogy inkább elméleti döntés, hiszen nem mindennapos, hogy valakinek a maximum, kereken 5000 euró (1,8 millió forint) álljon csekkjén.

Emellett Leonore Gewessler, a Zöldek közlekedési minisztere – svájci mintát követve – úgy határozott, hogy elvehetik a gyorshajtásra használt járművet, ha a sofőr lakott területen 80 vagy országúton 90 km/órával lépi túl a sebességhatárt.
Ezt olvastad már? Lefoglalhatják az autód és motorod, ha szabályt sértesz Ausztriában vagy Olaszországban
Vagyis ha ősszel elfogadják a beadványt, akkor városban 130, azon túl pedig 190 km/órás sebességnél már búcsúzhatsz is a motorodtól.

Persze ez számos kérdést felvet, hiszen nem tisztázott, hogy mi legyen a járművel, ha az nem a sofőré, például bérelt, kölcsönkért stb., ezért hamarosan pontosítják a javaslatot, és lapinformációk szerint év végétől lefoglalhatják a durva kihágásokhoz használt kocsikat, motorokat.
Kapcsolódó anyag: szigorított Olaszország és Szlovénia – elkobozzák az ittas sofőrök autóit