Választasz egy gépet, és cserébe kifizetik helyetted az elméleti, valamint gyakorlati képzés költségét. Jól hangzik?
Kategóriától és felhasználástól függetlenül minden nagymotorra igaz, hogy először jogosítványra lesz szükséged a vezetéséhez. Ez nem olcsó mulatság: nemrég olvashattátok nálunk, hogy az A1-es vizsgázók idei felmérések alapján jellemzően 220-230 ezer forintot fizettek – oktatással, vizsgadíjakkal, járulékos költségekkel együtt –, míg az A2 megszerzése átlagosan 230-240 ezerbe került.

Ebből könnyen kiszámolható, hogy egy új motor árának akár 15-20%-át is kiteheti a vezetői engedély költsége, de szerencsére nem mindenkinek kell kifizetnie a súlyos összeget.
Ingyenes jogosítvány a Brixton, a Malaguti, a Motron és a NIU modellekhez
Ezúttal szó sincs rejtett költségekről vagy váratlan meglepetésekről, ugyanis a fenti márkák forgalmazója, az ADVESmoto egyszerűen átvállalja a költségeket.

Ehhez nem kell más tenned, mint választani egyet az új, még nem forgalomba helyezett motorok közül, vásárlás előtt jelezni, hogy élnél az ingyenes jogosítványszerzéssel, a cég pedig kifizeti az akcióban résztvevő SOS autós- és motorosiskolának az elméleti és gyakorlati oktatás teljes költségét – neked csak a vizsgadíjat kell kicsengetned.

Így akár a saját, új gépeddel vehetsz részt a tanfolyamon, és amint kezedben a jogsi, már mehetsz is motorozni. Persze nem árt igyekezni, mert csak a készleten elérhető és december 31-ig megrendelt robogókra, motorokra érvényes az akció, és más kedvezménnyel nem vonható össze. Ha kérdéseid lennének vagy megnéznéd, milyen motorok közül választhatsz, ezen a linken találsz további részleteket az ingyenes jogosítványszerzésről.