Ma már filléres tétel egy-egy navigálásra alkalmas okostelefon, de nem mindegy, hogyan rögzíted és töltöd menet közben. Most azt járjuk körbe, hogy érdemes-e GPS-ről vagy papírtérképről erre váltanod, és ha igen akkor miként használd.
Amíg csak az otthonod közelében, esetleg országon belül túrázol és nem szeretnél konkrét címekre eljutni egy-egy nagyvárosban, simán megteszi a papírtérkép is. Jómagam is azzal jártam be egész Magyarországot, Partiumot, Erdélyt, Lengyelország déli és középső részét stb., és nosztalgiával gondolok vissza azokra az időkre. Viszont úgy 10-15 éve, mikor ennél is hosszabb túrákra indultunk, már muszáj volt továbblépnem, mert bármilyen romantikus – és persze tanulás szempontjából hasznos – a térkép, egyszerűen nincs ideje az embernek egy Ajaccio méretű városban órákig kutatni a szállás után… Ekkor jön képbe a navigációs eszköz vagy a köznyelvben – tévesen – GPS, ami nagyban megkönnyíti a tájékozódást. Igen ám, de mit válassz és hogyan használd? Hiszen motoron éri az eső, süti a nap és rossz esetben túlmelegedhet, szóval érdemes alaposan körbejárni a témát vásárlás előtt.
Mivel navigálj motoron: GPS-szel vagy telefonnal?
A GPS mellett szól, hogy általában kifejezetten motorra szabott, azaz könnyű beépíteni és használni, ám amelyik hardver és szoftver szempontjából is tökéletes, az aligha áll meg százezer forint alatt, míg a csúcs ennek inkább a duplája, háromszorosa. Ha nem szeretnél ennyit rászánni, viszont naprakész navigációra vágysz, akkor jöhet szóba az okostelefon, amit előre feltöltött offline térképekkel vagy egy SIM-kártyával használhatsz itthon és külföldön.
Tudtad?
A legtöbben megelégednek azzal, hogy a termék dobozán ott áll: vízálló, nem tudva, hogy az erre utaló IP-felirat pontosan mit is jelent. Először is a nemzetközi IP, azaz International Protection Marking szabvány a készülék külső behatásokkal szembeni ellenállását jellemzi.
Motorozás szempontjából talán a legfontosabb, hogy a teló ellenálljon egy váratlan zápornak vagy pornak, kosznak, ha úgy adódik, de napjaink mobiljai már a vízbe merítést is bírják
Mint köztudott, az IP-jelölés két számból áll, ahol az első (0 és 6 között) a por és egyéb fizikai hatások elleni védelmét, míg a második (0-9) a vízállóságát mutatja. Tehát az IP67, 68 és 69 telók ugyanolyan strapabíróak, ha porról vagy leejtésről, ütésről van szó, viszont motoron korántsem mindegy, hogy hány percig és milyen intenzitású esőt bírnak ki – ezt fejezi ki a második érték, ami értelemszerűen minél magasabb, annál jobb. Vagyis ha nincs nagy különbség árban és tudásban, akkor érdemes IP67 helyett a magasabb, IP68 vagy 69 jelzésűt választani, amit mostoha körülmények között is bátran használhatsz.
Napjainkban már nem nagy költség kifejezetten ezért vásárolni egy SIM-kártyát, amivel csak a térképprogramot futtatod, így a tervezett útvonal mellett az aktuális időjárásról, közlekedési helyzetről stb. is értesülhetsz, és például elkerülheted az olyan hágókat, ahol éppen esik vagy nagy a tumultus.
Rossz megközelítés, hogy „nem kell vízálló mobil, majd leveszem, ha esik az eső”, ugyanis az IP-jelölés éppen azt mutatja meg, hogy mennyire károsítja a készüléket a por és a víz. Azaz ha nem vízálló, akkor a port sem kedveli, márpedig abból bőven kap, ha motorozás közben használod – az ilyen telóhoz ajánlott zárt tokot választani
Hogy milyen telefont választasz, az erősen pénztárcafüggő, mi mindenesetre összeszedtük a népszerű gyártók vízálló, motoron is használható modelljeit a belépőszinttől a prémiumkategóriáig – itt találod az ajánlott mobilokat, mindegyiknél kitérve a fontosabb műszaki jellemzőkre is.
Nem ördöngösség motoron is folyamatosan tölteni a készülék akksiját, de mivel a csatlakozókat, kábeleket is érheti víz és por, érdemes szakemberre bízni a bekötést, valamint a szigetelést. Ha eleve olyan mobilod van, amibe kifejezetten méretes, legalább 4-5 Ah-s vagy még nagyobb akkut építettek, azt ráérsz este a szálláson is megtölteni és akkor nem kell kábelekkel bajlódnod
És ha már műszaki jellemzők, itt jut igazán nagy szerephez, hogy mennyire vízálló, illetve mekkora akksival felszerelt mobilt válassz, hiszen ez megszabja a felszerelés, rögzítés módját is. Ha a népszerű Ram Mounts – most éppen akciós – tartójára voksolsz, akkor roppant egyszerű lesz bepattintani és kivenni a mobilt, viszont ebben csak olyan készüléket használhatsz, ami ellenáll a pornak és víznek. A tartó jól ismert, hagyományos kivitele mellett vehetsz tapadókorongos, sík felületre ajánlott Ram Mounts modellt is, illetve ha sem a kormányon, sem a tankon nincs helyed a rögzítésre, akkor egy szabadon kinézett csőre vagy a gyári kuplung- és fékfolyadék-tartályra is rácsavarozhatod a szettet.
Könnyű helyzetben vannak a csupaszmotorok tulajdonosai, hiszen a széles, hagyományos kormány ideális a telefontartó rögzítésére. Aki csutkakormányos sportmotorral jár, esetleg útban van neki a teló a műszerek előtt, az a jobb vagy bal oldalra, a kisebb tartályok fedelére vagy a kapcsolók házára csavarozhatja a konzolt
Amennyiben nem vízálló a készülék, érdemes zárt, vízhatlan tokot keresned, ügyelve rá, hogy ebben csak akkor érdemes hosszabb ideig és nagyobb áramerősséggel tölteni, ha éppen nem éri tűző nap, mert kánikulában a fólián keresztül felforrósodhat a telefon.
Mi a Ulefone Armor X5-öt használjuk motoron, ami az egyik legolcsóbb, teljes értékű készülék. 30-40 ezer forintba kerül, bírja a vizet, a port és ha éppen nincs kéznél más, egy-egy fényképet is lőhetsz vele
Persze erre is megoldás, ha nemes egyszerűséggel olyan mobilra szavazol, amiben legalább 4-5000 mAh-s akksi adja az energiát – a saját Armor X5 készülékünkben kereken 5000 mAh-s lítium-ion telep dolgozik –, s így ráérsz a nap végén megtölteni, s nem kell kábelekkel bajlódnod.
Utóbbi, zárt tokos megoldás előnye, hogy ha nem vízálló a telefonod, akkor sem kell csak a motorozás „kedvéért” új mobilra beruháznod, használhatod a meglévőt, és a minőségi gyártók termékeivel is 15 ezer forintból komplett, atombiztosan rögzített, vízálló navigációd lesz a motoron.
Ugyanezt megteheted az autódban használt, offline navival is, amit szintén vízálló tok segítségével rögzíthetsz a motoron, s így nem muszáj két készüléket venned a két verda miatt.
A Parlament honlapján elérhető, tegnap életbe lépett utasítás lényege, hogy „a Rendőrség a jogszabályok alapján köteles eljárni”, azaz minden rollerestől megkövetelheti a robogókon, segédmotoron kötelező felszereléseket.
Parázs vita alakult ki egy fénykép alatt, ahol az álló kocsisort megelőző motorosok láthatók. Az olvasó fényképezőt ragadt, hogy “felnyomja” őket, de felmerül a kérdés: nem lett volna jobb egyszerűen odafigyelni rájuk?
Megérkezett a Rieju Aventura Rally 307: 33,5 lóerő, 137 kg száraz tömeg, 21 literes tank, több mint 500 km-es hatótáv és kétmillió forint alatti ár.
A hegylakok.hu cookie-kat (sütiket) használ, hogy minőségibb szolgáltatást tudjon nyújtani. A weboldala böngészése közben elfogadja a cookie-k használatával a böngésző beállításai alapján. Cookie beállításokELFOGADOM
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these cookies, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may have an effect on your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.