Egyértelmű, hogy az elektromos robogóké a jövő, hiszen – lokálisan – nem eregetnek káros anyagot a levegőbe, fürgék, olcsón fenntarthatóak és áruk is pariban van hasonló méretű benzines társaikkal. Az egyre bővülő áramos csapat vadonatúj tagja a retrós külsejű Motron Cubertino, amivel egy teljes hetet töltöttünk együtt.
Valószínűleg minden motoros hallott már a Honda Cub és Super Cub modellekről, melyek 1958-as piacra lépésük óta emberek millióinak teremtették meg a kényelmes és gyors közlekedés lehetőségét. E jellegzetes karosszériával büszkélkedő típusok adták az ihletet a nemrég piacra lépett Motron márka fejlesztőgárdájának, hogy elkészítsék saját, teljesen elektromos járgányukat.

Nemcsak a Cubertino név utal a japán kétkerekűre, hanem a forma is emlékeztet rá, viszont az osztrák cég tervezői egyedi részletmegoldásokkal elérték, hogy első blikkre feltűnjön a különbség közöttük.
Városban meglepően fürge a Motron Cubertino
Miként azt a bevezetőben említettük, a Motron egyik aduja az elektromos hajtáslánc. Az ugyanilyen elven felépülő robogókkal egyezően itt is a hátsó kerékbe épített, szénkefét nélkülöző agymotor mozgatja a – 10 kilót nyomó akksipakkal együtt – mindössze 78 kilós apróságot. Bár első hallásra
nem tűnik soknak az 1,5 kW-os teljesítmény, a 300-as, 350-es endurókra jellemző, 32 Nm-es forgatónyomaték sejteti, hogy a Cubertino remek partner lesz a mindennapokban.

Első próbakörünket zsúfolt városi forgalomban tettük meg, és bizony magunk is meglepődtünk, milyen gyorsan veszi a lapot a kis áramos, tekintve, hogy zöld lámpánál akár 30-40 méteres előnyre is szert tehetünk vele az autókkal szemben.
Ez nem afféle költői túlzás: a vakteszten motorunkra pattanó kollégák, barátok is meglepődtek, ugyanis a Cubertino – más elektromos modellekkel ellentétben – már a rajtnál leadja maximális teljesítményét, így tényleg ellép az autóktól az első néhány másodpercben. Hogy milyen meglepő a gyorsulás, azt talán a 125-ös robogóról átülő hölgy „Aztaaa!” felkiáltása jellemezte leginkább, amikor elstartolt a géppel…
Persze ez továbbra is egy segédmotoros kerékpár, így jellemzőek rá a kategória korlátai, vagyis a gyorsulásnak 50 körül vége szakad, ekkor – GPS szerint mérve – 43 km/órával haladunk. A teszthét során zömében 30-35 km/órával andalogtunk vele, s jó volt megélni, hogy innen még vehemensen gyorsul, amennyiben csutkáig húzzuk a „gázt”. Tegyük hozzá, ha ez utóbbit sokszor eljátsszuk, viszonylag gyorsan elfogyasztjuk a 60 V/26 Ah kapacitású, azaz 1560 Wh-s, lítium-ion akkumulátorban tárolt energiát!

Aki nem mindig „nyélgázzal” közlekedik és próbál egyenletes tempóban haladni a Motronnal, elérheti a gyár által ígért 37 Wh/km-es áramfogyasztást, ami annyit tesz, hogy durván 41-43 km-t tehet meg a csurig töltött akksival. Ez teljesen elfogadható érték, hiszen a Cubertino ízig-vérig városi kétkerekű, ilyeténképpen Budapesten belüli jövés-menésre is bőven megfelel ekkora hatótáv, főként, hogy felmérések szerint az átlagos ingázó naponta csak 9-10 kilométert tesz meg motorjával. Számíthatunk arra is, hogy a töltés sem egetverően hosszú idő, mert 230 V-os hálózatból 4-4,5 óra alatt teljesen „felpumpálható” a negyedig lemerített telep, magyarul a normális, 6-8 órás munkaidő alatt még az üres akksi is biztosan felvesz annyi áramot, hogy a Motron hazavigye a belvárosból peremkerületben lakó gazdáját.
Meggyőző lett a Motron elektromos robogója
A Motront is birtokló KSR Group egyik alapelve, hogy termékei minőségébe ne lehessen belekötni. Aprólékosan szemügyre vettük a Cubertinót, minden lemezillesztést, kisebb és nagyobb alkatrészt tüzetesen ellenőriztünk, és nemigen akadt kifogásolható részletmegoldás. A fém és műanyag burkolatokon egyaránt szépen mutat a szürke metálfény, nincsenek csálén rögzített panelek, és megfelel az elvárásoknak az ülések vízálló huzata is.

Kifejezetten igényesek a LED-es lámpák, szép a fényezés, a kezelőszervek, kapcsolók pontosan, könnyen működnek, csupán – a már említett – kapcsolók háza kaphatna másik borítást, bár akinek bejön a retró stílus, ez is tuti tetszeni fog neki. Nem lehet panasz a helykínálatra sem, hiszen jómagam 193 centire nőttem, ráadásul lábaim is hosszabbak az átlagosnál, ennek okán rendszerint bajosan férek el a kisebb motorokon. Nem így a Motronon, melynél – mint a képen is láthatjátok – nagyszerűen eltalálták az ülés-lábtartó-komány távolságot. Mellette szól fordulékonysága és könnyű manőverezhetősége, valamint az, hogy viszonylag egyszerű szerkezetű – elöl teleszkópvillából, hátul lengőkarokból és lengéscsillapítókból álló – futóműve példaértékűen kivasalja az úthibákat és mindenfajta felületen kellemesen rugózik.

Ugyan elöl és hátul is csak 110 mm átmérőjű, mechanikus működtetésű dobfék teljesít szolgálatot, nem okoz gondot a megállás, tetejébe mindkét karral remekül adagolható a fékerő vizes, nedves aszfalton is. Érdekesség, hogy a 150 kilós terhelhetőségű Cubertino hivatalosan kétszemélyes, tehát hátsó ülése és lábtartója is van, sőt rendszámot is felcsavarozhatunk rá olyan államokban, ahol engedélyezett az utasszállítás a segédmotorokon. Persze nem hagyott nyugodni a kíváncsiság, ezért szabálytalan vagy sem, azért kipróbáltuk, miként viselkedik kétszeméllyel. Nos, örömmel tapasztaltuk, hogy bár érezhetően veszít fürgeségéből, hiszen két mázsát cipel, vagyis saját tömegének jó dupláját, a váz és a felfüggesztés játszva megbirkózott a feladattal.

Az utóbbi években szinte eltűntek az ötvenes mopedek a piacról, az a néhány minőségi robogó pedig, ami maradt, egyszerűen nem versenyképes árban a 125-ösökkel szemben. Elvégre a valóban megbízható, ismert 50-esek ára már milliós szinten mozog, pedig ez az egyik legegyszerűbb és legolcsóbb közlekedési forma.
Nincs műszaki sem átírási költség, az egész éves biztosítási díj sem teszi ki egy tank benzin árát, s ha van A-s vagy B-s jogsid, akkor vizsgáznod sem kell a vezetéséhez.

Így aztán nincs nehéz helyzetben a Cubertino, ami 799 ezer forintos bruttó árával alig drágább egy nívósabb elektromos biciklinél, ráadásul a vállalkozások, cégek az ÁFA-t is visszaigényelhetik az árából. Mi több, nagyjából egyforintos kilométerköltséggel használható, vagyis
ha csak napi 30 kilométert mész vele, egy 50-es, benzines robogóhoz viszonyítva évi 150 ezer forintot spórolsz az üzemanyagon, autóval összevetve pedig ennek legalább a dupláját.
Ha úgy tetszik, az új Cubertino 4-5 év alatt „ledolgozza” az árát, vagyis aki rendszeresen motorral ingázik, annak hosszú távon egy fillérjébe sem kerül a motor megvásárlása. Azt hiszem, ez a legerősebb érv az új Motron mellett, hiszen ki ne szeretne egy formás motorral, szinte ingyen és környezetbarát módon közlekedni?

Műszaki adatok – Motron Cubertino
Motor típusa: kefe nélküli agymotor
Teljesítmény: 1,5 kW
Akkumulátor: 60 V/26 Ah
Csúcssebesség: 45 km/h
Tömeg (akkumulátorral együtt): 78 kg
Tengelytáv: 1235 mm
Hossz: 1895 mm
Szélesség: 680 mm
Fogyasztás: 37 Wh/km
Károsanyag kibocsátás: 0 g/km
Első gumi és kerék méret: 70/90-17 – MT1.4 x 17
Hátsó gumi és kerék méret: 80/90-17 – MT1.6 x 17
Hegymászóképesség: 15%
Bruttó ára: 799 990 Ft
Galéria:














