A Talaria pillekönnyű terepmotorja első ránézésre hobbijárműnek tűnik, de elég néhány napot eltölteni a nyeregben, hogy kiderüljön: mindennapi közlekedésre is szinte tökéletes.
A motor puszta műszaki adatai úgy festenek, mintha valaki véletlenül kettőt lapozott volna a katalógusban. Elvégre aligha van a piacon olyan segédmotor, ami gyorsulásra lépést tart 250-esek benzinesekkel, feleolyan könnyű, mint egy 125-ös robogó, hasmagassága pedig a kalandmotoroknak is becsületére válna. Márpedig az új Talariák pont ezt tudják: az 50-esek egyszerű, olcsó üzemeltetését a nagyobb motorok dinamikájával és terepképességével.
Úgy tíz éve jelentek meg az első elektromos terepmotorok, melyekben a downhill bringák és a könnyű endurók erényeit ötvözték. Persze a motorról átülőknek szokatlan volt a csak bicajos mércével értelmezhető gumiméret, a túl csekély tömeg és eleve a bringaszerű viselkedés. Ezért aztán a kezdeti sikerkovácsok riválisaként, 2018-ban színre lépő Talariánál – kihasználva több évtizedes motoripari tapasztalatukat – kissé „motorszerűbb” konstrukciót vetettek papírra, szélesebb abronccsal, nagyobb tömeggel és kimondottan nagy végsebességgel, illetve hatótávval.
Persze a valós hatótáv – egy vásott motorosnál – másként alakul , mint amit a gyártó megad, és a gépek valódi tudására is csak használat közben derülhet fény, ezért elhoztuk a hazai forgalmazótól a Talaria TL3000 Cityt, hogy egy hét ingázás, terepezés után mondjunk ítéletet róla. Annyit előre elárulhatok, hogy meglepetések egész sora ért minket, pozitív és negatív értelemben is…
Városban és terepen vallattuk a Talaria TL3000 Cityt
Először is a Talariák valódi endurók, azaz a 160 centi alattiaknak magasra kell lendíteniük a lábat, hogy felpattanjanak a vékonyka nyeregbe. Kis segítség ebben, hogy akár egy bicajt, simán megdöntheted közben oldalra – miként erre szüksége is volt az egyik alacsonyabb pilótának –, hiszen mindössze 63 kilós vasról van szó. Az állítható előfeszítésű és csillapítású villa kissé összeül, ahogy helyet foglalsz a a nyeregben, és hiába van magasan az ülés, olyan valószínűtlenül karcsú a motor, hogy 160-165 centitől simán talajt ér a pilóta.
Kulcs elfordít, „önindítógomb” megnyom, eddig minden úgy megy, mint egy benzinessel, ám ami ezután jön, az annál nagyobb meglepetés. A remek hangolású vezérlőnek és a 6 kW-os csúcsteljesítményű villanymotornak hála közvetlen a gázparancs, mégsem adagolhatatlan az erő, mint például néhány hasonló teljesítményű, de vállalhatatlan minőségű elektromos rolleren. Kezdetben a lágyabb teljesítményleadást választom, Eco üzemmódban indulok el – ekkor egy 50-eshez viszonyítva határozottan, de nem túl dinamikusan lódul meg a TL3000, végsebessége pedig 45 km/óra, ahogy az EU-s szabályok előírják. Sport módra váltva viszont új arcát ismerheted meg:
így már nem lesz ellenfél egyik átlagos autó sem a lámpáknál, vagyis ezzel tuti nem tartasz fel senkit.
Persze a korlátozás így is vonatkozik rád, azaz érdemes betartani a KRESZ előírásait, bármennyire is csábít, hogy koppgázon gyorsulj a 75 km/órás valós végsebességig, szóval érdemes közben fél szemmel lepillantani közben a Talaria színes kijelzőjére is.
Jóllehet, a sok gyorsulgatás és teligázas szakasz rendesen fogyasztja az ampereket, ezért kezdetben nem is tudtunk életszerű hatótávmérést végezni, így a belvárosi körök után hosszabb útra indultunk, hogy kiderítsük: valóban elérhető-e a 75 km-es elméleti hatótáv? Az RBiker alkalmazással rögzítettük az utat, melyen városon belül a forgalom tempójával haladtunk, azon túl pedig 70-75 között utaztunk a vidéki utakon. Sokat elmond gázkezelésről, hogy bár rengeteg autós közlekedett a késő délutáni forgalomban, ezért gyakran kellett szinte állóra lassítani, ahol nem volt hely mellettük, de így is 52 km/órás átlagsebességet mutatott az app a bő félórás út végén.
29,5 kilométert tettünk meg, ezalatt 56% fogyott az akksiból, azaz mindössze 53 kilométerre jött ki a hatótávunk.
– Nem túl sok! – mondhatnánk, de az ilyen motorokat nem is arra tervezték, hogy félórákon át végig szinte nyélgázon menjenek velük. Ezért a következő túránk már részben terepen, földutakon és vidéki, sokadrendű aszfaltcsíkokon vezetett. Bevallom, útközben előjött a „hatótávparám”, hiszen közel 52 kilométert írt a navigáció a teljes körre, és ugye emlékszünk – előző nap nullára lemerült volna ekkora távon.
Ezúttal is nagyjából szabályosan vagy a forgalom aktuális ritmusában szeltük át a településeket, míg terepen 24 és 67 km/óra között változott a sebességünk az app szerint. Végig Sport üzemmódban haladtunk, azaz nem kötöttünk kompromisszumot, hogy a szebb számok kedvéért Ecóban óvatoskodjunk, de így is 24%-ot mutatott kijelző a kör végén. Gyors számolással máris megvan, hogy ez így 69 kilométer, ami nem 75, de nem is spóroltunk a gázzal. Ez így egészen vállalható, hiszen technikás terepen 69 kilométer az két-három óra motorozás, ami után úgyis pihenne az ember, akárcsak a motor…
Amíg mi jéghideg zöldségekből, gyümölcsökből pótoltuk az elvesztegetett vizet és sót a kánikulai, 36 fokos napon, a motor – némi pihentetés után, árnyékban letámasztva – a saját töltőjével falta az ampereket. Kellemes meglepetés volt, hogy amíg az e-robogók rendre 4-6 óra alatt „térnek magukhoz”, a Talariának elég két-két és fél óra, és újra harcra kész. Ez alapján akinek napközben van legalább két-három órája a töltésre, simán mehet egy nap alatt 120-130 kilométert, ami több mint elég egy ilyen gépen.
Ámulatba ejtő képességek és néhány apró hiba
Először is át kell állnod fejben, ha ilyen motorra ülsz, ugyanis 63 kilós tömegével ügyesen kijátsza a fizikát, és kanyarban általában jóval többel fordul el, mint elsőre gondolnád. A csekély tömeg révén a centripetális erő hiába próbál letéríteni az ívről, s ha mégis, a vezető tömege általában meghaladja a motorét, s így játszi könnyedséggel még mélyebbre döntheti a vasat. – Mintha megint BMX-eznék, csak ez gyorsabb! – ezt már kollégánk kiabálta a sisakból az első tesztkör végén, arra utalva, hogy a bringák egyszerű irányítása köszön vissza a Talaria nyergében.
A csekély súly persze lassításkor is kapóra jön, így a két vékonyka tárcsa és az apró féknyeregpáros vasmacskaként (Tiszántúliaknak: horgonyként) lassítja a filigrán gépet. Ilyen sok jó tulajdonsággal ez lenne az ideális terep- és ingázómotor? Nos, nem igazán, de hogy az élmény megvan benne, az biztos. Az elterjedését gátolhatja, hogy csomagszállításra gyakorlatilag alkalmatlan, hiszen a valószínűtlenül keskeny segédváz nem bírna el egy topcase-t, Másfajta koffer felszerelésére pedig nem nagyon van hely, tehát marad a hátizsák, esetleg a villatáska és az apró, kimondottan ilyen elektromos terepmotorokra készített megoldások, ha csomagot is vinnél.
Emellett a Talaria – segédmotorhoz viszonyítva – viszonylag drága portéka, bár most az eredeti, 1 750 000 forintos összegből kereken 100 ezer forint kedvezményt ad a forgalmazó, ha beütöd rendeléskor a HEGYLAKOK100 kódot, vagyis a hasonló teljesítményű és minőségű rollerek, illetve az átlagos 125-ösök árszintjén mozog. A teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a sokat látott és megélt tesztmotorral volt egy apró műszaki hibánk is: olyan özönvízszerű eső csapott le ránk, hogy miután hazaértünk, pár percig nem tudtuk elindítani a gépet, ugyanis a befolyó víz néhány másodpercre megviccelte a fékkar érzékelőjét, és mint minden elektromos motoron, „behúzott” fékkel hiába húztuk a gázt, hiszen az letiltja az elindítást… Persze mire rájöttünk a hiba okára, addigra kisütött a nap és magától elmúlt a hiba, de tanulságnak jó volt, hogy ha egyszer ilyen vasunk lesz, mindenképpen veszünk rá egy kézvédőt, ami meggátolja, hogy ennyi víz jusson a kapcsolóhoz.
Talán a fölényes a legjobb jelző a Talariára
Elképesztő az a magabiztosság, ahogy a nagy szabad hasmagasságú gép átmegy a gödrökön, padkákon és fekvőrendőrökön, egyszerűen nincs útközben semmilyen leküzdhetetlen akadály. A gyorsulása – Sport módban – szintén átlag feletti, s aki próbált már bármilyen segédmotorral elsőként elindulni a lámpáktól, az pontosan tudja, hogy ez mennyire megkönnyíti a városi közlekedést. Nem tartasz fel senkit, nem előznek rád, s ha mégis nagyon sietősre vennék mögötted, mire utolérnek, ott a következő lámpa, és kezdődik elölről…
Mivel nincs hetven kiló, terepen egyedül is lazán felállítod, nem kell félned, hogy segítségre szorulsz, még akkor sem, ha például egy árokba esik be a gép. Persze terepen az állva terelgetéshez – 170 centi felett – szükség lesz egy kormánykiemelőre, hogy kényelmesen elérd, viszont nagy előny, hogy mindkét fék kezelőszerve a kormányon van, így akkor is használhatod a hátsót, ha a lábtartón állva kényelmetlen lenne lefelé spiccelni a jobbos csizmával.
Játékszernek, hétvégi hobbimotornak tehát ideális a Talaria, s mivel ez City változat, azaz szabályos segédmotorként áll forgalomba, hétköznap is hasznos társ. Meglepően könnyen beleszeret az ember, elvégre a bringás terepezés egyszerűségét ötvözi a 250-es motorok gyorsulásával, és még a természet csendjét sem veri fel, hogy legközelebb is szívesen lássanak minket az erdei átvezető utakon.
Akárhogy is, nagy élmény volt kipróbálni, amit Te is megtehetsz: erre a linkre kattintva foglalhatsz időpontot tesztvezetésre.
Műszaki adatok – Talaria TL3000 City
| Méretek (H x Sz x M) | 1850 mm * 770 mm * 1075 mm |
| Tengelytáv | 1225 mm |
| Első felfüggesztés | Fordított teleszkópvilla |
| Hátsó felfüggesztés | Lengővillához kapcsolódó központi rugóstag |
| Gumiméret | Elöl: 70/100-19″ |
| Hátul: 80/100-19″ | |
| Ülésmagasság | 870 mm |
| Fékrendszer | Kéttárcsás, hidraulikus |
| Hajtás módja | Fogaskerék- és lánchajtás |
| Végsebesség | 75 km/h |
| Erőforrás | 3,5 kW-os névleges és 6 kW-os csúcsteljesítményű, kefe nélküli villanymotor |
| Akkumulátor kapacitása | Lítium-ion (LG 21700 Cell) telep, 60 V, 38,4 Ah, 2,3 kWh |
| Töltő | 10 A, teljes feltöltés 0-100%-ra: 3 óra |