Maguk az egyenruhások hívták fel a sofőrök figyelmét, hogy milyen veszélybe sodorják a többi közlekedőt a felelőtlen szemeteléssel. Arról nem beszélve, hány milliárd forintba kerül ez évente…
Az autókból kidobott szemét (csikk, papír- és műanyag pohár, petpalack stb.) több problémát okoz, mint gondolnád! Már csak azért is, mert egyes hulladékok a környezetre nézve kifejezetten mérgezőek (pl. cigarettacsikk, műanyagok stb.), és a biojellegű hulladékokat, mint például az almacsutkát leszámítva nagy részük nehezen bomlik le. A műanyagtartalmú poharaknak akár évtizedekre is szükségük lehet a lebomlásra, míg más műanyagok esetében évszázadokban mérik ezt az időtartamot.

Így okozhat balesetet az autóból kidobott szemét
Egyes kidobott hulladékok súlyos balesetek okozói is lehetnek. Ha kidobott üveg törik szét az aszfalton, annak defekt lehet a következménye, ami lakott területen kívül 90 km/h, vagy autópályán 130 km/h sebesség mellett akár tragédiával is végződhet.
A motorkerékpárosok veszélyeztetettségére külön fel kell hívnunk a figyelmet! Amennyiben egy motoros gyanútlanul ráhajt az úttestre guruló petpalackra vagy az elé sodródó műanyag zacskóra, az könnyen eséshez vezethet, de az se jobb, ha emiatt kell hirtelen vészfékeznie vagy váratlanul irányt váltania!
Egy újabb lefülelt szemetelő…
Emellett olyan miatt is bekövetkezett súlyos baleset, hogy az autóból kilőtt cigarettacsikk a motoros bukósisakján, ruháján vagy éjszakai sötétben előtte az úttesten landolt. Elvégre mindenkinek jogában áll megijedni! Ezért minden közlekedőt kérünk, hogy soha ne dobjon ki az autóból semmit, és tartsa magát a következő mottóhoz: a legjobb hulladék az, ami nem keletkezik! Egyetértesz? – teszik fel a költői kérdést a zsaruk.

Azt pedig halkan tesszük hozzá, hogy évről évre egyre több hulladékot dobnak ki a kocsikból, melynek összetakarítása évente milliárdos (!) nagyságrendű kiadás az államnak. Gondolj csak bele: nem is tudod, mit teszel, amikor az autóból szemetelsz! Ha tudnád, biztosan nem tennéd…
Tíz év alatt annyit költöttünk a felelőtlenül szemetelők miatt, amiből kereken száz kilométernyi aszfaltozott utat lehetne felújítani! Szóval ne szemetelj, ne árts szándékosan a környezetednek és a többi közlekedőnek!
Ezt olvastad már? Szigorított a kormány, ezentúl három évre börtönbe kerülhetnek a szemetelők