Előző részben beszámoltam róla, milyen kalandos volt eljutnom a gumiszerelő-műhelyig, ahol végre elkezdték felrakni az új abroncsokat a motoromra. Ezúttal folytatom élménybeszámolómat a Pirellikről, és annyit már elöljáróban mondhatok: nem várt érzéseket váltottak ki belőlem…
Habár a műhely udvarán várakozva derékig kint vagyok a bőrből, mégis csak két dolog jár a fejemben: ebben a hőségben miért nem a strandon vagyok és mikor indulhatok végre a menetszéllel hűteni a habtestemet? Hamarosan azon kapom magam, hogy már tolják is ki a gépem, közben izgatottan a sisakot fűzöm, egyesbe rakom a motort, az első métereken megpumpálom a féket, majd fordulok is a főútra.
Imádom az érzést, mikor új papucsokat kap a motorom, ugyanis a közepe nincs még megkopva, emiatt nagyon kellemesen mozog az úton.
Ilyenkor mindig első dolgom kimenni egy parkolóba a formaleválasztó réteget lekoptatni, viszont a Rosso IV felülete olyan tiszta, hogy nem látom értelmét összevissza forgolódni, ezért inkább belehajtok a placcon található, jókora vizes részbe, azt figyelve: mennyire tűri az elsősorban száraz körülményekre fejlesztett sportgumi a néhol centis vízmélységet és a gyorsítást.
Barátnőm vacsorával vár otthon, én meg a motoromra felszerelt profi abroncsokkal pocsolyákba hajtok bele, ráadásul késő délután van már, úgyhogy jó lenne felnőtt módjára viselkedni és elindulni haza, mert hosszú út vár rám! Kiérek az országútra, és egyre erősebb a gyanúm, hogy a szerelő nem annyira fújta a gumikat, mint kértem! Hazafele sikerül immáron félsötétben, az út közepén engem bámuló őzet kikerülni, majd az adrenalin pillanatokon belül végigfut a lábaimban, amit ki nem állhatok. Szerencsére biztonságban hazaérek, letámasztom a GSX-R-t, és már rohanok is az asszonyhoz, hogy ki ne hűljön a vacsora, mert akkor aztán könyöröghetek a desszertért…
„…első benyomások az abroncsról: ég és föld…”
Szombat reggel a MotoGP-időmérő előtt még lesétálok a garázsba rámérni a kihűlt gumik nyomására. Meglepődve olvasom az értéket, ugyanis 2,2 bar-t mérek a hátsóban, pontosan annyit, amennyit kértem! Ennek magyarázata egyszerű:
ez egy acélszövetes gumi, mely az elődjéhez képest is feszesebb tartást ad, hát még a korábban használt, régi Pilot Powerekkel szemben ég és föld a különbség azonos nyomás mellett is.
Ez pályamotorozás során még inkább előjön, amit még jómagam is éreztem, pedig csak egy amatőr vagyok, akik igyekszik minél tudatosabban motorozni és fejlődni. Idén legtöbbet az Euroringen motoroztam, ahol igyekeztem a tudásomon csiszolni, valamint feljutottam a Mátrába is kanyarképzésre, melyről már korábban beszámoltam.
Amit mindenképpen kiemelnék a Rosso IV-ben, hogy – köszönhetően a „Carbon Black” összetevőnek – hamar bemelegszik, így versenypályán, gumimelegítő híján sem vagyok bajban, csupán menni kell egy tiszteletkört, mielőtt belecsapnék a lecsóba. Az elmúlt 2000 kilométer alatt elöl, középen 0,6 mm, míg oldalt 0,1 mm kopást mértem. Utóbbit furcsának találtam, ám mivel a borda nem ér a gumi pereméig, így elképzelhető, hogy ott kopik a legkevésbé.
Hátul szintén ellenőriztem a mintamélységet, és középen 0,5 mm-t, oldalán pedig 2 mm fogyást mértem. Talán rendhagyó, hogy jóval kisebb a kopás középen, de ne feledjük, hogy nem „technikás egyenesekben” használtam a motort – a Pirellikbe csavart kilométerek felét pályamotorozás tette ki.
Egyetlen igazán nagy problémám ezzel a gumival, hogy ha elkopik, semmiképpen nem szeretnék lejjebb adni a minőségből! Látjátok, ezért „rossz” új cuccokat kipróbálni, mert nem akarsz visszatérni a régi holmikhoz! Annak ellenére, hogy tudod: ki sem motorozod a benne rejlő tartalékokat!