Ha zárt, akkor miért savas? Ha savas, miért hívják zselésnek? Mindent a modern akksikról…
Amióta feltalálták az akkumulátort, valószínűleg még soha nem beszéltek róla annyit, mint napjainkban. Most mi is beállunk a sorba, igaz, kicsit más, sokkal többeket érintő szempontból vesszük elő a témát: eloszlatunk néhány tévhitet és városi legendát…
Az akkumulátorok típusai
Ma az autók és a motorkerékpárok energiaellátását általában savas ólomakkumulátorra bízzák, amely a nevét onnan kapta, hogy ólommal, illetve ólom-dioxiddal bevont rácsos lemezeket, valamint kénsavas elektrolitot tartalmaznak. Egy ólom, illetve egy ólom-dioxidos öntött rácsból, valamint a közöttük lévő elektrolitból áll össze az akkumulátor alapegysége, a 2 voltos feszültségű galváncella. Ez utóbbiból hatot raknak egymás mellé, így jön ki a modern akkumulátorok 12 voltos névleges feszültsége.
A gyártók kínálatából egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a jellemzően fekete színű, AGM (Absorbed Glass Mat) vagy más néven gázrekombinációs akksik, amelyeknél a rácsok közé savval átitatott üvegszálas anyag kerül. Mivel ez az üvegszálas összetevő felszívja a savat, a köznyelvben gyakran és tévesen zselésként emlegetik, holott ez ugyanúgy savas, mint a régi, fehér akksik.
Lassú agónia vagy gyors halál: hogyan és miért mennek tönkre az akkumulátorok?
Akármilyen jó minőségű egy akkumulátor, előbb-utóbb – általában 3-5 éves korában – csereéretté válik. Árulkodó jel lehet, ha az önindító lassan és/vagy sokat forgatja a motort, mielőtt az beindul, miként az is, ha – öregebb járgányoknál – halványabban világít a fényszóró vagy furcsán remegnek az analóg mérőműszerek mutatói indítózás közben.
Egy bizonyos kor után az akkumulátor hirtelen, minden előjel is megadhatja magát, melynek a hátterében legtöbbször a szulfátosodás néven ismert jelenség áll. Hogy ez miért veszélyes, arról itt írtunk részletesen, a MOSFET-feszszabályozót bemutató rovatunkban.
Meghalt a király, éljen a király, azaz milyen legyen az új akkumulátor?
Egyszerűség és megbízhatóság tekintetében egészen biztosan nem nyúlunk mellé a fekete színű, savas ólomakkumulátorokkal. Ha mégis ragaszkodunk – például veteránmotornál az eredetiség miatt – a régi, fehér akksikhoz, azokat nem árt rendszeresen karbantartani, de ez mindössze abból áll, hogy a 2-4 hetenként esedékes szemrevételezéskor némi desztillált vizet kell az akkumulátorba tölteni, ha az oldalán feltüntetett minimum jel alá esik az elektrolitszint. Összességében tehát a legjobb választást a fekete, AGM akkumulátorok jelentik.
Legyen szó azonban bármelyik típusról, ökölszabályként elmondható, hogy csak ismert, minőségi anyagokból dolgozó gyártó termékét érdemes megvásárolni – természetesen azt is csak megbízható helyről.
Tényleg a töltésen múlik az akksi élettartama?
A motorok akkumulátorát elvileg csak hosszabb leállítás esetén szükséges tölteni. Amennyiben 5 és 25 C° fokon tároljuk a motort, nem szükséges kivennünk az akkumulátort, feltéve, hogy csepptöltőt használunk. Utóbbi akár hónapokra is fennhagyható, de vigyázzunk arra, hogy ilyenkor nem lehet csatlakoztatva ciklikus állandó fogyasztó, például riasztóberendezés. Ha viszont a gép olyan helyen áll, ahol fagypont alá süllyedhet a hőmérséklet és/vagy nyitott cellájú (kupakos) akkumulátort használunk, akkor a töltéshez emeljük ki a telepet úgy, hogy először a negatív, majd a pozitív kábelt választjuk le (behelyezéskor fordul a sorrend).
Fontos, hogy a töltés előtt távolítsuk el a kupakokat! Rendkívül lényeges továbbá, hogy csak olyan töltőt használjunk, amely motorkerékpár-akkumulátor töltésére is alkalmas. Aranyszabály, hogy az akkumulátor kapacitásának tizedével szabad tölteni, azaz például a 12 V/10 Ah akkujelölés esetén 1 amper a legnagyobb megengedett érték.
Lehet, hogy kissé bonyolultnak és hosszúnak tűnt a leírás, de a gyakorlatban ez havonta csak egy-két perces feladat, és nagyban hozzájárul, hogy hosszú életű legyen az akksi.