Ülsz a kocsiban, várod, hogy fél óra után végre fizethess az autópálya-kapunál, erre betolakodnak eléd a motorosok. Felháborító? Annak tűnhet, de teljesen szabályos…
Mivel nagyon sok motoros jár nyáron a horvát tengerparton, a helyi rendőrök szükségesnek érezték leszögezni: a kétkerekűek bátran kikerülhetik a határon és a fizetőkapunál feltorlódott kocsikat, ez teljesen szabályos az országban. Mi több, az követ el szabálysértést, aki megpróbálja „rendre utasítani a tolakodókat” – tették hozzá.
Horvátországban is szabályos kikerülni a fizetőkapuknál álló autókat
Azzal indokolták a döntést, hogy kánikulában kimondottan veszélyes lehet, ha fél órán át aszalódnak a motorosok a bőrruhában, hiszen ők nem klímázhatnak, így percek alatt grillcsirkére sülnek – pontosabban főnek – az aszfalton. Ugyanez igaz a határátkelőkre is, ott sem kell kivárni a sort.
Hogy az EU többi országában mi a helyzet a határon előregurulással, arról korábbi cikkünkben írtak az egyenruhások – érdemes elolvasni.
Ezzel szemben a kereszteződésekben, máshol kialakult torlódásoknál a motorosoknak is ki kell várni a sort, ellentétben a hazai szabályozással, mely megengedi, hogy városban vagy akár a mentőknek kialakított biztonsági folyosón is szabályosan előreguruljunk. Utóbbi talán meglepő lehet a nem motorral közlekedőknek, de immáron 12 éve így van –
szóval ha áll a sor az M7-esen és a motorosok elsuhannak a mentőknek fenntartott folyosón, ne bosszankodjanak a sofőrök, hiszen ez teljesen szabályos manőver.
Hogy ez bosszantó a volán mögül nézve? Lehet, hogy az, de mindenki előtt nyitva áll a lehetőség, hogy ne kocsival, hanem motorral induljon el a Balcsira…